A Crytek korábban azt nyilatkozta, hogy az élő szerződéseik lejárta után teljes mértékben átállnak az ingyenesen játszható modellre, elhagyva a dobozos játékokat. A folyamat persze nem egyik napról a másikra megy végbe, hanem átmenettel -- ez az átmenet pedig majdnem a Crysis 2 lett.

A stúdió egy időben fontolgatta azt, hogy a Crysis 2, majd pedig a Crysis 3 multiplayer módját is a történettől szeparáltan, az ingyenesen játszható modell keretében bocsájtsák ki, de végül ebből nem lett semmi, mivel a konzolokon ez a modell kevéssé támogatott.

A Crytek jelenleg még a Crysis 3 utolsó simításait végzi, illetve nagy erőkkel dolgoznak az első ingyenesen játszható programjukon, a Warface-en, ami az ázsiai régióban már több mint nyolcmillió regisztrált felhasználót tud magáénak. Ez a játék lassan, de biztosan Európába is el fog jutni, megkezdve az átállást a cég új üzleti modelljére.