2005-ben jutott aztán eszébe valamely kreatívnak, hogy még termékenyebbre lehetne pofozni az aranytojást tojó tyúkanyót: apró, olcsó (bár ez viszonylagos) csomagokban piacra dobni egy-egy adott téma köré csoportosított öt tucatnyi tárgyat. Ezt az ideát hamar tett követte, így megszületett a Stuffs, idehaza Cuccok alnevű add-on oldalág. Ebből eddig hat jelent meg, most pedig befutott a hetedik – ezúttal a tiniket megcélozva.

The Sims 2: Trendi Tini cuccok (Teen Style Stuff)Három különféle életstílus képviselőit szólítja meg a játék: a gótokat, a szörfösöket és a sznobokat. A magyar megfelelő nem a legjobb, de erről a maga helyén. Elöljáróban annyit: bár fel voltam készülve a legrosszabbakra, még így is sikerült meglepnie a játéknak: üvöltően és döbbenetesen üres a CAS, azaz a „szabóműhely”.

Annyi ugyebár nyilvánvaló, hogy csak a tiniknek találunk cuccokat, de mindennapi viseletből csak összeállítást (azaz külön felső- és alsórész nincs), abból is csak húszat a lányoknak, eggyel kevesebbet a fiúknak; pizsamából ötöt (csak a gyengébb nem, srácoknak semmi), ünnepi viseletből, alsóneműből, fürdőruhából semmit (!), sportos viseletből a csajok kaptak négyfajta jóganadrágot felsővel, a fiatalurak négyféle melegítőt. A frizurák között van még 9-9 plusz elem, főleg különféle sapkák, és kész. Azért ez ultragáz, de gondoltam, majd a berendezési tárgyak bepótolják a mulasztást...

Sötét árnyalatokkal...


The Sims 2: Trendi Tini cuccok (Teen Style Stuff)A gótikus szubkultúra hasonlóan a punkokhoz az Egyesült Királyságban született meg az 1980-as évek elején, és ugyancsak a könnyűzenének köszönhetően, hiszen ez is egy zenei stílus volt, a gothic rock (röviden goth rock vagy goth), olyan együttesekkel, mint a Bauhaus, Cure, Siouxsie & the Banshees, Sisters of Mercy, Mission, Sex Gang Children, Specimen. A szubkultúra kifejlesztette a maga megjelenési stílusát is, mely death rock és punk gyökereket kevert a viktoriánus, reneszánsz és középkori elemekkel, jellemző színe a fekete, és jellemző rá a kétneműség, azaz a nemek határainak összemosása (rúzs, smink a srácokon is), a témát pedig a horror- és vámpírfilmek hatása, az okkultizmus és miszticizmus színesítette.

A játék elég jól visszaadja e szubkultúra életérzését. Az öltözködésnél mindenképp ez viszi el a pálmát, létre lehet hozni Christina Riccit az Addams Familyből, vagy Johnny Deppet az Ollókezű Edwardból (esetleg Robert Smith-t a Cure-ból). Jelzem, ehhez azért jó lett volna pár frizurastílus, arcfestés, ilyenek, de „hagyjunk valamit a moddereknek is”... A berendezési tárgyak is jól sikerültek, mind a 16 (!) darab. Egységes stílusú kétszemélyes ágy, hozzáillő asztalka, íróasztal, magas támlájú szék, könyvespolc, öltözőszekrény, tükör, álló-, falilámpa és csillár, szőnyeg, plusz tíz padló- és tapéta, mindez vörös, lila, fekete színekben. Ezzel persze egy gond van: miközben ezek a cuccok láthatóan egy tiniszoba elemeinek készültek, hiszen más helyiségbe való nincs is (fürdőszoba, étkező, stb. „kellék”), a sorból eléggé kilóg a franciaágy - jó nagy helyiséget kell rittyentened, hogy elférjen benne az amúgy csinos alkalmatosság.

The Sims 2: Trendi Tini cuccok (Teen Style Stuff)The Sims 2: Trendi Tini cuccok (Teen Style Stuff)The Sims 2: Trendi Tini cuccok (Teen Style Stuff)

Napfény, óceán


The Sims 2: Trendi Tini cuccok (Teen Style Stuff)A második stílus nekünk kissé idegen lesz, hiszen ez egy tipikusan amerikai jelenség, az úgynevezett „szörfkultúra”. Az 1950-60-as évek szülötte, „epicentruma” Dél-Kalifornia. Jellegzetes vízparti felszerelés (bikinik, a gumipántos sild, a halásznadrágszerű fürdőgatya), a szörfdeszkák (melyekből aztán kifejlesztették a gördeszkát), no és a vidám zene, melynek legismertebb képviselője minden bizonnyal a The Beach Boys, de ide sorolhatók olyan bandák is, mint a Surfaris, a Shadows, vagy a Ventures.

