Játékadatbázis

Egy angyal és egy démon összefog, hogy a Mennybe vezető úton legyőzzék az apokalipszis négy lovasát, megfékezve ezzel a világvégét, közben pedig mindent és mindenkit szanaszét lőnek. Nem túl mélyenszántó sztori? Annyi baj legyen, nem minden játéknak kell erős történet. A God’s Trigger nem is szorul rá. A One More Level alkotása ugyanis villámgyors, véres és velejéig szórakoztató játékmenetet kínál, ami ugyan nem reformálja meg a műfajt, de le mer térni a Hotline Miami által kitaposott útról. Mindenképpen ajánlott!

Az Auroch Digital piciny fejlesztőstúdiója a Chainsaw Warrior után egy másik Games Workshop-játékba lehelt új életet, ezúttal 1988-ban megszületett Dark Future volt a célpont, Blood Red States alcímmel. Az idehaza jó szívvel is legföljebb obskúrusnak nevezhető asztali wargame digitális rebootja csak úgy lubickol az elődjei által épített fikcióban, de ez nem elég az üdvösséghez. Az elképzelés jó, de a játékmenet számos ponton defektes és átgondolatlan lett. A kihívás meg annyira nulla, hogy a „roguelike” jelzőt el is lehet hagyni.

A Castlevania Anniversary Collection összesen 8 játékot tartalmaz, 1986-tól 1994-ig. Konkretizálva ez az első három klasszikus epizódot tartalmazza (NES), a Super Castlevania 4-et (SNES), a Bloodlinest (SMD), a két GB-kalandot és egy igazi különlegességet, a csak Japánban kiadott Kid Draculát (NES), ami egy fura, de kedves kis spinoff. A méltán népszerű és közkedvelt Castlevania-sorozat történelmének egy jelentős szeletét kínálja ez a pakk, amit ilyen tartalmas összeállításban talán még soha nem vihettünk haza hivatalosan.

A Darkwood 2017-ben már megjelent a Steamen, 2019 közepén pedig konzolokra is megérkezett. Az Acid Wizard Studio játéka egy súlyos atmoszférával bíró, igazi túlélőhorror, melyben az éjszaka eljövetelével a legkülönfélébb borzalmak szabadulnak el, ezzel pedig a játék nemcsak a feszültséget tartja fenn folyamatosan, de eléri azt is, hogy a játékos valóban féljen egyedül a sötétben. Iszonyú erős hangulatot, stílusosan elborult megvalósítást, remek hangokat és zenéket kínál a Darkwood, ami azonban egyeseknek lelkileg megterhelő lehet...

A Studio Evil alkotása a józanul kitalálhatatlan kerettörténeten túl a lehető legtipikusabb nyitánnyal indít, ami RPG esetében felmerülhet, egy amnéziás főhőssel. WOTF világa hatalmas veszélybe került, mióta meghalt a főmágus, a kutyájából majd kicsorduló mágia pedig megrontotta az univerzumot... A Super Cane Magic Zero lényegében egy szimpla kooperatív akció-RPG, aminél a karikatúra jellegű külsőn és a rengeteg marhaságon van a hangsúly, miközben lokálisan négy fő oszthatja a pofonokat, kardvágásokat és varázslatokat.

Igen nehéz dolga van annak, aki a Mortal Kombat, Injustice, Dead or Alive, The King of Fighters és Street Fighter után valami régi verekedős címmel szeretne visszatérni a köztudatba. Pláne, hogy az SNK sorozata, a Samurai Shodown utoljára kereken tíz éve jelent meg, de akkor is csak egy antológia képében. Az új rész egy jól összerakott, elsőre a megszokottnál nehézkesebbnek tűnő verekedős anyag lett, ami idővel egyre jobban beszippantja a játékost, így nyújtva önfeledt órákat, de nem zárkózik fel az aktuális zsánerbeli ellenfelek mellé.

A robotvilágban játszódó SteamWorld-saga újabb taggal bővült, és ahogy a címből is sejthető, ismét más műfajban és környezetben próbálja ki magát a készítők csapata: ezúttal egy könnyedebb, steampunk fantasy kaland-szerepjátékkal készültek, kártyás beütésekkel. A történet kiszámítható, de a karakterek évődését elég szórakoztatóan írták meg, a grafika alapja a szokott SteamWord-stílus. Aki csak egy kis könnyed kártyacsatázásra vágyik, lexikonok betanulása nélkül, itt megtalálja, barátságos kivitelben és szereplőkkel.

Míg a Paw Patrol a legkisebbek igényeit tartotta szem előtt, addig a Dawn of New Riders már a kicsit idősebbek felé nyújtogatja hívó karját – nem véletlen a korhatározás (7 éves kortól ajánlott) sem, hiszen az Így neveld-sorozat 2010-es és 2014-es epizódjain, vagy éppen a tévésorozaton a kicsik is elnevetgélnek, de leginkább az általános iskolások élvezik. Ha gyerekeknek szánt kasszasiker fut a mozikban, akkor menetrendszerűen érkezik valami videojátékos adaptáció, de a Dawn of New Riders tud olyat mutatni, ami miatt szerethető.

