The Walking Dead: Saints & Sinners – Chapter 2: Retribution
Az első játék folytatásaként a rajongók New Orleans élőholtakkal teli utcáira tehetik be a lábukat. Az irányításon a fejlesztők még tovább javítottak, ahogy a látvány is fejlődött, a járkálókat pedig rengeteg új eszközzel segíthetjük át a túlvilágra (?) – többek között egy láncfűrésszel is felszecskázhatjuk a ránk törő hordákat, a lőfegyverek széles választékáról már nem is beszélve.
Paranormasight: The Seven Mysteries of Honjo
Ez a felkavaró történet a japán Tokió Sumida kerületében játszódik a 20. század végén. Fedezd fel ezeknek az egyedi karaktereknek a reményeit, álmait és félelmeit, akik halálos átkok szorításában találják magukat, miközben összefonódnak a motivációik. A történet végkifejlete csakis a te kezedben van!
Storyteller
Mesélj el előre meghatározott címek alapján rövid történeteket, a képregények megfelelő tartalmának és sorrendjének felállításával.
WWE 2K23
A WWE 2K20 orbitális bukása és a WWE 2K22 sikere után a WWE nem engedte el a jól megérdemelt sikert. A WWE 2K23 a még több, jobb, látványosabb hármasa mentén készült el, John Cenával a főszerepben. Az ikonikus pankrátorból lett színész a Showcase idei főszereplője, de ezen kívül is rengeteg tartalmat kínál a széria új felvonása: két teljesen eltérő történetet, online játékot a MyFactions-ben, Universe-t, MyGM-et, és a szokásos lehetőségeket. Az online komponenssel természetesen a masszív mikrotranzakció is megjelent, ami mellett előfordulhatnak technikai hibák is. Ezek ellenére ezt a játékot tanulni és élvezni kell, hiszen rengeteg órára elegendő szórakozást ad.
River Tails: Stronger Together
A River Tails: Stronger Together egy 3D-s kooperatív kalandjáték, amelyet egy aszimmetrikus rendszer köré terveztek. A csapattársaknak együtt kell dolgozniuk, hogy legyőzzék a pályák végén lévő főellenfeleket, de a feladványok megoldásában is csak egymásra hagyatkozhatnak. A kulcs a kommunikációban rejlik.
Warhammer 40,000: Boltgun
A Warhammer 40,000 Boltgun egy retró-shooter, melyben egy Ultragárdista páncéljába bújva veheted kezedbe a Szent Boltgunt és szaggathatsz véres rendet az eretnekek, mutánsok és tisztátalanok között - brutális, pörgős és véres, pont olyan, amilyennek a 40. évezredet szeretjük.
Clash: Artifacts of Chaos
A Clash: Artifacts of Chaos-ban egy Pseudo nevű harcművésszel kell végigpofoznod Zenozoik változatos vidékét, miközben oltalmadba veszel egy madárszerű fiút, akin jól láthatóan átok ül. Győzd le az utadba akadó zsoldosokat, fedezd fel ezt a furcsa földet, és vegyél részt a Rituáléban, hogy könnyebbé tedd a harcokat.
Figment 2: Creed Valley
A Figment 2: Creed Valley egy olyan akció-kalandjáték, amely az emberi elmében játszódik. Csatlakozz Dustyhoz, az Elme bátorságához, miközben rejtvényeken, zenés főellenfél-harcokon és egyedi környezeteken keresztül vezet az utad. Itt az idő, hogy szembenézz a félelmeiddel!
Goblins of Elderstone
A Goblins of Elderstone egy meglehetősen egyedülálló és kaotikus csavart visz a városépítő műfajba. Építs goblinházakat, gazdálkodj a nyersanyagokkal, védd meg a goblinjaidat, és növeld a törzsedet, hogy szembenézhess más fajokkal, sőt, akár magukkal az istenekkel is.
Toy Tactics
A Toy Tactics-ben a dicsőség keresése a cél. Rajzolj alakzatokat a csatatéren, és irányítsd a csapatokat, hogy bekerítsd és megtéveszd az ellenfeleidet. De vigyázz! Amikor a vetélytársak összeütköznek, a fizika úgy repíti a sisakokat, mintha egy rajzfilmből vett jelenet lenne.
Life of Delta
Indulj útra egy hatalmas posztapokaliptikus világban, amely tele van érdekes karakterekkel és magukkal ragadó rejtvényekkel ebben a sci-fi kalandjátékban!
