Még tavasszal olvastam George Orwell 1984 című zseniális regényét, ami egy olyan világban játszódik, ahol 3 egyforma erősségű kommunista nagyhatalom uralja a Földet, akik háborúznak egymással(de semmire sem jutnak), hogy legyen mire felhasználni a felesleges erőforrásokat, ahelyett, hogy azokat a népük életének jobbá tételére fordítanák. Ami egyáltalán nem áll érdekükben, sőt szöges ellentétben áll azokkal. Az emberek nagy részét szándékosan nagyon alacsonyan tartják, míg egy szűk réteget, a lakosság nagyon kis részét állandó megfigyelés alatt tartják. Ők azok, akik a Párt hivatalaiban dolgoznak és valamilyen szinten betekintésük van a rendszer működésébe, bár annak is csak egy kis részét látják. Az állandó megfigyelés lehetetlenné teszi azt, hogy bármit is tehessenek, még az is büntetendő, ha nem úgy gondolkodnak, ahogy azt elvárják tőlük. Ezt gondolatbűnnek nevezik, az elkövetők pedig gondolatbűnözők, akik méltó(azért én ezzel vitatkoznék... ) büntetéséről a Gondolatrendőrség gondoskodik. A múltat meghamisítják és a jövőben egy olyan nyelv széleskörű bevezetését tervezik, ami megakadályozza a gondolatbűn elkövetését, mivel az egyetlen olyan nyelv a világon, melynek szótára évről-évre vékonyabb lesz, és előbb-utóbb nem lesz olyan szó, amellyel bűnös gondolatok fejezhetőek ki...

Az 1984 elgondolkodtató regény, ami egy félelmetes jövőképet tár elénk(1948-ban még jövőnek számított). A 2. világháború után pedig méltán félhetett az ember, hogy ez be is következik, ám mára nagyon úgy tűnik, hogy soha sem valósul meg.

Nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek és ez bizony 10/10, csont nélkül.