(előző rész)

Bevallom, sose szerettem igazán a kémtörténeteket. Mindig sikerül megkavarni a szálakat a töménytelen árulással, hazugsággal, ilyen-olyan hátsó indíttatású szereplővel, folyamatosan záporozó új nevekkel, amiket alig tudok megjegyezni, már jön is a következő. Én meg csak kapkodom a fejem. Na ugyanez van az Alpha Protocolnál is, tehát jól hozza a kötelező kémfilmes elemeket.

Moszkvában járok (nem fogok spoilerezni), de már volt árulás, hazugság, hátsó indíttatások, "ellenségem ellensége a barátom", stb. A sztori még elég zavaros, csak remélni merem, hogy a végére azért majd csak összeáll a kép. Addig is szorgalmasan bővítgetem a dossziékat, megpróbálok mindenkiről mindent megtudni, küldetések előtt minden információt megvenni a feketepiacon, amit csak tudok, illetve menet közben is minden számítógépet feltörni infóért (nameg pénzért, hehe).

Megismerkedtem egy halom karakterrel, akiknek a sorsát többször is én döntöttem el (igen, élet-halál ura voltam, de első végigjátszásra még mindenkinek megkegyelmezek). Ezek közül is ki kell emelnem Sis-t, aki az alatt az öt perc alatt, amennyit vele töltöttem, máris felugrott a legemlékezetesebb játékkarakterek toplistájára. Aki játszott a játékkal, tudja mire gondolok, a többiek előtt viszont nem szeretném lelőni a poént. Azért mekkora húzás már ilyet meglépni egy RPG-ben? Nem is emlékszem, volt-e már ilyen valaha (esetleg a szöveges korszakban 1-1 mellékes NPC).

(Az esetleges kommentekben is kéretik elkerülni a spoilerezést! Saját magam és mások érdekében is. Köszönöm!)

(folyt. köv.)