Eastward
Az Eastward egy ’90-es évek animéi által ihletett, posztapokaliptikus kalandjáték, mely a nem is túl távoli jövőbe kalauzol el minket, ahol az emberiség nagy része már kihalt, és a maradéka is folyamatosan hanyatlik. Az egyik lassan pusztuló város lakója, egy John nevű bányász, azonban talál egy titokzatos kislányt, Samet, egy elhagyatott komplexum mélyén, a szokatlan páros pedig együtt indul útra, hogy megtudják, honnan származik Sam, és van-e valami köze az emberiség maradékát éjszaka fenyegető rémekhez.
Az Eastward egy világ körüli utazásra invitálja a játékosait, mely során számtalan érdekes karaktert és helyszínt megismerhetünk, a kifejezetten izgalmasnak ígérkező, lassan haldokló háttérvilágról nem is beszélve. Azonban nem árt résen lennünk: a földeken számtalan veszély és logikai fejtörő vár ránk, így a továbbjutáshoz a lángszórónkat és az agyunkat egyaránt meg kell majd dolgoztatnunk, hacsak nem akarunk mi is csatlakozni azokhoz, akiket maga alá gyűrt az Eastward világában pusztító lassú elmúlás.
SkateBird
Pattanj gördeszkára aprócska szárnyasokkal, és gördülj végig a kis állatok szemében hatalmas, rámpákkal és meghódításra termett csúszófelületekkel felszerelt helyszíneken, ebben az aranyos deszkás kalandban!
Tails of Iron
A Tails of Iron egy 2D-s akció-kalandjáték, melyben egy patkányok által benépesített királyság legifjabb trónörököse, Redgi bőrébe bújva kell szembeszállnunk a békák klánjával és a világot fenyegető többi veszéllyel. A felfedezés mellett komoly kihívást tartogató harcok is várnak ránk, melyek soulslike stílusjegyeket viselnek, a történéseket pedig Doug Cockle, alias Ríviai Geralt narrálja.
The Amazing American Circus
Vedd át az irányítást saját cirkuszod felett, és törj fel a szórakoztatóipar olyan óriásai közé, mint a Ringling Bros., a P.T. Barnum és a Buffalo Bill bizarr szóbeszédek, brutális bűntények és társadalmi különbségek kíséretében!
Honey, I Joined a Cult
A Sole Survivor Games alkotásában nem kisebb feladat vár a játékosokra, mint egy őrült szekta menedzselése, köztük követői számának növelése és hitének fenntartása, valamint támogatói körének és befolyásának kiterjesztése.
Ultra Age
A Földet pusztító csapás érte, az emberiség pedig az űrbe és óvohelyekre menekült. Egy bátor ifjú kardforgató android segédje oldalán útnak indul, hogy felfedezze a katasztrófa okait és körülményeit, és pengéjével darabokra szabdaljon bármit, ami az útjába áll.
NBA 2K22
Egyetlen év sem telhet el kosárlabdajáték nélkül, így a Visual Concepts 2021-ben is elkészítette NBA sorozatának legújabb epizódját. A sport lényegét adja, új történetet, előző generációs konzolokon egy hatalmas hajón lehet mindenféle tevékenységet űzni, PS5-ön és Xbox Series X-en pedig egy új város szolgál a megújult Szomszédságként. PC-n pedig az eddig megszokott játékmenetet adja az NBA 2K22, ahol az újgenerációs élményt még nem hozta el a játékosok számára a fejlesztőcsapat. Természetesen ebben a részben is jelen van a mikrotranzakció. Az értékelések alapján megosztó cím lett az NBA 2K22, ahogy az elmúlt években is előfordult.
Sonic Colours Ultimate
A Sonic Colours Ultimate a 2010-ben megjelent Sonic Colours felújított változata, melyet a híres kék sündisznó 30. születésnapjára hoztak tető alá. Mint ilyen, nem hiányozhat belőle semmi, ami egy jó Sonic játékhoz kell: eszeveszett sebesség, gyermeteg humor és emlékezetes főellenségek.
RiMS Racing
A RiMS Racing világában nem csak versenyzőként kell helytállnod a futamokon, hanem mérnökként is megértened motorod különböző elemeinek működését, és hatásukat a vezetési élményre.
Two Hundred Ways
A Two Hundred Ways nevéből is kitűnik, hogy egyetlen feladat – esetünkben egy golyó A pontból B pontba juttatása – elképesztő mennyiségben variálható. Ezt az ipari mennyiségű feladatot különféle akadályokat leküzdve, változatos eszközök bevetésével kell megoldanod.
Lake
A játékban 1986-ban járva Meredith Weiss szerepét ölthetjük magunkra, aki egy szoftvercégnek dolgozik a nagyvárosban, azonban most visszatér szülővárosába, hogy helyettesítse kicsit apját, mint a helyi postás. Két hetes maradása alatt eldönthetjük, hogy Meredith kivel beszéljen, kivel barátkozik össze, vagy akár alakítson ki romantikus kapcsolatot, de bármi is történjen, a végén meg kell válaszolnunk a nagy kérdést: visszatérjen a nagyvárosba, vagy maradjon szülőhelyén?
WarioWare: Get It Together!
