AZ IDEI ÉV, SZERINTEM: JÁTÉKIPAR

 

A januárt rögtön egy olyan játékkal kezdtem, mely nem csak kategóriáján belül, hanem azon kívül is olyan elemekkel operált, mely változásokat hozott. Ez a játék pedig a Witcher volt, melyet a CD Projekt nem feledett el könnyen: hozta az extra tartalmakat, finomításokat még idén. Az Enhanced Edition az év egyik legjobb vétele, és nem csak azon nyalánkságok miatt, melyek a dobozon belül vészelték át a szállítás megpróbáltatásait, hanem mert a korongra olyan tartalmat égettek, mely befolyásol, elgondolkodtat, és inspirál. Riviai Geralt kalandjait kísérő muzsika az esztendő legjobbja, letaszítva a dobogó legfelső fokáról két, szintén forradalmi produktumot.

 

Az első, mely minden MMORPG, és fantasy felett áll, a World of Warcraft. Amin azonban meglepődtem, hogy a Blizzard azt hozta, amit elvártam. Ez a cégnél nem szokás; hiszen míg az eddig piacra dobott játékaik minden egyes darabja földbe döngölte az embert, addig a Wrath of the Lich King kevesebbet hozott, mint a Burning Crusade… ám azt olyan minőségben, hogy kijelenthessem: az új kiegészítő jelenleg kategóriájában a legjobb, és a Warhammer Online-t, Mines of Moria-stúl söpörte el az útból. A Soundtrack (a menüt leszámítva) nem hozta azt a szintet, amit vártam, ám még így is kellemes összhatást nyújtanak a kottába vésett hangjegyek.

 

A harmadik befutó a BioWare űreposza, mely meglepett, nem is kicsit. Egyrészt, azt hittem, hogy a zene kevesebb futurisztikus elemet foglal majd magába, másrészt az is megfordult a fejemben, hogy fog esélyt hagyni vetélytársainak az Év Játéka címért folytatott küzdelemben. Tévedtem. Ugyanis a Mass Effect fantasztikus hangulatának, hihetetlen történetének, illetve profi portolásának köszönhetően könnyedén eldőlt, hogy kinek adom a címet. Döntésemet szintén könnyítette, hogy a gépigény a barátságos kategóriát erősítette, és az Unreal Engine 3 erősen módosított változata is hozta, amit elvártunk. Szerepjátékok terén a nagy kihívó, a Fallout 3 sem vette át a trónt, túl sok betegséget örökölt az Obliviontól, hogy az Év RPG-je címet is neki ajándékozzam.

 Sokaknak feltűnhet, hogy a GTA IV-et meg sem említettem ez idáig, és nem is fogom sokszor. A Rockstar üdvöskéje nem revolúció, csupán evolúció, borzasztóan magas gépigénnyel. Szépnek, szép, jónak, jó… ennyiben állapodjunk meg.

 

Van egy játék azonban, mely elemzésekor nem tudok egyetlen kritikát sem képezni. Évek óta nem voltam ilyen helyzetben. Ha megkapnám tesztalanynak, vissza is utasítanám, ugyanis nem tudok nyilatkozni róla objektíven. Gyönyörű, lehengerlő, egyszerűen frenetikus. Ez pedig a 2008-as Prince of Persia. Az új rész, a birodalom fantázia szülte részeit vette górcső alá, egy teljesen új koncepciót kínálva. Ki is használták Ubisoft-ék a helyzetet: a cell-shading technológiával megspékelt (Assassin’s Creed) grafikus motorral, a két, szerethető főszereplővel, illetve egy olyan játékrendszerrel, mely miatt nem kellett tépnem a hajamat. Sokan mondják, hogy a sorozat aktuális darabja nem a régi. Valóban nem az, viszont azokat az elemeket hozta vissza, melyeket imádtam a Shadow and the Flame-ben: egy fantáziavilág, forradalmi platformrészekkel, és kevesebb, de intenzív harcokkal. Az elhalálozás lehetőségének leredukálása szintén egy hatalmas pluszpont. Számomra az év ügyességi-, és akciójátéka.

