Ezt az itthoni közönség Halálszárny néven ismeri, melyet - logikusan - a Day of the Dragon titulusú szellemi táplálékból fordítottak. Bár Knaak lezárta a történetet előző művében, a nagyérdemű nem telt el azzal pár száz oldallal, így az írónak ismét egy gnóm hozzáállásával kellett leülnie az alkotói kerek asztalhoz, hogy kitaláljon valami szebbet, jobbat, érdekesebbet, úgy, hogy a prioritás nyomása maradjon a monumentalitáson. A végtermék, pedig oldalt látható, 320 oldalban kifejtve, Night of the Dragon (vagyis A Sárkányok Éjszakája) címmel.

Knaak az azerothi fonalat kapja fel ismét, néhol megcsomózva azt, Draenor-t (az orkok szülőhazája) és Argus-t (az eredar faj bolygója) érintő szállal, hogy éreztesse az olvasóval, nem viccel; kedvenc világunk komoly veszélyben van. A történet egy éteri sárkány, Zzeraku elfogásával kezdődik, akit egy ismeretlen eredetű, hatalmas erő kényszerített földre. Hamarosan megjelennek fogvatartói: a vérelf mágus, Zendarin, illetve annak feketébe öltözött úrnője, kinek arcát egy hatalmas sebhely csúfítja el, és a durva bánásmód ellenére, gyermekének nevezi a hüllőt.

Eközben a sárkánymágus, kit fajtársai Korialstrasz, a halandó népek, pedig Krasus néven ismernek (és nem mellesleg a képünkön karddal a kezében látható), megérzi a második háború utolsó csatájának színhelyéül szolgáló Zordszirtnél (Grim Batol) felgyülemlő rossz természetű mágiát, és elindul, hogy kivizsgálja a helyet. Arra azonban már az út során rájön, hogy valaki nem akarja, hogy elérje a korrupt varázs forrását, és mágikus viharral, nagákkal, sőt egy jól megtermett krakennel is meg kell küzdenie.

A hegyekben élő törpék is felkapták a fejüket a régi jelekre, és a fenyegetés elhárítása végett kisebb csapatokat küldtek felderítésre. Küldetésük során rájönnek, hogy fekete sárkányok vették birtokukba a helyet, akik szolgasorba kényszeríttették az alacsony intelligenciával rendelkező, ragadozó fogazatú, görnyedt skardyn-okat. A konfliktusba továbbá belekeveredik az íjász Vereesa (képen balra), és a menekült eredar pap, Iridi (képen jobbra), kik szintén Zordszirt fenyegetésére jöttek válaszolni. Ami, - mint később kiderül - nagyobb, mint gondolták volna: a feketébe öltözött hölgyemény egy olyan sárkányrajt akar teremteni, amely egész Azeroth-ot is uralhatná.

Knaak remekül vezeti végig a történeten az olvasót, nincs üresjárat, mindig hagy nyitott kérdést, emberek motivációi, nézetei ütköznek a másikéval, visszautal korábbi történésekre, hogy majd felhasználja azokat, mikor eljön az idő. Ezek alapján azt mondhatnám, hogy a publicista legjobb könyvével van dolgunk, de ez sajnos nem igaz.

Knaak, Zzeraku-t erőltette bele a múltban elkövetett tetteiért vezeklő lény szerepkörébe, ami addig nem is volt gond, amíg be nem fejeztem a regényt, és fel nem mértem a kihagyott helyzeteket. A sárkányról szinte semmit sem tudunk meg, - azon kívül, hogy megbánta, és jót szeretne tenni - pedig a cselekményszálak az Ő elfogása miatt bonyolódnak. Nem sok jót tudok elmondani az új sárkányraj első képviselőjéről, Dargonax-ról. Az elvileg gyermek, gyakorlatilag a több ezer nyarat látott anyját méretben felülmúló leviatán, buta, csak az energiának él, és egyetlen olyan tulajdonságát sem tudnám kiemelni, mely pozitív hatással volt rám. Ezzel szemben, a saját fajtájának mindent megadó, ám szupremáciát és hazugságot nem tűrő, feketébe öltözött hölgyemény személyében, végre egy normálisan kidolgozott karakterrel van dolgunk. Persze a Burning Crusade megadta a löketet Knaak-nak, ahol bemutatták a Netherwing fajt, és még egy külön jelenetet is szenteltek a könyv előzményének.
A másik oldalon nem volt nehéz dolga a publicistának, az olyan karakterek, mint Korialstrasz, Rhonin, vagy Kalecgos jellemét Ő maga alakította ki regényeiben. Utóbbit kiemelném; a kék sárkány drámája rendkívül jól sikerült, mely nem merül ki abban, hogy elvesztette a lányt, akit szeretett, hanem, hogy ez milyen nyomokat hagyott maga után. Knaak, pedig hála istennek ezeket megvizsgálja, mind spirituális szemszögből, mind a mágikus utat járva.

Knaak-ra jellemző, hogy a semmiből is képes háborút teremteni; és most is ezt teszi, méghozzá úgy, hogy az, közel 100 oldalon keresztül tartson. A karakterek különböző motivációi végig fenntartják az érdeklődést, ám maga, a végső csata, az első 30 oldal után vontatottá válik, a koreográfián sem agyalt sokat az író, ám a harcot addig húzza, mint goblin, az anyacsavart. Sokat levon az összértékből, - a már említett - Dargonax, közönséges mivolta, és a tény, hogy a karmoláson, illetve az energialöketen kívül más eszközt nem használnak fel a sárkányok. Ergo ugyanazt a hibát követi el Knaak, mint a Végtelen Forrás (Well of Eternity) esetében, minden probléma az utolsó oldalon oldódik meg, majd a balhé végeztével, úgy köszönnek el egymástól a szereplők, mint egy séta után a parkban.

Egy kicsit többet vártam egy New York Times bestseller írótól, ki mellesleg olyan szériákban is alkotott, mint a fergeteges Dragonlance, vagy az általam kicsit erőtlennek vélt Diablo. Folytatás mindenképpen lesz, a zárómondat egyértelművé tette számomra, melynek, ha hihetünk, hamarosan „eljő egy új világ hajnala”. Remélem tényleg így lesz, ám ettől függetlenül a Night of the Dragon marad Knaak eddigi leggyengébb műve.
Ez azonban nem feltétlenül negatív kritika.

    • Oldalak: 319
    • Angol nyelvű
    • Ragasztott, kartonált
    • Fantasy stílusú, néhol steampunk elemekkel

Köszönöm a figyelmet, és ha van rá igény, máskor is fogok efféle könyvkritikákkal jelentkezni.
Addig is vigyázzatok magatokra.