Vegyél részt több mint 200 gyors és mókás mikrojátékban - villámgyors minijátékokban, amelyek tele vannak fergeteges szórakozással - egyedül vagy egy barátoddal! Amikor a legújabb elvetemült üzleti terve balul sül el, Warionak a jellegzetes stílusát (és szagát) kell használnia, hogy helyrehozza a dolgokat.
I Am Fish
Az I Am Fish egy bájos, fizika alapú kalandjáték, amelynek főszereplője négy rettenthetetlen halbarát, akiket erőszakkal elhoztak az otthonuktól és egy állatkereskedés akváriumában kötöttek ki. Hogy hazajussanak és újra egymásra leljenek nem csak úszniuk, de repülniük, gurulniuk és harapdálniuk is kell.
Toem
A Something We Made alkotása egy fantasztikus, kézzel rajzolt kaland, amiben fényképezőgéped lencséin keresztül fedheted fel a toem jelenség titkait, miközben érdekes karakterekkel ismerkedsz meg, látványos vidékeket fedezel fel, és fotókkal oldasz meg problémákat.
God of War Ragnarök
A God of War: Ragnarök ott veszi fel a fonalat, ahol a 2018-as God of War a stáblista utáni jelenetben elejtette. Közeleg a Ragnarök, azaz a világvége, ami ellen Kratosnak és a folytatásban már idősebb fiának, Atreusnak kell valamit tennie.
Reshaping Mars
A Reshaping Mars egy kolóniaszimulációs játék a Marson, ahol nyersanyaggyűjtéssel, élelemraktározással, bevándorlók befogadásával és egy jobb kolónia közös építésével fejlődhetsz.
Bus Simulator 21
Az elmúlt közel másfél évtizedben a Bus Simulator sorozat szépen fejlődött, még akkor is, ha a jelenlegi csapat, a stillalive csak öt éve foglalkozik a szériával. A 21-es számot viselő részben egy amerikai stílusú város tömegközlekedését kell megszervezni, miközben a legapróbb részletekre is figyelemmel kell lenni. Több, mint két tucat licencelt busz található meg a játékban a legnevesebb gyártóktól. Igaz, a Bus Simulator 21 most sem tökéletes játék, de egy igazi nyugicím, mely elé egy hosszú munkanap után is lehet ülni, hiszen pihentető élményt ad.
WRC 10 FIA World Rally Championship
A vadonatúj History Mode alaposan próbára teszi a tehetségünket: ebben összesen 19 kihívást teljesíthetünk, melyek mindegyikében az adott éra sajátosságaihoz kell alkalmazkodnunk. Akad hat történelmi rali is a kínálatban, köztük Akropolisz, San Remo, Németország és Argentína, valamint 20 legendás autót is kapunk olyan gyártóktól, mint az Alpine, az Audi, a Lancia, a Subaru, a Ford, a Mitsubishi vagy a Toyota.
Murder Mystery Machine
Csatlakozz a kerületi bűnügyi ügynökséghez ebben az izometrikus, modern noir dedukciós thrillerben. Fedezd fel a bűnügyi helyszíneket komplex diorámákban, rendezd el hatékonyan a bizonyítékokat, és mosd el a határokat jó és rossz között, hogy bemutathasd az ügyeidet. Megvan benned, ami ahhoz kell, hogy igazi nyomozó legyél?
Call of Duty: Vanguard
A 2021-es Call of Duty, a Vanguard kampányában 4 játszható karakter bőrébe bújhatunk bele, több régión átívelő sztorival (Észak-Afrikától kezdve Sztálingrádon és a csendes-óceáni térségen át egészen Franciaországig), míg a többjátékos módban 20 pályán csaphatunk össze egymással (ebből 16 6v6-ra van kihegyezve). Mindezek mellett a zombimód is visszatért.
The Artful Escape
A játékban a zenei legenda nagybátyja örökségének nyomásától szenvedő Francis Vendetti szerepében indulhatunk egy fantáziatúrára, hogy megalkossuk a világ valaha volt legösszetettebb előadói személyiségét. A zenés platformer szereplőinek olyan sztárok kölcsönzik a hangjukat, mint Michael Johnston (Teen Wolf), Lena Headey (Game of Thrones), Jason Schwartzman (Fargo), Mark Strong (Kingsman) és Carl Weathers (The Mandalorian).
Cloud Gardens
Vedd a kezedbe a természet erejét, és készíts apró, növényekkel benőtt diorámákat magok elültetésével és számos eldobott tárgy újrahasznosításával! A Kingdom New Lands alkotóinak új játékában te lehetsz a természet, ami bárhol utat tör, és visszafoglalja a bolygót.
Black Geyser: Couriers of Darkness
A program cselekménye Yerengal világában játszódik, ahol káosz és kétségbeesés járja át az Isilmerald királyságot. Az uradalmat ugyanis valami sokkal rosszabb támadta meg, mint a démonok vagy az élőholtak serege: a kapzsiság. Mint valami járvány, úgy terjed a lakók között, gazdag és szegény egyaránt áldozattá válik. A törvény és a rend hamar összeomlik, amikor mindenki képes mindenkit megtámadni csupán pár érme aranyért.
Monster Harvest
Kezdj új életet a Planimal Point farmon, és készülj fel életed kalandjára! Fejleszd a saját farmodat, építsd fel a házadat tetszésed szerint, készítsd el a bútorokat, főzz finom lekvárokat és nevelj mutáns növényeket, akik hűséges és vad társaid lesznek a csatában!