A Soul Calibur V hatalmas ugrás a sorozat történetében, mondhatjuk, hogy a PS2-re megjelent második rész óta ez a rész hozta a legnagyobb változásokat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kiváló játékkal van dolgunk, sőt, a Soul Calibur V a sok variálás miatt talán pont, hogy a leggyengébb láncszeme lett a sorozatnak. Már rögtön az egyjátékos mód gerincének számító sztorimódról bűzlik, hogy valami nincs rendben. A szent harcos Patroklos, és démonok által megszállt húga, Pyrrha története még csak-csak eldöcögne, de egyrészt túl rövid, másrészt nevetségesen rosszul írták meg a forgatókönyvét. A tavaly megjelent Mortal Kombat óta, mely minden műfajt összesítve is kiemelkedő történetet mesélt, megváltoztak a verekedős játékok egyjátékos módjával szembeni elvárások. Már nem elég pár egyszerű manga skicc és engine movie a boldogsághoz, igazi, értelemtől és érzelmektől duzzadó forgatókönyvre van szükség. Főleg, ha a sztorit a tényleges XVII. századi Európába akarjuk beilleszteni, közepén Magyarországgal.
Egy verekedős játéknál a sztori persze csak ráadás, mondhatják a bunyós veteránok. A lényeg az egymás elleni küzdelmen és a változatos karaktereken van. A Soul Calibur V ezen oldalai kidomborodnak, hisz remek online játszóteret kapunk, jó pár soha nem látott harcossal a főszerepben. A sorozat ismérve, hogy a karakterek remekül kiegészítik egymást, ez pedig az ötödik részre is igaz, noha az újonccokkal érezhetően túllőttek a célon a Namcónál. Túl sok régi arcot száműztek és túl sok újat hoztak be, akik egyelőre gyökértelennek tűnnek a visszatérőkkel szemben. A már említett testvérpár például kifejezetten unalmasra sikeredett, mások pedig, mint Natsu és Xiba, feleslegesnek tűnnek korábbi, hasonlóan harcoló karakterek okán. Még szerencse, hogy a visszatérők között megtaláljuk az olyan meghatározó alakokat, mint Voldo, Maxi vagy Ivy. Nélkülük nem lenne Soul Calibur a Soul Calibur. Vendégként most az Assassin's Creed sorozat sztárját, Eziót kapujuk, aki nem rossz karakter, de azon kívül, hogy jól néz ki, nem sokat tesz hozzá a játékhoz.
Az új karakterek új harcrendszert követeltek, a Namco pedig jó ötletnek találta, ha átemeli a Street Fighter IV energiasávos szupertámadásait. Itt ezek Cricical Edge és Brave Edge néven szerepelnek, működésük pedig nagyon hasonlít a Capcom játékában látottakhoz. A harc alatt különböző ütésekkel és sikeres védésekkel lehet feltölteni az életerő melletti energiasávot, melynek tartalmát különlegesen erős támadó és védő technikákra süthetünk el. A Critical Edge tulajdonképpen a karakterek különleges támadásait takarja. Mindenkinek van egy és csak akkor érdemes elsütni, ha az ellenfél épp a földön van, vagy valamilyen korábbi ütésünk miatt épp képtelen védekezni (több karakter is jó stunnolásban). Egy Critical Edge eldöntheti az egész meccset, szóval, ha nem akarjuk megszívni, jobb, ha arra játsszunk, hogy az ellenfélnek esélye se legyen kivitelezni a mozdulatot. A Brave Edge ezzel szemben az általánostámadás egy erősebb változata, mely a kritikus ütésnek mindössze negyedét sebzi. Ez azonban nem minden, a sorozat hagyományaitól eltérően a hárítás is energiába kerül, pont annyiba, amennyibe egy Brave Edge csapás. Ezzel a fejlesztők szándéka minden bizonnyal az offenzívebb stílus erőltetése volt, ami ugyan nem rossz húzás a sok védekezésre épülő vívás után (az SC-ben mindig többet kellett védeni, mint a legtöbb rokon játékban), de túl hirtelen történik, megfosztva minket a Soul Calibur érzéstől.
