• Nehézkes rajtot vett a Lawbreakers
  • A helyzete pedig azóta se lett jobb
  • Ennek ellenére a fejlesztők lelkesedése töretlen
  • Ma pedig érkezik is az új frissítés, benne két pályával és a rangsorolt játékkal

Nem sikerült túl fényesre a Lawbreakers rajtja, és a helyzet azóta sem javult sokat. A Boss Key Studios játéka átlagosan 30-40 aktív játékost jegyez, és ez a szám még csúcsidőben is nehézkesen kerül 100 fölé. CliffyB viszont azt nyilatkozta, hogy nem aggódik a lassú rajt miatt, hiszen ez inkább maraton, nem pedig sprint, és úgy tűnik, állja is a szavát, hiszen a kicsi játékosbázis ellenére érkeznek az újabb és újabb tartalmak.

A legújabb, All-Star névre keresztelt, frissítés például tartalmazni fog néhány apró változtatást, két új pályát, valamint a sokak által várt Boss Leagues-t, azaz a rangsorolt játékot. A bizakodóbbak pont ez utóbbi módtól várják a játék feltámadását, hiszen ahogy érvelnek, nehéz igazán sikeresnek lenni egy olyan kompetitív programmal, melyben nincs rangsorolt játék. Hogy igazuk van-e, az a közeljövőben kiderül, az viszont biztos, hogy egy időben többen is jelezték a Lawbreakers fórumán, hogy ha lesz Boss Leagues, akkor visszatérnek.  

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!