Gazdagság. Hírnév. Hatalom. Az ember, akinek mindene megvolt ezen a világon... a Kalózkirály, Gol D. Roger…
Ezzel kezdődött minden, és akkor még senki, még maga az alkotó sem gondolta volna, hogy 2026-ban bárki emlékezni fog rá, nemhogy még mindig ugyanazt a történetet meséli majd. Persze felesleges ilyen messziről indulni, a ONE PIECE: Grand Gourmet csak setting szempontjából kapcsolódik a sokak által a mai napig oly kedvelt One Piece világához, amúgy lehetne bármi más is. Volt már jó pár sztorit lekövető játék korábban, egyik sem volt túl nagy durranás, bár nekem személy szerint a népszerű animékből/mangákból készült játékokkal alapvető problémáim vannak. Mindig ugyanaz a sztori, szinte soha semmi újdonság. Lásd a Dragon Ball-játékok nagy részét, újra és újra ugyanazon a sztorin vered végig ugyanazokat a karaktereket, a különbség grafikailag vehető csak észre. Persze vannak kivételek! A Grand Gourmet is az, de főleg azért, mert akár Dave The Diver köntöst is magára húzhatna, annyira lényegtelen az, hogy hol vagyunk.
PC GURMÉ
A sztori, mint ahogy korábban említettem, egész egyedi. Persze semmi hihetetlen, Luffy meg Sanji belefutnak egy hajóba, ami kísértetiesen hasonlít a Baratie úszó étteremre. Ez az étterem rettenetes kaját szolgál fel, és annak érdekében, hogy visszaállítsák az eredeti Baratie hírnevét, létrehoznak egy saját éttermet. A legnagyobb pozitívum egyébként az, hogy 400 nevesített vendég-karakter van a játékban, akik tértől, időtől, meg pulzustól függetlenül tudnak egyszerre az asztaloknál üldögélni. És rögtön behajítom a legnagyobb negatívumot, ami persze nézőpont kérdése: A Kairosoft (a készítőcsapat) több tucat ilyen játékot letett már az asztalra, és ahogy néztem azokat, ez szinte egy átskinezett verziója annak a gameplay loopnak, amit jó pár éve nyomatnak. Ezzel alapjáraton semmi gond nincs, nekem teljesen új volt ez az egész, de közben meg triggerel bennem valami zsigeri ellenszenvet. Négy év alatt 60 játék, ezeknek egy része pont ilyen étterem-menedzselős kis aranyosság. Vagy ami épp nem, az más menedzselés, mondjuk vasútállomás, vagy bármi, de azok semi ütnek el lényegében a dologtól. Ennek ellenére, teljesen laikusként ez az étterem-menedzselős kis őrület működött nálam, főleg az általam oly annyira kedvelt karakterekkel.
Elsődleges tevékenység, ahogy már említettem, az a főzés. Persze emellett ki kell építgetni magát az éttermet is, a főbb karaktereknek saját szobákat lepakolni, kajákat felfedezni, feltalálni. Karaktereket ismerős szigetekre kiküldeni felfedezni, barkácsolni, és a többi. A játék nagy százaléka lényegében akár automatizálható is lehetne, mert lényegi cselekmény a játékos szempontjából nincs. Max tényleg az, hogy le kell ezt, meg azt pakolászni, de még ez sem feltétlenül lényeges. Annyi apró kis életminőség javító apróságot le lehet rakni, hogy a leghülyébb helyre elszáműzött asztalt is imádni fogják a vendégek. Szóval nem, igazából itt a játékos hátradőlhet, mert a menüben kattingatáson túl minimális feladata akad. Gondolom ez a műfaj egyik alapköve, nincs izzadás, nincs szenvedés, semmi sem megy időre. Még ha hülyén is jön ki egy nap, mindig van új, ergo lehet javítani.
