A videojátékok alapján készült filmek gagyik. Pont. Oké, volt pár jobb eresztés az elmúlt néhány évben, de talán kijelenthetjük, hogy a mozivászonra költözött játékok többségét megerőszakolta Hollywood. A gyalázatnak se vége, se hossza, az öt legborzalmasabb szörnyszülöttet a Top 5 rovatban is összegyűjtöttük egyszer, és amilyen világot élünk, nem lennénk meglepve, ha néhány év múlva újabb dicstelen ötöst avathatnánk.

E nem túl örömteli trend persze érthető: az olyan médiákkal szemben, mint a képregények vagy a könyvek, a videojátékok interaktív szórakozást nyújtanak, így pont a legfontosabb tulajdonságuktól fosztják meg őket, amikor filmet készítenek belőlük. Bár ez nem mentség minden fertelemre, amit műsorukra tűznek a mozik, megmagyarázza, hogy a közepesnél nem tehetségesebb filmesek miért nem tudják kiaknázni a játékokban rejlő lehetőségeket.

Csakhogy mostanság már nem csupán ügyetlen filmmunkások kezdenek érdeklődni a játékok iránt. Egyre több neves alkotó gondolja úgy, hogy igenis van potenciál ebben a fiatal művészeti ágban, az interaktív történeteket pedig meg lehet, sőt, meg kell próbálni filmre vinni, hogy minél több emberhez jussanak el ezek a gyakran igen összetett üzenetet megfogalmazó sztorik. Mivel pedig a játékkészítők is egyre nagyobb pénzt látnak a kötelező franchise-osításban, a videojáték-adaptációk mind közelebb és közelebb kerülnek az eredeti matériához. Összegyűjtöttük azon filmek listáját, amiket igenis várunk, és nagyon pofára esünk, ha nem sikerülnek jól. Lássuk, mire váltunk jegyet az elkövetkezendő évek során! (A sorrend csak időrendi.)

Need for Speed

Az egyetlen olyan film a listán, ami nemcsak hogy készül, de előzetesek is jelentek meg hozzá, mi több, március 14-én mozikba kerül. Noha a traileket sokan kritizálták, azért érdemes elgondolkodni a látottakon. Mert hát mi is jellemezte az NFS-játékokat az elmúlt pár év során? Menő autók, illegális versenyek, zsékategóriás történetmesélés, és persze látványos arcade állatkodás, amiben semminek sincs igazi tétje, csak a szórakozás a lényeg. Mindennek tükrében pedig már nem is tűnik olyan gáznak Aaron Paul fancsali képe, amint a több tízezer dolláros sportkocsi kormányát szorongatva vartyogja el, hogy tőle bizony mindent elvettek, de majd most bosszút áll jól. A Need for Speedtől agyatlan popcorn-mozit várunk, reméljük, ahogy a tavalyi Rivals, úgy az újonc Scott Waugh rendezte film sem okoz csalódást.

Assassin’s Creed

Az Assassin’s Creed-film is meglehetősen közel van a megvalósuláshoz, elvégre a Ubisoft legnagyobb fejőstehenének tekinthető franchise filmjogait maga a francia kiadó gondozza, méghozzá úgy tűnik, hogy kellő szakértelemmel. A terjesztési szerződés, amit a Ubisoft a Sonyval kötött, példa nélküli volt korábban: MINDENT a Ubisoft szab meg, kezdve a költségvetéstől a premierdátumon át egészen a szereplőgárdáig. Bár a filmvilág kritizálta a Sonyt, amiért elfogadta a franciák feltételeit, a játékosok nagyon örültek a hírnek, hisz így elméletileg elkerülhető még egy olyan katasztrófa, mint a Prince of Persia volt. 2012-ben a Ubisoft bejelentette, hogy a filmet a New Regencyvel közösen készítik, illetve, hogy a főszerepet Michael Fassbender kapja, aki egyébként egy nagyon tehetséges színész. A bemutató 2015. június 19-én lesz, mi már most tűkön ülünk.

