A Temple Run című klasszikus 2011-es iOS-es megjelenése indította útjára azokat a típusú játékokat, melyekben karakterünk magától fut a pályán, nekünk pedig mindig csak a helyes irányt kell megadnunk, illetőleg az utunkba kerülő akadályokat kikerülnünk, az összegyűjthető dolgokat pedig szépen bezsákolnunk. Az Imangi Studios játékának sikerét követően se szeri, se száma nem volt a bevált formulát kopírozó daraboknak, az Agent Dash azonban üdítő kivételnek tekinthető: ugyan nem írja újra a running gamek játékszabályait, a PixarA hihetetlen családjának világát idéző kellemes grafikájával és a kémes „fedősztorival” azonban mégis elcsábítja az embert egy pár órás rohangálásra.

A képlet tehát egyszerű, szmokingban és kémkütyüket használva kell a folyamatosan változó pályán minél tovább szaladnunk, ám lépéseinkre nem árt odafigyelni, mert mély szakadékok, lézerfalak, lecsukódó ajtók nehezítik haladásunkat. Szerencsére hősünket cseppet sem zavarja elegáns öltözete, hatalmas ugrásokkal és becsúszó manőverekkel igyekszik kikerülni a lávafolyamokat és a mérgező vegyszereket tartalmazó hordókat. A lényeg, hogy a három sávra osztott pálya akadálymentes sávjába tereljük ügynökünket az érintőképernyőn végzett gyors ujjmozdulatokkal (az irányítás kalibrálható!), miközben a pályán feltűnő értékes gyémántok összeszedésére is figyelnünk kell. Utóbbiak azért fontosak, mert mindenféle kémcuccra válthatjuk be őket a főhadiszállásunkon, a jetpacktől kezdve egészen az időlassítóig bezárólag, ráadásul ezeket még fejleszteni is lehet. Mivel egyes felszerelések igen drágák, így beletelik majd néhány órába és pár csúnya falnakrohanásba, míg elegendő drágakő összegyűlik, mondjuk egy 8-10 ezer gyémántot kóstáló új Austin Powers-es kosztümhöz. Az pedig kell, hiszen a játékot összeköthetjük a Facebook profilunkkal, így mindenki láthatja eredményeinket, illetőleg kihívásokat is intézhetünk az ismerőseink felé.

Bár a játékmenet egy idő után kissé repetitívvé válik (dzsungel, bázis, város, dzsungel... stb.) és sokszor bosszantóak a sebesség miatt csak az utolsó pillanatban megpillantható akadályok, mégis megvan benne az a sok apróságból összeadódó plusz, ami arra készteti az embert, hogy újra és újra nekivágjon Dash ügynök maratoni kalandjának. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!