Dean Hall remekül használta ki a kínálkozó piaci rést, mikor előállt azzal az ötletével, hogy készít egy realisztikus zombis játékot. Az élőhalottakkal már úgyis találkozhattunk rengeteg formában, ám kevés olyan játék született meg, ami ilyen közel járt a valósághoz. Érthető módon nagy siker lett a DayZ-ből, ami azzal jár, hogy jönnek a másolók, s noha az első rivális, a The War Z alaposan felsült, Hall nagyon mérges.

A fejlesztő a Redditen tartott kérdezz-felelekben kerek perec kijelentette: „Mérges vagyok a The War Z miatt, nagyon is. Személyesen sértettnek érzem magam, hiszen jól látható a hasonlóság a két név között. A legtöbb játékos tudja, melyik az egyik és melyik a másik, de egy átlagos vásárló már össze tudja keverni őket. A rokonaim és a közeli barátaim is megkerestek már ebben az ügyben, felróva a számomra, hogy milyen etikátlan vagyok.

Nem hiszem, hogy bárki meg tudná érteni, mennyire el tud keseríteni, mikor mindent felteszel egy lapra, s kockáztatod a hírneved. Szóval mindez nem könnyítette meg az életemet, s nagyon nem értek egyet azzal a bánásmóddal, amiben a felhasználók részesültek.”


Hosszú távon lehet, hogy a DayZ-nek tartania kell a rivális programjától, ám egyelőre nem forog fenn annak a veszélye, hogy az emberek átpártolnak. A jelenleg kapható verzió egy pocsék fércmunka, amiből alapvető lehetőségek hiányoznak, s ami benne van, az sem szórakoztató. Az viszont tény, hogy a név valóban nagyon hasonló, ami minden bizonnyal az Arktos Entertainment üzleti tervének szerves részét képezi, az átlagos vásárlók tájékozatlanságára építkezve. Ezzel kapcsolatban korábban is kifakadt már Dean, mondván: süt a lustaság, s hiányzik a kreativitás, illetve a szakmai tisztelet belőle.