Metal Gear Solid

A Need for Speed és az Assassin’s Creed közelsége után evezzünk távolabbi vizekre! A Metal Gear Solid-sorozat alapján készülő filmről még meglehetősen kevés információ áll rendelkezésünkre, de az már önmagában nagy szó, hogy a munkába a játékokért felelős Kodzsima Hideó is becsatlakozott. A film mögött a Columbia Pictures áll, amely szorosan együttműködik a Sonyval, a produceri székben pedig a Pókember-filmekkel dollármilliárdokat termelő Avi Arad ül. Arad egy tavalyi sajtókonferencián úgy nyilatkozott, hogy a Metal Gear Solid-film még legalább három évre van, szóval 2016 környékén számíthatunk a premierre. Színészek ennélfogva még nincsenek, bár Kodzsima szerint Viggo Mortensen nagyon jó Snake lehetne. A főszerep a modern Batman-filmekkel népszerűsége csúcsán lévő Christian Bale-t is érdekelni kezdte.

Mass Effect

Újabb várva várt videojáték-adaptáció, ám ezúttal ingoványosabb talajról. A Mass Effect-film évek óta lebeg a fejlesztési pokolban, először 2009-ben röppentek fel a pletykák egy esetleges szélesvásznú alkotásról, majd az EA 2010-ben hivatalosan is bejelentette, hogy a Legendary Pictures és a Warner Bros. birtokolják a filmjogokat, a munka pedig már el is kezdődött. Az eredeti alkotók közül Casey Hudson, Ray Muzyka és Greg Zeschuck kapott külsős produceri széket, ám utóbbi két BioWare-alapító már nem része a fejlesztőcsapatnak, így nem tudni, részt vállalnak-e a film elkészítésében. 2010-ben még az első játék eseményeinek adaptálásáról volt szó, majd csend támadt a projekt körül. 2012 őszén a Variety megszellőztette, hogy Morgan Davis Foehl fogja írni a forgatókönyvet, aki eddig csak szerkesztőként dolgozott olyan kiváló filmeken, mint  a „Férj és férj”, vagy a „Távkapcs”. Sőt, filmeket tekintve csak ebben a két Adam Sandler-féle agymenésben volt szerepe, de azért nem kell megijedni, a „Ments meg!” című, egyébként kiváló tévésorzaton is ügyködött... asszisztensként. A Mass Effect-projekt még létezik, ezt a tavalyi Comic-Conon erősítette meg Mark Protosevich, akit eredetileg szántak írónak, még 2010-ben. Több infó azonban nincs, pedig nagyon szívesen látnánk, ahogy a gigantikus reaperek belebegnek az IMAX-vászonra.

Half-Life

A végére hagytuk a legtávolabbi, hivatalosan nem is létező vágyálmunkat: a Half-Life filmadaptációját! Minden idők egyik legnépszerűbb videojátékának mozis megjelenése régóta vita tárgya, a Valve-et a cégalapító Gabe Newell bevallása szerint sokan ostromolták a filmjogokért, ők azonban mindig nemet mondtak, mert nem érezték úgy, hogy a producerek értenék a franchise sikerét. Egyszer ugyan majdnem lett egy Half-Life-film, amit a DreamWorks, a Sony és a Valve közösen hozott volna tető alá, sőt, az egyik megbeszélésen még maga Steven Spielberg is jelen volt, mert nagyon érdekelte a játék. Végül azonban ebből sem lett semmi, mert a Valve ragaszkodott a feltételeihez, amik túl szigorúak voltak a filmeseknek. Pár éve Gabe Newell megjegyezte, hogy lehet, hogy a Valve készít majd egy saját Half-Life-filmet, tavaly év elején pedig bejelentésre került, hogy a Star Trek- és Star Wars-sorozatokat is gondozó J.J. Abrams megállapodást kötött a Valve-vel, és Gabe-bel szoros együttműködésben dolgoznak... valamin. Valószínűleg egy videojáték-adaptációt terveznek, ami lehet Portal, lehet Half-Life, lehet Left 4 Dead, vagy akár DotA is. Ugyanakkor a Half-Life-ban rejlik a legtöbb pontenciál, ha a lore-t, a karaktereket és a népszerűséget vesszük alapul. Nagyon jó lenne látni, ahogy Gordon Freeman, az emberiség utolsó reménye először szólal meg a vásznon. Bár Abrams most el van foglalva az új Csillagok háborúja trilógiával, egyszer szabad lesz a keze, és akkor remélhetőleg nekiesik minden gamer filmálmának. Úgy legyen!

És ti melyik videojáték-adaptációt várjátátok a legjobban? Osszátok meg velünk a kommentekben!