A február egy különösen izgalmas hónapra sikeredett a PC Gurunál, ugyanis év elején a magazin kiadója egy gasztromagazint is a vállára vett. Emiatt aztán sokat kellett agyalni azon, hogyan osszuk be a munkát úgy, hogy mindenki jól járjon – többek között ezért is került egy héttel előrébb a februári PC Guru megjelenése. Nem csalás, ámítás, nyissátok csak fel a januári Gurut, lapozzatok a végére és nézzétek meg, ott milyen dátum is szerepel! Na, ugye, hogy 16-a? Nos, ehhez képest már 9-én csütörtökön a kezetekbe vehetitek a magazint, ami számtalan exkluzív tartalommal vár benneteket.

RENDELD MEG A PC GURUT A PC GURU WEBSHOPBÓL,

HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL AKÁR 1995 FT-ÉRT!

Az istenek a fejükre estek

Kezdjük mindjárt a címlapsztorinkkal, ami az utóbbi évek egyik legjobb verekedős játékának folytatása, az Injustice 2. A NetherRealm Studios újra beizzítja a DC-képregényuniverzum jogait, és egy, az első résznél is nagyobb szabású bunyós programot készül tető alá hozni. 6 oldalas előzetesünkből nemcsak a játék működésének frissített mechanikáját ismerhetitek meg, de az új szereplők közül is bemutatunk párat, nem beszélve egy csomó apró érdekességről. És még mielőtt megkérdeznétek: a nyakunkat tesszük arra, hogy még idén kijön PC-re az Injustice 2.

De nemcsak a szuperhősökkel foglalkoztunk, hanem a W40-világ szuperkatonáival is. Nevezetesen ellátogattunk a magyar NeocoreGameshez, hogy megnézzük, hogy alakul a Warhammer 40,000: Inquisitor – Martyr fejlesztése. Az eredmény egy 4 oldalas exkluzív előzetes lett, amit egy 2 oldalas interjúval is megfejeltünk, szóval ha kíváncsi vagy, milyen lesz a Van Helsing-sorozat és a King Arthur-játékok alkotóinak első hozott IP-vel foglalkozó akció-szerepjátéka, mindenképp lapozd fel a februári PC Gurut.

És ha már előzetesek, a Mass Effect: Andromedáról is lerántottuk a leplet. A játék március végén jelenik meg, sajnos ezzel a márciusi számunkról lemarad, addig is viszont minden infót elárulunk róla, és higgyétek el, van tudnivaló dögivel. Az emberiség új otthonául szolgáló Androméda-galaxissal és annak lakóival 4 oldalon foglalkozunk, de ezen felül górcső alá vesszük a frissen bejelentett DiRT 4-et is, valamint az Early Access-kínálatban is akadnak érdekes alkotások – a teljes tartalomért erre tessék!

A gonosz háza

Januárban általában csend van és hullaszag, már ami a játékipart illeti, és hát ebben az esetben ez majdnem szó szerint van így, elvégre a hónap egyetlen multiplatform AAA-játéka pont a Resident Evil 7 lett. A túlélőhorror-zsáner visszatérését a nagybetűs játékpiacon is egyértelművé tevő programról 6 oldalas tesztet közlünk az újságban, sőt egy 6 oldalas összeállítást a sorozat terjengős történelmének is szentelünk. A Resident Evil tavaly ünnepelte 20. születésnapját, és ha van olyan franchise, ami megérdemli, hogy beszéljünk róla, ez az.

Leteszteltük továbbá a W40-rajongók másik messiásként várt kedvencét, a Sanctus Reachet, ami nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy a monitoron is meghonosítsa a táblás társasjáték játékelemeit. Ezen felül polgármesterkedtünk az Urban Empire-ben, elmélyedtünk a Stars in Shadow űrdiplomáciájában, emlékekre vadásztunk a Memorondában, és a középkori Japán démonaival harcoltunk a Niohban. Ez persze nem minden, az összes teszt listáját ide kattintva érhetitek el.

Megint 48 óra

A hardverrovatot ezúttal a CES 2017 uralja, megtudjátok, milyen technikai trendek várnak rátok az év folyamán. Ezen felül ismét 4 oldalon jelentkezik a kis költségvetésű indie-játékokra fókuszáló Radar alatt rovat, ismét van levrov (ahogy mindig, Dr. Chris ezúttal is rendel), illetve a Global Game Jam 2017-re is kilátogattunk – ez a rendezvény arról szól, hogy mindössze 2 nap alatt kell kész játékokkal előrukkolniuk a fejlesztőknek. Nem semmi program, meg kell hagyni – a teljes tartalomért katt ide!

Teljes játék

Februári teljes játékunk a steames Theatre of War 2: Kursk 1943 című valósidejű stratégia, amiben a második világháború egyik legnagyobb tankcsatájának krónikáját élhetjük át, a lehetőségekhez képest valószerű megvalósítás közepette. Kidolgozott 3D-s grafika, összetett parancsrendszer, multi és két történelmi hadjárat vár rátok, plusz egy DLC, hogy ne unatkozzatok. Fontos: ez nem egy könnyű játék, elsősorban azoknak ajánljuk, akik nem ijednek meg egy kis agymunkától, és nem utolsó sorban érdeklődnek a második világháború iránt. További részletekért ide kattints!

KÓDBEVÁLTÁS

A tartalomjegyzéknél lévő matricán található matricára nyomtatott kódsorokat nem a Steamen kell felhasználni, hanem a PC Guru Online kódbeváltó oldalán. Ehhez mindössze egy ingyenes regisztrációra van szükség, majd a belépést követően el kell navigálni a kódbeváltás oldalra, ott be kell ütni matricán található kódot, az eredmény pedig egy Steam-kód lesz, amit már beválthattok a Valve áruházában.

A matricán található kódot csak egyszer lehet felhasználni, de összesen tízszer lehet megpróbálni a beváltást, így ha elgépelsz egy karaktert, akkor sem kell félned, nem fog eltűnni a teljes játékod. Ha mind a tíz alkalommal hibás kódot adsz meg, a rendszer 24 órára letiltja a kódbeváltás funkciót, úgyhogy csak óvatosan! Ha problémát okozna a kódbeváltás, olvasd el a Kódbeváltás tudástárunkat a PC Guru Online-on!

A FEBRUÁRI PC GURU FEBRUÁR 9-TŐL KAPHATÓ
AZ ÚJSÁGOSOKNÁL ÉS A HIPERMARKETEKBEN!

PC Guru 17/02