(2.0) A főszereplő Ayumi, egy tipikus mangás-kurvás kinézetű és öltözetű, hisztis, öntelt kiscsaj, aki mellesleg a világ legjobb kincsvadásza, és két pisztolypengével (amolyan Final Fantasy-sen egyszerre kard és pisztoly) aprítja a kincsek őrzőit. Egy kaland során olyan kincsre bukkan, melytől megszállja egy átok, és belekeveredik a Fény és a Sötétség harcába... Kár lenne sokáig fárasztani bárkit is a történet, meg úgy általában a játék körítésének, szereplőinek elemezgetésével, mert az X-Blades tulajdonképpen bevallottan eleve nem is veszi komolyan magát, és nem akar többnek látszani annál, ami: egy kőkeményen akcióra épülő hack & slash játék.

A felépítés roppant egyszerű: adott egy-egy viszonylag kicsi, aréna-szerű pálya, ahova mikor megérkezel, elkezdenek ömleni a lények, arra várva, hogy elintézd őket. Mikor végzel, a következő pályára menve megtekintheted a statisztikáidat: hány ellenfélt öltél meg, hány tárgyat zúztál össze, hány kincset szereztél. Viszonylag gyakran főellenfél-szerűségek állnak az utadba, akik legyőzéséhez kicsit különösebb trükkre van szükség, de a játék beépített szörnyhatározója általában elég egyértelműen elmondja, mit kell tenned.



A szörnyek leölése után tapasztalati pontot (itt: lelkeket) kapsz, amiket fel lehet használni különleges képességek megvásárlására. Ezek épülhetnek valamelyik elemi mágia (tűz, villám, fény, jég, sötétség) köré három típusban: az első a fegyvereidnek ad plusz sebzést az adott típusból egy rövid időre, a második egyszemélyre ható lövedék, míg a harmadik valamiféle területre ható támadás. Ezek mellett néhány egyéb képességet is lehet venni (teleport, Fény-alak...), vagy akár a pisztolyos támadásainkat is fejleszthetjük belőlük, végső esetben pedig az élet és a düh feltöltésére is elkölthetjük lelkeinket. (A düh a támadások használatához szükséges, ellenelek sebzésével és ellenfelektől való sebződéssel töltődik.)



A pályákon a szörnyek és a szétzúzható tárgyak mellett lehet találni különféle kristályokat, amiket összetörve bónuszokat kaphatunk (élettöltés, düh, jégsebzés, stb.), illetve gyűjthetünk speciális relikviákat, amikből hármat összeszedve harci, lövészeti, ugrási képességeink szintet léphetnek, összesen három fokozatban, új mozdulatokat nyitva meg.

A grafikára azt hiszem nem lehet panasz, ha az ember kedveli a fényes, csillogó, időnként giccsbe hajló látványvilágot, illetve a jellegzetes anime-stílust (levegőben megálló, és onnan támadó ellenfél, irreális harcmozdulatok, stb), a pályák viszont lehetnének kicsit változatosabbak, jobban különbözőek. A történetet ismertető átvezető mozik egész szép, cell-shaded (rajzfilmszerű) grafikával készültek, ami tovább növeli az anime-hangulatot - csak sajnos irtózatosan szemcsések, rosszul tömörítettek néhol, látványos, igénytelen bekockázódások vannak, főleg a sötétebb részeknél - gondolom rá kellett férni egy DVD-re. A zene a műfajhoz tökéletesen passzoló, gyorstempójú metál és elektronikus számok váltakozása, aláfestésnek megfelel.


Az irányítás szokható, egyszerre négy képességet rakhatunk ki négy gombra, emellett pár kisebb kombó-szerűséget is bevihetünk, de valójában nekem inkább csak egyszerű klikkelőbajnokságnak tűnt. Később volt szerencsém kipróbálni kontrollerrel is, a frissen vásárolt X-Box 360-as irányítóval egész szokható volt a kezelése, annak ellenére, hogy sosem játszottam még ilyennel.

Összességében egy pörgős, hentelős játékról van szó, ami hálistennek nem akar többnek látszani annál, ami. Hosszú távon, egyszerre sokat játszva gyorsan monotonná válhat, azonban naponta lenyomva 1-2 pályát jó kikapcsolódás lehet. Nem hagy mély nyomot, se jó, se rossz értelemben.

(2.0)