Szalmakalap, fakanál
A menedzselgetés egyébként okés, nincs hatalmas mélysége, de pont annyira összetett, hogy az ember elkattingasson benne. Tök jó, hogy össze lehet állítani menüket, amit a játék teljesen ránk bíz (vagy automatikusan elrendezi a dolgokat magának). Van itt egy erőteljesebb pixel food porn éle a dolgoknak, de nincs ezzel gond. Tálalást meg dekorálást is lehet végezni, ez idővel jön be, eleinte nem nagyon lehet ezzel bíbelődni, de utána tényleg voltak percek, ahol már jóval több időt töltöttem ezzel, mint ami egészséges. Mint laikus, tényleg nem tudom azt, hogy ennyire kezdőbarát-e a játék, vagy én csináltam jól a dolgokat, de egy percig nem éreztem veszélyét, hogy opció lenne a bukás, vagy hibázás. Elég szerencsétlenül helyeztem le az asztalokat a játék legelején, az ezért mégsem büntetett, simán úgy hagytam az egészet hetekig, és dőlt a lé. Igazából később is csak azért rendeztem újra majdnem az egész éttermet, mert elkezdte bántani a szemem a dolog, de ezen túl nem próbált meg a Grand Gourmet semmilyen úton módon erre biztatni. Három költhető dolog van, nyilván a zseton, valamiféle token, meg a szeretet! Ezekből lehet beszerezni új eztmegazt főleg, illetve teljesíteni a kéréseket.
Az étterem dekorálásában a legszebb, hogy a különböző szigetek tematikáját felhasználva lehet nyomulni. Sőt, ha vendégeken túl tényleges, eszeveszett rajongókat akar a játékos az éttermébe, akik vérüket adnák Sanji főztjéért, akkor kell is. Bizonyos vendégeknek vannak kéréseik, vágyaik, amiket ha teljesítünk, kapunk egy rakás extra dolgot. Crocodile például szívesebben ül olyan asztalnál, amihez közel található homok, mivel ő a helyi homokember. Üzleteket lehet nyitni a fedélzeten, konkrétan tejbolt is van, meg szemüvegbolt, szóval ilyen szintekre el tud menni a dolog. Persze minden szinteződik a végtelenbe nagyjából, karakterek, azok viszonya, azok lojalitása, az ételek minősége, íze, illata, egyéb random fura játékelemek például a King Bull nevű vízi állatok versenyeztetése (lóverseny lényegében), a különböző boltok, asztalok, fűszálak… esküszöm, itt minden folyamatosan növekszik és szinteződik agyatlanul, teljesen kiütve az agysejteket! Kinek kell a TikTok, ha ettől olyan dopamint kapsz, hogy leszakad az agyad?
Nem mind arany, ami fénylik
Kérdésként felmerülhet, hogy mi a játék célja. És azt kell mondanom: fogalmam sincs. Túlzok persze, valójában nyilván az, hogy bővítse a játékos a vendégek körét, meg maxolgasson mint a fene. De így összességében, akkora káoszt éreztem a játszás közben, még akkor is amikor már átláttam, hogy ilyen rég volt. Alapjáraton nem tetszik a HUD egy része, a full sablon Arial-betűtípust én nem nagyon tudom elviselni egy játékban, mert annál bármi jobb formákkal rendelkezik (a Comic Sans kivételével, persze). Érződik a játékon, hogy azért nem cső profik készítették, közben meg ehhez nagyon értenek. A zenei megvalósítás és a hangok is olyanok, hogy így ide oké, de amúgy le tudnám kaparni a falat. A sprite-ok cserébe kegyetlen jók, minden karakter instant felismerhető és többen játszva akár versenyezni is lehet, hogy ki tud megnevezni többet. A legnagyobb negatívum egyébként számomra az, hogy semmilyen szinten nem forgatható a pálya, illetve a tárgyak is csak kétféle irányból letehetőek. El lehet forgatni a legtöbb dolgot 90 fokkal egy irányba, de ennyi. Ennél azért jobb lett volna valami komplexebb megoldás.
És hogy mi a végszó? Rendben, lássuk csak! Nem tudom azt mondani rá, hogy nem szórakoztam közben, de ez főleg annak köszönhető, hogy miután kitanultam, reflexből kattintgattam. Mellette simán megírtam ezt a szösszenetet, végighallgattam három méretesebb podcast adást, de akár egy szülést is le tudtam volna vezetni. Ebből érezhető talán az, hogy minden kis pozitívuma, kellemes pillanata ellenére ez a játék csak úgy van. Ha épp odafigyelsz élvezed, ha épp nem, akkor el is felejted, hogy létezik. Aztán persze visszafordulsz, és ott rohangál Kaido meg Doflamingo kézenfogva, és indokolatlanul felnevetsz. Rajongóknak talán ajánlható, csak szeress menedzselni, aki meg se a One Piece világához, se a menedzseléshez nem áll közel… hát te ezt minek olvasod még?
A tesztkódot köszönjük szépen a Cenega Hungary Kft.-nek!