Amolyan catullusi érzésekkel fogadtam a hírt, miszerint a Knights of the Old Republic harmadik része koncepció rajzai készítésénél még egy ceruzahegy sem tört le, vagyis lezáró epizód, mint olyan nem lesz. Helyette egy MMO-t kapunk az orcánkba, The Old Republic néven; sokan pedig ráncolni fogják a szemöldöküket, de szerintem nem a játék kategóriája az, mely miatt kételkedek a BioWare döntésében. A legnagyobb problémám a hozzáállásukkal van, ugyanis a mélyen tisztelt fejlesztőgárda kijelentette: Ott a márka, arra kell támaszkodni. No, persze lehet itt magyarázkodni, de a lényeg ez volt a cukormáz alatt. Ezen az alapon, ma a Star Wars: Galaxies-nek kéne ülnie a trónon, nem pedig a Wrath of the Lich King-nek. Nem a Blizzard-ról írnánk hetente többször, hanem a Verant Interactive-ról, mely a Sony-val karöltve alkotott egy olyan játékot, melyet több millióan játszanak. Bevallom őszintén, féltem a BioWare-t: az EA szíjának szorítása egyre nagyobb, eközben pedig a Mass Effect 2, az aktuális project, illetve a Dragon Age: Origins is készül. Az első kettőről szinte nem tudunk semmit, míg az utóbbi program köszönőviszonyban sincs a tökéletességgel. A sokat emlegetett 2009-es dátum ellenére a BioWare szakemberei magabiztosak, és ennyi idő alatt akarják beleerőszakolni a szokásos tartalmat négyzetre emelve, történetorientált játékot készíteni, mely többfelé ágazik el, s melyet megismervén több emberrel találkozhatunk, mint eddig bármely termékükben. Most először nem elég számomra a közhely: Ha valaki, akkor a BioWare megcsinálhatja.

 

Amire mindenképp reflektálnom kell, az a Blizzard és az Activison násza, illetve Robert Kotick a cég vezérigazgatójának akciói. Azt már régen tudjuk, hogy a Vivendi portfoliója (néhány játék kivételével) a süllyesztőben landolt, ám talán a legmeglepőbb fordulat az volt, hogy még egy olyan mamutvállalatot, mint a Blizzard, képes befolyásolni egy másik kompánia. Bár a háború és a csillagok művészetét definiáló kiadó tagadja, hogy az Activison diktálja az iramot; mégis elgondolkodtató, hogy miért pont abban az időszakban kezd áttérni a Blizzard az episodic content-re, mikor Kotick bá bekeményít…

 

Én – ettől függetlenül – várom a részekre szabdalt StarCraft 2-őt, amely három felvonásra (Wings of Liberty, Heart of the Swarm, Legacy of the Void) tagolódik, és a fejesek elmondása szerint eszméletlen tartalmakat foglal majd magába. A cég eddig még nem hibázott, és nehéz elképzelni, hogy egy ekkora kaliberű névből ne tudjanak kihozni egy forradalmi folytatást. Time only knows…

 


Összesítve:

 

Az Év Játéka: Mass Effect

Befutók: Prince of Persia, World of Warcraft: Wrath of the Lich King

 

Az Év Konzolos játéka: Metal Gear Solid 4: Guns of the Patriots

Befutók: Grand Theft Auto IV, Gears of War 2

 

Az Év FPS-e: FarCry 2

Befutók: Brothers in Arms: Hell's Highway, Call of Duty 5

 

Az Év Akciójátéka: Prince of Persia

Befutó: Grand Theft Auto IV

 

Az Év Szerepjátéka: Mass Effect

Befutó: Fallout 3, World of Warcraft: Wrath of the Lich King

 

Az Év Stratégiai játéka: Spore

 

Az Év Sportjátéka: FIFA 09

 

Az Év Kiadója: CD Projekt

Befutók: EA, Ubisoft

 

Az Év Csalódása: Need For Speed: Undercover

 

A Legjobb Grafika: Prince of Persia

 Befutók: FarCry 2, Grand Theft Auto IV

 

Az Év Legeredetibb Játéka: Spore

Befutó: LEGO Indiana Jones

 

A Legjobb Online/Multiplayer Játék: World of Warcraft: Wrath of the Lich King

Befutó: Call of Duty 5