• Nem Troy Baker fogja megszólaltatni Jasont a GTA 6-ban
  • Ezt maga szinkronszínész árulta el egy videós interjú során
  • Az előzetest követően többen is úgy vélték, ő adja majd a hangját a protagonistának
  • Holott csupán egyetlen szó hangzott el a szájából

Tekintve, hogy felettébb ritkán kerül fel új Grand Theft Auto epizód a boltok polcaira (legalábbis most már, hiszen a Vice City és a San Andreas idejében még egészen más volt a helyzet), egyáltalán nem meglepő, hogy a rajongók a legapróbb morzsákat is porszívó módjára szívják magukba. Emiatt történhetett meg az is, hogy a GTA 6 decemberben debütált, mostanra 184 millió megtekintésnél járó előzetesében csupán egyetlen szó hagyta el a program egyik protagonistájának, Jasonnek a száját, néhányan máris kikövetkeztették, hogy korunk egyik legfelkapottabb videójátékos szinkronszínésze, Troy Baker (The Last of Us, Bioshock Infinite, Tales from the Borderlands, Far Cry 4, satöbbi) fogja megszólaltatni Lucia társát. Nos, ahogy az egyébként várható volt, kissé korán örültek azok, akik készpénznek vették ezt a teljesen alaptalan feltételezést.

A sokszor bizonyított művész ugyanis egy videós interjú (ezt láthatjátok fent) keretében öntött tiszta vizet a pohárba a pletyka kapcsán, letörve ezzel néhány ember lelkesedését. "Egyetlen szót mond csupán, méghozzá azt, hogy 'bizalom'" – ecsetelte a színész. "Ez voltaképp egy lecke az észlelésről, hiszen az emberek csak gondolnak egyet, majd automatikusan feltételeznek. Azt akarom, hogy ez a fickó, bárki is legyen az, megkapja a munkájáért járó elismerést, mivel biztos vagyok benne, hogy nagyszerűen alakított" – tette hozzá, világossá téve ezzel, hogy semmilyen módon nem kötődik a GTA 6-hoz. Később kifejtette, hogy egy Rockstar Games játékban való részvétel felettébb nagy elköteleződést igényel, hiszen a stúdió alkotásainak (legyen szó a GTA-szériáról, vagy épp a Red Dead Redemptionről) szkriptjei még a legvaskosabb telefonkönyveket is könnyedén a kispadra száműzik, így a dialógusok felvétele hosszú hónapokig is eltarthat – pláne akkor, ha főszerepről van szó. Zsúfolt naptár esetén tehát szinte lehetetlenség elvállalni egy ilyen nagy lélegzetvételű projektet, márpedig Troy Baker naptára sosem üres, szóval már csak ezért is biztosra vehető, hogy nem csupán ködösítésről van szó.