Kézzel rajzolt fantasy kaland a Sierra-játékok műfajában. Nem véletlen, hogy tömegek repültek rá a Mage's Initiation Kickstarter-kampányára, de négy év várakozás után azért csekélyke lett az esélye annak, hogy a programmal minden stimmelni fog. A Mage’s Initationnak megvannak a maga érdemei, hiszen sikeresen visszarepít a kilencvenes évek elejére, de sajnos sem példaképeihez nem érhet fel, sem kalandjátékként nem állja meg a helyét. Kissé unalmas, kissé frusztráló, és csak nagyon kevésszer felhőtlenül szórakoztató.

Az Unruly Heroes nemcsak a kínai mitológia varázslatos világába vezeti be a játékost, hanem egyúttal egy hihetetlenül stílusos és frappáns ötletekkel teli akció-platformer élményt is kínál, amit garantáltan imádni és utálni is lehet egyszerre. A Magic Design Studios alkotása egy varázslatos keleti mese, négy hős küzdelméről a szörnyek uralta világokon át. A dinamikus, kiváló ötletekkel teli pályák a káprázatos, kézzel rajzolt látványvilággal és a témához tökéletesen passzoló zenékkel társulva páratlan élményt nyújtanak. Megéri kipróbálni!

Forradalmi technikai ötletekkel, de már az unalomig ismert játékmenettel tért vissza a Mario Party, ami igazából csak a címében szuper: nem ez lesz az az epizód, amely megreformálja a sorozatot, vagy amiért milliók fognak Switchért rohanni a boltokba. A Super Mario Party ugyanis sokkal inkább az elmúlt 20 év próbálkozásainak best of változata: még mindig messze van a sorozat csúcsepizódjaitól, de mindenképp egy jó lépés a helyes irányba – de nem elég sok ahhoz, hogy elfeledtesse a saját, és az elmúlt részek okozta keserűséget.

A fura cím és a mély anime-dekoltázsok láttán sokan már reflexből legyintenek, hogy újabb sorozatgyártásban készült JRPG gördült le a szalagról. A Compile Heart eddigi munkássága azonban ér annyit, hogy megadjuk az esélyt – és érdemes is. Elsőre szemforgatásra adhat okot, hogy a Death end a JRPG-klisék legnagyobbikával, egy amnéziás főhőssel indít, ám szerencsére ennél többet tartogat – hosszú távon egyáltalán nem lehet panasz a történet egyediségére és mélységére: a Death end hamar felfedi a belső értékeit is.

A Layers of Fear óta megszaporodtak a belső nézetes, elsősorban a hidegrázós atmoszférára építő, néhány órás kalandot kínáló horrorjátékok, amiknél már nemcsak a minél hatásosabb ijesztgetés, de a történet is rendkívül fontos alapelem. A Devotion egy rettenetesen élvezetes sétaszimulátor-horror, amit vétek lenne kihagyni a műfaj szerelmeseinek. Ez egy szinte hibátlan horrorjáték, érdekes történettel, remek látványvilággal és tökéletes retró hangulattal. Az i-re a pontot pedig a hátborzongató, ázsiai horrorokat idéző hangulat teszi fel.

Lehetett félni a káosz űrgárdisták eljövetelétől a Gladius univerzumában, hiszen lehetett attól tartani, hogy a frakciójuk csak az Űrgárdisták tüskés változata lesz. Azonban a Proxy Studios rácáfolt erre: a tiranidák után kellemes meglepetés volt, hogy a küldetéssor sokkal értelmesebb és követhetőbb lett. A Proxy Studios által készített letölthető tartalom ismét ötletes és egyedi játékelemeket hozott a darálóba, a korábbi gyengeségek egy részét is orvosolták mostanra, de maradtak még bosszantó apróságok.

A Gladius 4X stratégiája, ha nem is aratott elsöprő sikert, de megtalálta a maga – felettébb lelkes – közönségét. És mivel a Slitherine a kiadója, az sem volt kérdés, hogy elárasztja őket kisebb-nagyobb DLC-kkel. Ezúttal egy teljes fajt kínálnak, a Tiranidákat. A kaptártudatú faj egyetlen célja, hogy az adott bolygón biomasszává alakítson mindent, magába olvasztva az őshonos fajok hasznos tulajdonságait, szaporodva és létrehozva azokat az élő hajókat, amik a következő bolygóra viszik őket, hogy azt is felzabálhassák.

