2004. november 16-án jelent meg a Half-Life 2, azaz tizenegy évvel ezelőtt – és hat évvel a Half-Life után. Szegény játék igencsak hányatatott sorsú volt. Először ugyanis 2003 szeptemberében akarták kiadni, ám majdnem szó szerint napokkal a megjelenés előtt történt valami: feltörték a Valve szervereit és kiszivárgott a netre e játék és a Counter-Strike: Source forráskódja, térképek, modellek, de még egy játszható, befejezetlen változat is.

Ebből aztán hatalmas botrány kerekedett, főleg azért, mert miután a megjelenést elhalasztották, sokan úgy vélték, hogy az egész ügy mögött maga a Valve állt. A rossz nyelvek szerint a cég így próbálta meg fedezni saját magát és ürügyet szolgáltatni a halasztásra, hiszen mint kiderült, a Half-Life 2 még távolról sem állt készen a szeptemberi premierre.

Hogy ebből mi igaz, mi nem, azt valószínűleg sosem fogjuk megtudni. Annyi biztos, hogy a német hatóságok 2004-ben letartóztatták az Axel "Ago" Gembe nevű hackert, és bíróság elé állították a Valve szervereinek feltöréséért valamint egyéb számítógépes bűntények miatt. A bíróság végül két év próbaidőre ítélte. A dolog érdekessége, hogy Gembe tulajdonképpen bevallotta Gabe Newell-nek a tettét, aki egy „biztonsági szakértő” állásajánlattal próbálta meg az Államokba csalni, hogy ott aztán az FBI letartóztathassa. A tervet végül a németek keresztülhúzták.

A Half-Life 2 a tervezethez képest egy év késéssel jelent meg, és micsoda játék lett! Ripsz-ropsz elfelejtettünk mindent, ami miatt addig bosszankodtunk. A Source motor által megjelenített gyönyörű grafika és animáció, remek akciók, nagyszerű sztori, fantasztikus hangulat (Ravenholm!), szerethető (Alyx) vagy éppen utálható (Dr. Breen) karakterek, gondolkodásra sarkalló, a Havok fizikai motort kihasználó feladványok – ezek voltak a serpenyő pozitív felében, míg a negatívba igazán csak a lineáris játékmenetet lehetett beletenni, illetve azt a pofátlanul nyitva hagyott befejezést (meg talán még Gordon némaságát).

Hogy mi történt az elmúlt tizenegy évben? Nos, nem titok, hogy a Valve a Half-Life 2 jövőjét az epizódikus modellben látta. A terv az volt, hogy viszonylag rövid időn belül, nagyjából évente jelentkeznének új és új Half-Life epizódokkal, így gördítve tovább a történetet. Az indok a nyilvánvaló üzleti húzáson túl az volt, hogy így gyorsabban folytathatják a játékot, mintha két-három évenként adnának ki egy komplett programot (khm… manapság már ez sem így van, ugye, Call of Duty, Assassin’s Creed).

A Half-Life 2: Episode One-ra mégis két évet kellett várni (oké, kijött közben egy demópálya, a Half-Life 2: Lost Coast, ami a Source motor erejét hivatott demonstrálni), ám olyan rövid volt, hogy mire ráéreztünk volna az ízére, már vége is lett. A feljavított Source motor ugyan még 2006-os szemmel is remekül festett, és Alyx végre végig velünk volt, de talán ennyi az összes igazi pozitívum, amit elmondhattunk róla. Ja, meg az, hogy hepajkodhattunk a gravity gunnal.

A Half-Life 2: Episode Two-nál már kezdett világos lenni, hogy ez a gyors ütembe adunk ki epizódokat üzletmodell halálra van ítélve (kivéve, ha a Telltale-ről van szó). Erre viszont megérte várni, hiszen a 2007-ben debütált program hosszabb, szebb, fordulatosabb és izgalmasabb volt elődjénél, s nyugodtan rásüthetjük, hogy teljes értékű játék lett. Leszámítva a végét, ami talán a játéktörténelem legnagyobb cliffhangere, és azóta is várjuk, hogy most akkor mi lesz.

Ugyanis az elmúlt tizenegy év alatt a Valve képtelen volt előállni a Half-Life 2: Episode Three-vel, vagyis, most már nyugodtan mondhatjuk, hogy a valódi Half-Life 3-mal. Hallottunk róla olyat, hogy sosem készül el, mert túl rizikós; mondták már rá, hogy nem kap VR-támogatást, legutóbb pedig a DotA-ban utaltak a programra. Sőt, még koncepciórajzokat is láttunk, de ezt leszámítva semmi. A Half-Life 3 olyan, mint Schrödinger macskája. Amíg nem kapjuk meg, nem tudhatjuk, hogy létezik avagy sem.

És van még valami, amit érdemes a Half-Life 2 megjelenésével kapcsolatban megemlíteni: a Steam. A Valve 2003-ban debütált, mára megkerülhetetlené – és más kiadók által szépen lemásolttá – vált keretprogram a Half-Life 2-vel férkőzött be az életünkbe, ugyanis ez volt az első játék, ami kötelezővé tette a Steam használatát. Dohogtak is emiatt a játékosok, mert hát mégis milyen az, hogy egy ilyen hasznavehetetlen cuccot kell telepítenünk a gépünkre – élő internetkapcsolattal!!! –, csak azért, hogy játszhassunk egy játékkal. Nos, ha akkor tudtuk volna, mivé fejlődik a Steam, milyen meghatározó része lesz a videojátékok iparának, lehet nem hittük volna el.

Ez történt hát tizenegy évvel ezelőtt. A Half-Life 2-t botrányok kísérték fel a csúcsra, és lett nagyon sok listán a „minden idők legjobb játéka.” Megszámolni is nehéz, mennyi díjat szedett össze, mennyi rajongói mod készült hozzá, hány órát töltöttünk el vele – na jó, a Valve ez utóbbit talán tudja – és hányan várják, hogy egyszer újra Gordon Freeman, a néma fizikus bőrébe bújhassanak. Te közéjük tartozol?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!