A múlt heti epizódról azt írtam, hogy „nekem inkább tűnt felvezetőnek a nagy eseményekhez”, és úgy tűnik, ebbe beletrafáltam, mert biza a Trónok harca negyedik epizódjára rendesen felpörögtek az események, többen elhullottak és még nagyobb dolgokat helyeztek kilátásba. Na, innentől spoileresek leszünk (korábbi kibeszélők: első és második rész).

Kezdődött minden azzal, hogy a hányatatott sorsú Sansa és a halált is megjárt Jon találkoztak, hosszú idő után végre nem cseszett ki velük az élet. Persze Jon sajnos eddigre elvesztette a lelkesedését, Deres neki már csak egy fájó emlék. Ellenben jó volt látni, hogy Sansa kezd megacélosodni, és fivére helyett is tököt növeszt. Vele idén valószínűleg komolyan számolni kell – nem lepne meg, ha ő nyiffantaná ki Ramsay-t.

game-of-thrones-sansa-and-jon.png

Aztán jött – az évadban először – Kisujj és „unokaöccse”, aki úgy táncol, ahogy Baelish fütyürészik, is biza ő adja a ritmust, keveri a mocskot. Bár amikor a Starkok megindulnak Deres felé, valószínűleg kapóra fog jönni a Arryn-sereg, és ha Kisujjban van elrejtve valahol még legalább egy csigolya hajdanvolt gerincoszlopából, akkor Sansa mellé áll.

Tyrion közben folytatja Meereen megmentését, bár úgy tűnik, lassan lelkesebben támogatják ezt az ellenségei, mint a saját segítői, legalábbis Missandei és Szürke Féreg nincs elragadtatva a módszereitől, s bár mellé álltak végül, őket talán nehezebb lesz meggyőzni a békéről, mint a Mestereket.

Könnyebb dolga van Jorah-nak és Daariónak, akik végre beérték Daeneryst, bár két problémával még így is szembesültek. Egy, Vaes Dothrakba nem egyszerű öldöklés nélkül bejutni. Kettő, királynőjük marhára nem akar eljönni, sőt, újabb tervei vannak. És ha Daenerys egyszer tervezgetni kezd…

game-of-thrones-brienne-davos-red-women.png

Az epizód végén kiderült, mivel jár az, de előtte még tettünk egy gyors kitérőt Királyvárba, ahol kiderült, hogy a Főveréb is ember volt anno, Margaery pedig sokkal erősebb jellem, mint testvére, Loras. Emellett Cersei meglepő szövetségesre lelt az öreg Tyrell-néni személyében, ami elég nagy baj a Főverébre és követőire nézve, mert ez a két nőszemély nem fog kegyelmezni nekik.

Közben Theon hazatért, hogy trónra segítse húgát, Ramsay meg mindenki nagy meglepetésére megölte Oshát. És itt pörögtek fel az események, mert ez a félkegyelmű, szadista állat képes volt levelet küldeni Jonnak, amiben ugye nem jókívánságait adta át. Mit ad isten, ez már elégnek bizonyult ahhoz, hogy Jon és Sansa összefogva meginduljon Deres visszafoglalására és Rickon kiszabadítására.

Végezetül az is kiderült, mi történik, ha Daenerys tervezget: az ellenségei megsülnek. Nem várta meg, míg a Khalok döntenek a sorsáról, inkább döntött ő a Khalok életéről. Némi pirománkodás keretében mindet kinyírta, ő pedig újra eljátszotta a meztelen Főnix-madár szerepét. Egyetlen éjszaka alatt behódoltatni egy népet, na, ez azért nem semmi.

game-of-thrones-daenerys.png

Mindent összevetve Az Idegen könyve című epizód laza egy órája jobb volt, mint az elmúlt három rész együtt véve, és valószínűleg ezután még jobb lesz, pláne, ha a Starkok megindulnak Deres felé, Daenerys meg visszatér egy halom dothrakival Meereenbe (csak keresztbe ne tegyen Tyrionnak), aztán meg betör Westerosra. És nektek hogy tetszett a Trónok harca negyedik része?