Ikai
Az Ikai című első személyű pszichológiai horrorjátékban a japán folklór legsötétebb meséi elevenednek meg. A feudális korban játszódó történet egy szentély papnője körül forog, akinek a múltja és a jelene szellemeivel kell megküzdenie a túlélésért.
This Means Warp
Az emberiséget támadás érte, rajtad és barátaidon áll, hogy megbosszuljátok az atrocitást! Az ellenséges űrhajók megsemmisítéséhez nem elég csak lőni, hanem a lövegeket tölteni, a bekapott találatok után pedig a sérüléseket javítani kell. A csaták között a csillagtérképen kutathatsz új legénységi tagok és értékes cuccok után, melyek a következő futamokat könnyíthetik majd meg.
Norco
A NORCO egy déli gótikus point & click narratív kalandjáték, amely a játékost az eltorzult Dél-Louisiana süllyedő külvárosaiba és zöldellő ipari mocsaraiba helyezi.
Tiny Tina’s Wonderlands
A fejlesztők által csak fantasy looter shooterként emlegetett Tiny Tina’s Wonderlands-ben a címszereplő elmesélése mellett élhetünk át egy sor kalandot, a célunk pedig nem más, mint a gonosz Dragon Lord legyőzése. És bár a Wonderlands elég sokat merít a Borderlands játékmenetéből, így is egy teljesen önálló játék lett, amit az is simán élvezhet, aki még sosem játszott a széria korábbi részeivel.
Crusader Kings 3 (konzol)
Az egyik legnépszerűbb középkori grand strategy sorozat nemcsak új résszel bővül, de komolyan meg is újul, miközben még a szerepjátékok irányába is kacsintgat. A Paradox szériája PC után ráadásul a konzolos közönség előtt is megnyitotta kapuit.
Imp of the Sun
Közeleg a végtelen napfogyatkozás, és csupán egyetlen bátor hős képes legyőzni a négy őrzőt, és visszaadni a nap erejét. Öltsd magadra Nin szerepét, és tüzes harcosként minden erődet bevetve előzd meg a katasztrófát!
Monster Energy Supercross – The Official Videogame 5
Kapaszkodj a kerékpárod kormányába, mert végre megérkezett a sorozat új fejezete! Próbáld ki a Monster Energy Supercross – The Official Videogame 5-öt, és fedezd fel a szuperkrosszbajnokság kvintesszenciáját!
The House of the Dead: Remake
A The House of the Dead Remake játékmenetét tekintve hű az 1997-es eredeti verzióhoz, a fejlesztők azonban a grafikát és az irányítást modernizálták, hogy jobban megfeleljenek napjaink követelményeinek.
Catie in MeowmeowLand
A Catie in MeowmeowLand egy klasszikus, humoros point-and-click kalandjáték, amiben Catie-nek kell segíteni, hogy hazajusson MeowmeowLand bizarr macskavilágából.
Nightmare Reaper
Haladj végig egy rémálom elátkozott mélységein, miközben spéci fegyverek arzenálját találod meg, és útközben fejlesztheted képességeidet is. Ez a looter shooter és rogue-lite elemeket tartalmazó, retro ihletésű FPS áttöri a klasszikus és a modern játékmenet közötti falat.
A Memoir Blue
Egy évekkel ezelőtti dal emlékek sokaságát váltja ki Miriamból. Indulj el egy megható utazásra a viharos gyermekkorán és az odaadóan szerető édesanyjával való bonyolult kapcsolatán keresztül.
Expedition Zero
Az Expedition Zero egy túlélő-horror, amely a fagyos Szibériában játszódik. A mi dolgunk kideríteni, mi történt az itt létesített kutatóállomással. Cserébe kiengednek minket a veszedelmes zónából.
Fisti-Fluffs
A vernyogó négylábúak összecsapásainak már nem csak tehetetlen szemlélői, vagy épp éjszakai elszenvedői lehetünk. A Fisti-Fluffs keretében magunk is kiengedhetjük karmainkat, és megmutathatjuk, hogy ki a legtökösebb kandúr a környéken.
Highrise City
A városépítős és a tycoon műfajt vegyítő Highrise City keretében felépítheted álmaid városád, de ez persze csak az első lépés, hiszen utána még működését is biztosítanod kell.
Workshop Simulator
A Workshop Simulator lehetővé teszi, hogy javítsd és felújítsd a tárgyakat egy sor restaurálási mechanika segítségével, mint például szétszerelés, tisztítás, csiszolás és festés.
Lawn Mowing Simulator – Dino Safari DLC
A fűnyírás folytatódik, azonban ezúttal egy valamivel extrémebb helyszínen. A Lawn Mowing Simulator kiegészítőjében a Dino Safari őslényekkel teli területén kell rendben tartanunk a gyepet a látogatók örömére.
Young Souls
Két árva, Jenn és Tristan élete örökre megváltozott, mikor egy rejtélyes tudós a gondjaiba vette őket saját gyermekeiként, majd egy nap nyomtalanul eltűnt. A páros a professzor nyomába eredve felfedez egy másik világba vezető titokzatos portált, és megkezdődik veszélyekkel teli kalandjuk, hogy kiszabadítsák pótapjukat.
Itorah
Fedezd fel Nahucan világát ebben a 2.5D-s akció-platformerben. A játékban Itorah bőrébe bújhatunk bele, aki az egyetlen ember ezen a különös helyen. Fedezd fel, harcolj és élj túl, hogy megismerd Itorah múltját, és megmentsd Nahucant a legnagyobb fenyegetéstől, egy titokzatos járványtól.
Tunic
A Tunic egy akció-kalandjáték, amiben egy elveszett legendákkal, ősi erőkkel és ádáz szörnyekkel teli világot fedezhetünk fel. A főhős egy kis, kíváncsi róka, aki egy romokban lévő földön találja magát. Itt kolosszális szörnyekkel kell megküzdenie, miközben fura és nagy erővel bíró tárgyakat gyűjt össze és rég elfeledett titkokat fedez fel.
Hogwarts Legacy
A Hogwarts Legacy egy magával ragadó, nyitott világú akció-RPG, amely a Harry Potter-könyvekben először bemutatott világban játszódik. Most először járhatod be a Roxfortot az 1800-as években. A karaktered egy diák, aki egy ősi titok kulcsát birtokolja, amely azzal fenyeget, hogy darabokra tépi a varázslóvilágot. Most átveheted az irányítást a kalandok felett, és saját magad által alkotott karakterrel járhatod be ezt a csodálatos varázslóvilágot.
Crystar
Verekedd át magad a Purgatórium változatos kihívásait Rei szerepében, aki húga megmentése érdekében kardot ragadott, hogy összecsapjon a túlvilági lelkek sokaságával!
Rune Factory 5
Rejtélyes kalandorként emlékeink nélkül ébredünk fel Rigbarth városának közelében, emlékeink visszanyeréséig pedig a helyi szervek szolgálatába állunk, hogy segítsük a városlakókat, szörnyekkel küzdjünk meg és persze kedvünkre kertészkedjünk.
Ironsmith Medieval Simulator
Próbálj szerencsét középkori kovácsmesterként, hogy a te kezed alól kerülhessenek ki a legismertebb pengék! Az Ironsmith Medieval Simulator nem csak a mesterség rejtelmeiben veszhetsz el, de akár bejárhatod városodat és megalkotásuk mellett kereskedhetsz is halálos műalkotásaiddal.