A történet évekkel az Arkham City és az Arkham Asylum eseményei előtt játszódik, mégpedig szentesete, ami Batman életének egyik leghosszabb éjszakájának ígérkezik -- a város bűnözőfejedelme, Black Mask ugyanis valamilyen, most még rejtélyes okból úgy döntött, hogy a maszkos bűnüldözőnek meg kell halnia. A cél elérése érdekében a csatlósain kívül a város többi nagy gonoszát, sőt még a rendőrség állománynak korrupt tagjait is sikerült az ügy mellé állítania, így ismét gyakorlatilag mindenki a Sötét Lovagot akarja.

A feladatunk természetesen az lesz, hogy kiderítsük, pontosan milyen nagyobb cél elérésén dolgozik Black Mask, ennek során pedig keresztül-kasul bejárjuk majd a várost, mely immáron két, első ránézésére is elkülöníthető zónára oszlik. A játék nagy része a már jó ismert, lepukkant Old Gothamben játszódik, de bizonyos missziók érdekében kirándulást teszünk a híd túloldalán elterülő, gazdag polgárok lakta, égigérő felhőkarcolókkal tarkított New Gothambe is. Mindez többszöröse annak, amit eddig bejárhattunk, s noha továbbra is lehetőségünk van házról háza ugrálva eljutni a célpontunkig, elegánsabb megoldást jelent a Batwing, mely a gyorsutazás eszköze.

Az első részletek a Batman: Arkham Originsről

Hősünk ikonikus járművét mi magunk nem irányíthatjuk, csupán annyit tesz, hogy oda visz minket, ahova mondjuk neki, vagy ahova megengedett, kezdetben ugyanis nem az egész térkép érhető el. Bizonyos részeket korlátokkal zártak el a fejlesztők, s ezeket csak akkor tüntethetjük el, ha lekapcsoljuk az akadályt jelentő zavarótornyokat, melyek lehetetlenné teszik a Batwing mozgását. Ezek egy részét nagyon könnyedén, pár pofon kiosztásával semlegesíteni tudjuk, míg másokhoz minden tudásunkat be kell vetnünk -- itt jön képbe a harcrendszer, a Predator mód, és az eszközeink.

A harcrendszer az elődökhöz képest alapvetően semmit sem változik, tehát továbbra is a harc ritmusának megfelelő pillanatban kell megnyomunk a támadásért felelős gombokat, a különbség csak annyi, hogy ezúttal a fejlesztők több taktikai lehetőséget kínálnak nekünk. Ezen felül természetesen a sötétben megbújva az áldozatok becserkészésére is lesz lehetőségünk, ahogy arra is, hogy kiéljük magunkat Batman egzotikus fegyvereivel. Az egyik új szerzemény egy olyan kilőhető kampós kötél, amelynek a két végét egy-egy rossz fiúhoz akaszthatjuk, hogy könnyebben el tudjunk velük bánni. Minden felszerelésünk fejleszthető lesz tapasztalati pontok útján, melyeket folyamatban lévő bűncselekmények megállításával, körözött, a történethez szorosan nem kapcsolódó bűnözők leterítésével, és az opcionális, folyamatosan nehezedő Dark Knight feladatok teljesítésével halmozhatunk fel.

A tervek szerint a Batman: Arkham Origins idén világszerte október 25-én fog megjelenni Xbox 360-ra, PlayStation 3-ra, PC-re és Wii U-ra, de nem lennék meglepődve, ha késne valamennyit a program; ez benne van a pakliban.

Az első részletek a Batman: Arkham Originsről

Ha kíváncsi vagy az első részletekre a Nintendo 3DS-re és a PlayStation Vitára érkező, Batman: Arkham Origins Blackgate című mellékhajtással kapcsolatban, akkor kattints erre a linkre.