Vernal Edge
A Vernal Edge egy 2D-s, akciódús metroidvania játék, amely intenzív harcrendszerrel, feszes platformszekvenciákkal és egy erőteljes, rivalizálásról, bosszúról és fejlődésről szóló történettel bír.
Bleak Faith: Forsaken
Fedezd fel a civilizáció utolsó maradványait ebben a hatalmas és kíméletlen világban. Ismerd meg, mi maradt meg a történelméből. Merülj el egy olyan utazásban, amely semmi máshoz nem hasonlítható. Találd meg a célodat a világban!
Mile High Taxi
Ha mindig is arról álmodtál, hogy messze a föld fölött, égig érő házak és repkedő autók között cikázva szállítasz utasokat, akkor a Mile High Taxi a te játékod, az Ötödik Elem és a Crazy Taxi házasságából született játékban ugyanis éppen ez a feladat.
Terraformers
A Terraformers egy körökre osztott városépítős stratégiai játék, amelyben a cél nem csak egy lakható kolónia felállítása a Marson, hanem az egész bolygó új Földdé alakítása. Mindehhez nem csak a megfelelő technológiát kell kifejlesztenünk, de kolóniáink lakóinak az igényeit is ki kell elégítenünk, miközben versenyt futunk az idővel.
The Legend of Heroes: Trails to Azure
A Trails from Zero eseményeit követően a Különleges Támogató Szekció új tagokkal és új feladatokkal találja magát szemben. A Crossbellben növekvő feszültségek és a két szomszédos politikai hatalom nyomása azonban mind az otthonuk biztonságát, mind a csapatuk integritását veszélyezteti.
Bayonetta Origins: Cereza and the Lost Demon
Jóval azelőtt, hogy a sötét művészetek eme tanoncát Bayonettának hívták volna, végzetes utazást tett a tiltott Avalon-erdőbe. Mellette ott volt Cheshire, a legelső démona, aki megszállta Cereza plüssjátékát. Játssz Cereza és Cheshire szerepében, és keresd meg azt az erőt, amely megmentheti Cereza anyját.
The Wreck
Ebben a 3D-s vizuális regényben a sikertelen forgatókönyvíró, Junon sorsát követheted nyomon, aki megpróbálja átvészelni élete legmeghatározóbb napját. Éld át újra a múltat, változtasd meg a jelent, és fogadd el a jövőt annak érdekében, hogy ne érjen katasztrofális véget a főhős története.
DC's Justice League: Cosmic Chaos
Egyesülj a káosz ellen egy teljesen új, nyitott világú kalandban, ahol az Igazság Ligája szemtől szemben áll Mr. Mxyzptlkkel, az 5. dimenzióból érkező hatalmas tréfamesterrel. Bújj Batman, Wonder Woman vagy Superman bőrébe, és győzd le a DC univerzum legerősebb szupergonoszait.
Wanderful
A Wanderfulban lapkáról lapkára kell felfedezned, hogy mi van odaát. Járj be egy bájos és szép világot a saját tempódban a felfedezés, építkezés és stratégia eme kellemes keverékében.
Potion Tycoon
A Potion Tycoon egy menedzsmentszimulátor, de nem a hagyományos fajtából. Építsd ki és fejleszd a saját mágiaboltodat! Kezeld a forrásokat, állíts fel termelési sorokat, keverj bájitalokat, majd értékesítsd őket úgy, hogy egy lépéssel mindig a versenytársak előtt járj. Üdv a bájitalbizniszben!
Capes
Ebben a körökre osztott stratégában karizmatikus szuperhősök csapnak össze. Toborozz tagokat, majd a kiképzés után vesd be őket, hogy visszafoglalják a várost az időközben hatalomra kerülő szupergonoszoktól. A műfajtól eléggé szokatlan módon itt ráadásul a karakterek halálától sem kell tartanod, hiszen az elesett hősök a következő csatában ismét a rendelkezésedre állnak.
Magin: The Rat Project Stories
A Magin egy RPG és egy pakliépítő kártyajáték keveréke. A nemlineáris cselekményt a képregényszerű vizualitás és a szinkron teszi teljessé, így bemutatva egy felettébb egyedi fantasy világot.
Reveil
A Reveil egy narratívára épülő, belső nézetből játszható pszicho-thriller, amely a történetre, a rejtvényekre és a felfedezésre összpontosít. Tudd meg, mi zajlik Walter Thompson elméjében, és mi köze van ehhez a Nelson Bros Circus-nél történteknek.