Nyilván nem árulok el nagy újdonságot azzal, hogy a hölgy klasszikus krimiket írt a 20. század elején-derekán, méghozzá igen sokat. Alapfelállásként gyakran zárta össze a gyanúsítottakat, hogy egy éles elméjű nyomozó logikusan számba véve a bizonyítékokat, rájöjjön a megoldásra.
Jelen esetben is ez történt: Hercule Poirot detektív egy hajóra kerül egy nagyobb társasággal, akik közül a különösen gazdag és sikeres fiatal hölgy lesz végül az áldozat. Számos ellensége, irigye akadt, így egész végig nem lehet tudni, ki tehette a gyilkosságot – majd kiderül, hogy természetesen az, akire a legkevésbé számíthattunk volna. Sajnos az én tippem sem jött be…
Meg kell hagyni, a történet rendkívül szövevényes. Nagyon sok mellékszál merül fel, amik egyenként kerülnek tisztázásra, de egészen a könyv végéig várni kell, amikor egy óriási, sok-sok oldalon keresztüli végjátékban végre felfedi lapjait a kis belga nyomozó. Ekkor viszont minden a helyére kerül, akár olyan apró momentumok is a könyv elejéről, amiknek akkor nem is tulajdonítottunk jelentőséget, pedig volt. Egy szó, mint száz: rendesen meg tudja tornáztatni az agyat, és ez jó dolog.
Az írónő stílusa egyébként meglehetősen furcsa: rendkívül sokat beszélteti a karaktereit. Nem túlzás azt állítani, hogy a könyv 80-90%-a dialógusra (illetve a végén monológra) épül. Emellett a cselekményt csak pár rövid sorral intézi el, minimális a helyszínleírás, minimális a karakterjellemzés, a kinézetek ecsetelése is sokszor csak épphogy oda van vetve egy-két röpke mondatban. A szóhasználat nem vészesen régimódi, nincsen annyira archaikus hangulata, mint például Lovecraft novelláinak, teljesen kényelmesen olvasható egy 21. századi egyén számára is – még ha a szereplők közép-felsőosztálybeli létük miatt időnként kicsit furcsán, mívesen fogalmaznak is, maga Poirot pedig gyakran használ francia szavakat.
Meg kell még jegyezni, hogy nagyon ügyesen ismerteti meg a szereplőit, folyamatosan, és alaposan a „szánkba rágja” őket. Így még a gyengébb névmemóriával rendelkező egyéneknek is lehetőségük van jól megismerni és megjegyezni mindenkit, mielőtt a tényleges gyilkosság megtörténne (talán pont ezért is nem aprózza el a jellemrajzot és a kinézet leírását, így könnyebb megjegyezni a pár jellegzetes vonással ábrázolt karaktereket).
Egy szó, mint száz: csavaros, lebilincselő történet, profi tálalás és az utolsó oldalig izgalmas és érdekes olvasmány volt ez az agytornáztató krimi. Azt hiszem, nem most olvastam utoljára Agatha Christie-t, és csak ajánlani tudom nektek is.
Dean R. Koontz-cal jártam hasonlóan. Azt hallottam, hogy nem jó író, de mégis olvastam tőle egy könyvet, ami tetszett, és nem értettem, miért mondják ezt róla. Aztán felvilágosítottak, hogy egy könyve még jó, de ha egyet olvastam, a többi mind hasonló.
Mindenesetre Agatha Christie-től mindenképp érdemes minimum egy könyvet elolvasni azért, bárkinek.