Annyi körökre osztott stratégiai játék épül a WH40k-ra, hogy szinte érthetetlen, miért nem készült még belőle klasszikus 4X változat. Tucatnyi birodalom, rengeteg egység, bőséges történelem; minden adott hozzá, hogy csak még egyetlen kört játsszunk egész éjjel. A Gladius - Relics of War Warhammer 40k és Civilization egyben, némi történettel és néhány érdekes egyéni ötlettel. Aranyos, ahogy egy kisgyerek a szülei ruhájában utánozza a nagyobbakat, de a Gladiusnak illett volna felnőni a mímelt játékokhoz...

Az 1987-es, hatalmas sikert arató eredeti játéktermi The Ninja Warriors és otthoni konzolos átiratai, valamint 1994-es SNES folytatása, a The Ninja Warriors: The New Generation után visszatért a klasszikus beat ’em up, hogy újra elrabolja a játékosok szívét. A The Ninja Saviors: Return of the Warriors egy kellemes múltidéző, ami ismét megmutatja, hogy a klasszikus formulák a mai napig működnek, és ugyan másként, de épp olyan szórakoztatóak, mint a nagy költségvetésű, nyílt világú AAA címek. Ez egy 16-bites szerelmeslevél a múltból, azoknak, akik megélték az ilyen klasszikusok aranykorát, és akik csak most ismerkednek a korral.

Vannak játékok, melyek minimális eszközökkel is tudnak szórakoztatni, Andrea Interguglielmi alkotása pedig pont ilyen cím. A Nauticrawlban végig egy irányítópultot kell nézni, mégis, a játék által nyújtott élmény hosszú ideig megmarad. Azt tudni kell, hogy Andrea alkotása rétegjáték, ami nem ajánlható mindenkinek. Akció nincs, az egyetlen műszerfalra korlátozódó játékfelület és a sokszor kicsit nyögvenyelős próbálgatás sokaknak elveheti a kedvét. Ha bejönnek a minimalista hangulatú programok, egy próbát megér, nem fog csalódást okozni.

Az óriásszörnyek témaköre soha nem fog kifulladni, pláne úgy, hogy azok masszív méretű robotokkal verekednek egy mega-metropolisz közepén. Ismerős a téma? Az Override egyik legnagyobb erénye a hihetetlenül fantáziadús robotsereg. Az Override tartalmaz jó és rosszabb megoldásokat, azonbanmegmarad a műfaj rajongóit megcélzó rétegjátéknak, amely visszafogott áron, független és kisebb résztvevőként a közepesen amatőr és a fokozottan ambiciózus megoldások között lavíroz. Mechák rajongóinak érdemes kipróbálniuk.

A Csillagközi Invázió óta tudjuk, milyen az, amikor katonaként végtelen számú űrbogárral kell szembeszállni. Az Earth Defense Force sorozat is ezt az élményt kínálja, azonban az EDF5 egy az egyben a negyedik rész, vagyis inkább mindegyik korábbi sorszámozott rész, miközben eredetileg 2017 decemberében jelent meg a tengerentúlon. Csapatban rovarokra és pókszabásúakra, idegenekre vadászni még mindig jó móka, miközben özönlenek, az emberek meg sikoltoznak. Kár, hogy a megvalósítás minden téren a régi.

Az Elden egy újabb, Cthulhu-mítosz ihlette játék, melyben egy névtelen hőssel kelünk az elfeledettek útjára, hogy annak rémségeinek legyőzése után megmenthessük mentorunkat.

Az egyik legnépszerűbb középkori grand strategy sorozat nemcsak új résszel bővül, de komolyan meg is újul, miközben még a szerepjátékok irányába is kacsintgat. Lehetne még ennél is többet várni a Paradox nagyszerű szériájától? Hamarosan kiderül. A Crusader Kings 3 2020. szemptember 1-én jelenik meg, kizárólag PC-re.

A Trackmania a 2006-os Trackmania Nations remake-je, melyben saját és a többi játékos szellemautói ellen kell versenyeznünk nyakatekert pályákon. A PC-re megjelent játék alapverziója ingyenesen játszható, de a felhasználói tartalmak nagy részét és a bővebb funkciókat előfizetéssel lehet elérni.

A kínai illetőségű Dark Star stúdió 2017-ben mutatta be a Sinnert. Már az első képen látszott, hogy nemcsak stílusában, hanem látványában is a FromSoftware játékára kíván hasonlítani. Persze, nem akartak egy puszta klónnal előállni, így két elemmel is megcsavarták az alapreceptet: először is a program csak bossharcokat tartogat – hasonlóan, mint a Furi és a Titan Souls –, másodszorra meg hősünket nemhogy nem fejleszthetjük, hanem éppenhogy egy tápos karakterrel fog visszafele fejlődni. Üdítő és élvezetes ötletekkel megtámogatott program lett az eredmény, amit egy félkész érzetű csomagolással engedtek útjára.