A jobbára PlayStation-exkluzív karaktereket felvonultató verekedős ugrabugra játékkeverék ugyanis úgy-ahogy még megállja a helyét a tenyerünkben, ám a nagy PS-ünket bekapcsolva már sokkal mélyebb és hosszabb élményre vágyunk, mint a tömegközlekedésen utazva.

A szereplőgárda méretes, itt van szinte mindenki Kratostól Sackboyig, PaRappától egészen Nathan Drake-ig, ám az igazi fanatikusok szíve azért kicsit vérezhet, mert jó pár unalmas, alig ismert karakter helyet kapott a programban, míg sok igazi PS-es figura és játék érthetetlen módon távol maradt. Ráadásul a meglévő szereplők is meglehetősen kiegyensúlyozatlanok: a Metal Gear és a God of War harcosai például pillanatok alatt pozdorjává zúznak szinte bármilyen „mászkálós” karaktert. Maga a harctér dinamikusan változik, folyamatosan mozgó, közelítő-távolodó kamerával és sok platformmal, aminek köszönhetően viszonylag könnyű az agresszorok elől meglógni, és adott esetben sunyi, szabotáló harcmodort követni, ám az igazi izomkolosszusok ellen így sincs sok esélyük az apró zsákembereknek és szőrcsomóknak. 

A harcrendszer a három támadógombot és az irányjelzőket használja, mindenkinek van jó néhány extra, gyakorlást is igénylő képessége, ám szinte mindegyikre jellemző, hogy roppant nehéz célozni velük, egy négyfős multis móka esetén pedig már azt sem látjuk, hogy éppen kit ütünk.

A kampány nagyjából fél-háromnegyed óra alatt kipörgethető: egyre erősebb és nagyobb tömegben jövő „sztárokat” kell földhöz vernünk az egyébként roppant látványos módon átalakuló, szintén PS-es játékokból kölcsönzött pályákon. A multival rövid időre jól el lehet szórakozni pár haverral a környékről, a hadjárat mód pedig sokszor végigvihető, ám a kicsit kaotikus és sekélyes játékmenet miatt ez még így is inkább csak a fiatalabb korosztály számára nyújt elegendő szórakozást – akiknek viszont fogalmuk sincs arról, hogy ki volt Sly Cooper, és hogy volt élet a PS2 előtt is. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!