A ruhák között inkább a srácokat lehet jól felöltöztetni (vagy inkább én ott ismertem fel a stílus képviselőit, a csajok tekintetében nem vagyok biztos), a hajviseletnél is ők kapták a legtöbb pluszt – viszont sírva könyörgök: miért nincs egy árva újdonság se a fürdőruhák között?! Olcsó kifogás, hogy ott eddig is volt választék, a boxerszabású modellek között is, no de kérem, ha már egyszer „szörfölünk”... Persze, tudom, bele kellett férni a „60 cucc, egy darabbal sem több elvbe”, de tényleg tönkremenne az EA, ha ezt az irányszámot átlépnék a kreatívok párral?

A berendezés véleményem szerint itt a legjobb: egyszemélyes ágy, éjjeliszekrény, könyvespolc, öltözőszekrény, íróasztal, görgős forgószék, emellé egy klassz CD-tartó állvány, csillár, és a két kedvencem: a földre szórt ruhák, és a falra rögzíthető szörfdeszka. Mondjuk mindkettő csak dísz, de legalább hangulatos. A tapéta is itt sikerült legjobbra, igazi „hullámveréses” szobát készíthetünk, melynek kellemét a szörfös poszter, a parafatábla, a falifogas, kistévé és fotel tovább emeli.

The Sims 2: Trendi Tini cuccok (Teen Style Stuff)The Sims 2: Trendi Tini cuccok (Teen Style Stuff)The Sims 2: Trendi Tini cuccok (Teen Style Stuff)

Puccosan, fennhordósan


The Sims 2: Trendi Tini cuccok (Teen Style Stuff)Itt éreztem picit gyengének a magyar fordítást – sznob -, hiszen az angol eredeti a socialite, ami a felső tízezer tagját jelenti, társasági embert, márpedig a sznob inkább az előkelőket majmolja, és hozzájuk próbál dörgölőzködni. Öltözködést tekintve itt voltam bajban ismét, nekem nem volt túl jellegzetes egyik nemnél sem a kínálat. Ráadásul itt is feltehető az immár költőinek minősíthető kérdés: ünnepi viseltből nem kellett volna valami, vagy elegánsabb frizurából? No de hát ugye...

A tárgyak között elég sovány a felhozatal. Itt is van szóló ágy, kisasztal, szék, egy nagyon pofás, komplett „tanulófal” (polcrendszerbe épített íróasztal), könyv- és öltözőszekrény, fali fogas és parafatábla, poszter, szőnyeg, az extrát feltűnő színű hordozható rádió és pipereasztal jelenti, a padlóelemek egyszínű, élénk, a tapéták színben harmonizáló, pillangós dizájnt kaptak. Számomra az egész (főleg a pasztellszínek és a tervezés miatt) egyébként inkább valami bukolikus, falusi bájt sugallnak, mintsem a felső tízezer puccos életstílusát, bár a plüssállatkákkal együtt kétségtelenül van benne némi barbie-s, „hello kittys” hangulat, elkényeztetett újgazdagpalánták részére – bár ahogy a szörfös inkább a srácokhoz, úgy ez a stílus a kiscsajokhoz szól, egyedül a gótikust érzem uniszexnek, de ugye az eleve az.

The Sims 2: Trendi Tini cuccok (Teen Style Stuff)The Sims 2: Trendi Tini cuccok (Teen Style Stuff)The Sims 2: Trendi Tini cuccok (Teen Style Stuff)

Megmérettettél, és...


Hozzáteszem még, hogy mindhárom stílushoz van egy dögös, leginkább az Alienware gépekre hajazó PC-konfiguráció, izgalmas festésekkel, plusz a tinik szobájához való, különféle jópofa táblákkal ellátott ajtó. Nagyjából és egészében ennyi.

Az értékelés a szokásos: az a pénzt, amit elkérnek érte, sok. Ennél lényegesen jobb és izgalmasabb, érdekesebb, urambocsá ötletesebb cuccokat lehet leszedni a netről ingyen, hála a lelkes és kreatív közösségnek. A megszállott rajongók, akiknek minden egyes expanzió és add-on megvan, megvehetik, van benne pár jópofa dolog – bár ők úgyis beteszik a kosarukba, bármit is mondanék. A többiek viszont erősen gondolják meg...