Mivel a játékmechanika drasztikus átalakításon ment át, a rajongóknak illik a kedvére tenni valahogy, így ismét csinálhatunk magunknak saját karaktert. Nincsenek többé ruhasablonok, sokkal szabadabban tervezhetjük meg harcosunkat, akit egy fegyvermentes stílussal is felruházhatunk, egyedüliként a játékban. Ez aranyos extra, de kissé kevés lehet azoknak, akik a régi Soul Calibur visszatérésére vártak. Az ötödik felvonás egy egyedi, más szájízű darab lett, ami viszont közel sem tökéletes, így hiába a remek látvány és a sok új szereplő, nem áll össze kerek egésszé a játék. A Namco által kitaposott ösvény azonban dicséretes, bízzunk benne, hogy a következő részre megtalálja az arany középutat a kiadó.
Lélektolvajok
Egy verekedős játéknál a sztori persze csak ráadás, mondhatják a bunyós veteránok. A lényeg az egymás elleni küzdelmen és a változatos karaktereken van. A Soul Calibur V ezen oldalai kidomborodnak, hisz remek online játszóteret kapunk, jó pár soha nem látott harcossal a főszerepben. A sorozat ismérve, hogy a karakterek remekül kiegészítik egymást, ez pedig az ötödik részre is igaz, noha az újonccokkal érezhetően túllőttek a célon a Namcónál. Túl sok régi arcot száműztek és túl sok újat hoztak be, akik egyelőre gyökértelennek tűnnek a visszatérőkkel szemben. A már említett testvérpár például kifejezetten unalmasra sikeredett, mások pedig, mint Natsu és Xiba, feleslegesnek tűnnek korábbi, hasonlóan harcoló karakterek okán. Még szerencse, hogy a visszatérők között megtaláljuk az olyan meghatározó alakokat, mint Voldo, Maxi vagy Ivy. Nélkülük nem lenne Soul Calibur a Soul Calibur. Vendégként most az Assassin's Creed sorozat sztárját, Eziót kapujuk, aki nem rossz karakter, de azon kívül, hogy jól néz ki, nem sokat tesz hozzá a játékhoz.
Harcosok klubja
Az új karakterek új harcrendszert követeltek, a Namco pedig jó ötletnek találta, ha átemeli a Street Fighter IV energiasávos szupertámadásait. Itt ezek Cricical Edge és Brave Edge néven szerepelnek, működésük pedig nagyon hasonlít a Capcom játékában látottakhoz. A harc alatt különböző ütésekkel és sikeres védésekkel lehet feltölteni az életerő melletti energiasávot, melynek tartalmát különlegesen erős támadó és védő technikákra süthetünk el. A Critical Edge tulajdonképpen a karakterek különleges támadásait takarja. Mindenkinek van egy és csak akkor érdemes elsütni, ha az ellenfél épp a földön van, vagy valamilyen korábbi ütésünk miatt épp képtelen védekezni (több karakter is jó stunnolásban). Egy Critical Edge eldöntheti az egész meccset, szóval, ha nem akarjuk megszívni, jobb, ha arra játsszunk, hogy az ellenfélnek esélye se legyen kivitelezni a mozdulatot. A Brave Edge ezzel szemben az általánostámadás egy erősebb változata, mely a kritikus ütésnek mindössze negyedét sebzi. Ez azonban nem minden, a sorozat hagyományaitól eltérően a hárítás is energiába kerül, pont annyiba, amennyibe egy Brave Edge csapás. Ezzel a fejlesztők szándéka minden bizonnyal az offenzívebb stílus erőltetése volt, ami ugyan nem rossz húzás a sok védekezésre épülő vívás után (az SC-ben mindig többet kellett védeni, mint a legtöbb rokon játékban), de túl hirtelen történik, megfosztva minket a Soul Calibur érzéstől.
A fal adja a másikat
Mivel a játékmechanika drasztikus átalakításon ment át, a rajongóknak illik a kedvére tenni valahogy, így ismét csinálhatunk magunknak saját karaktert. Nincsenek többé ruhasablonok, sokkal szabadabban tervezhetjük meg harcosunkat, akit egy fegyvermentes stílussal is felruházhatunk, egyedüliként a játékban. Ez aranyos extra, de kissé kevés lehet azoknak, akik a régi Soul Calibur visszatérésére vártak. Az ötödik felvonás egy egyedi, más szájízű darab lett, ami viszont közel sem tökéletes, így hiába a remek látvány és a sok új szereplő, nem áll össze kerek egésszé a játék. A Namco által kitaposott ösvény azonban dicséretes, bízzunk benne, hogy a következő részre megtalálja az arany középutat a kiadó.
