Most, hogy végre az Xbox One is bemutatkozott, és az eltelt pár napban több kérdésre is választ kaptunk a nem épp informatív bejelentést követően, eljött az ideje, hogy előzetesen összevessük, a One-t a PlayStation 4-gyel, és megpróbáljuk előre jelezni, melyik idén érkező titán lesz a soha véget nem érő konzolháború legújabb csatájának győztese. Persze, ilyen korán lehetetlen biztosra menni, de pár dolog már most elég nyilvánvaló -- ilyen többek között, hogy míg az Xbox ismét a szolgáltatások világa felé fordul, addig a PlayStation 4 marad a keményvonalas játékosok kedvenc konzolja. S hogy mi lesz a Wii U-val? Egy rövidke bekezdés erejéig a Nintendo korai fecskéjének esélyeiről is szót ejtünk.

Szolgáltatások

Kezdjük mindjárt az Xbox One miatt újra középpontba került tulajdonságokkal, a nem játékos szolgáltatásokkal! Bár furcsa lehet, hogy nem a játékokkal indítunk, manapság a konzolok sokkal több funkcióval bírnak, és a célpiacokon (Nyugat-Európa, Egyesült Államok, Japán) jobb esélyekkel indul az a gyártó, ami nem csak a játékosokat, de a teljes családot szórakoztatja. E téren a Microsoft éveken át vitte a pálmát az Xbox 360-nal, volt Hulu, volt Netflix, kaptunk applikációkat, mint a Facebook vagy a Twitter, és mondjuk ki: az Xbox Live rendszere is köröket vert a konkurenciára. Nos, az Xbox One bemutatója óta egy dolgot biztosan tudunk: a Microsoft követi a korábbi irányvonalat, és egy még kényelmesebb konzolt dob piacra, melyet már a hangunkkal is könnyedén vezérelhetünk. Az Xbox Live TV szolgáltatás kifejezetten érdekesnek tűnik, és bár szomorú, hogy először csak az Egyesült Államokban lesz elérhető, a gyártó esküdözik, hogy globális politikában gondolkodnak, és Európát is nagyon fontos piacnak tartják -- annak ellenére, hogy az USA-ban mindig sikeresebbek voltak. Az Xbox One-ban is megjelenik a streamelés, a játékvideók felvétele és megosztása, minden felhőben működik majd, és a Kinect is szériatartozék lesz, ergo már a startkor megkapjuk a kötelező ugrabugra adagot.

Íme az Xbox One

Erős mezőny, szó mi szó -- na de mit lép erre a Sony? Nos, ezt egyelőre nem tudjuk, mert bár a PlayStation 4 bemutatkozása hónapokkal előzte meg az Xbox One-ét, a megújult PlayStation Networkről még mindig fájóan kevés információ áll rendelkezésre. Azt tudjuk, hogy a PS4 kontrollerének Share gombja rögtönzött streamelésre is lehetőséget ad, azaz ha szeretnénk, bármikor megmutathatjuk a barátainknak, hogyan tudjuk végigjátszani a Dark Souls II-t halál nélkül (haha!). A Share működése azonban sok kérdést felvet, sokáig még azt sem tudtuk, hogy korlátozzák-e valamilyen módon. A fejlesztők egyébként blokkolhatják a gomb működését, hogy ezzel védekezzenek mondjuk a spoileres videók ellen, de ez minden. Nem tudjuk, milyen a PSN, nem tudjuk, hogy alakul át a PS Plus, nem tudunk semmit. Ugyanakkor Sony Worldwide Studios elnöke, Josida Suhei az Edge-nek úgy nyilatkozott nem is olyan régen, hogy a „nappaliért vívott háború” számukra sem lejátszott meccs, csak a PS4 korai bemutatójában inkább a már megszerzett rajongók bizalmát igyekeztek megerősíteni. Azaz várhatunk meglepetéseket -- az E3 után már minden bizonnyal többet fogunk tudni.

Online játék, indie-k

A szolgáltatásoktól csak egy lépés az online játék, mely tíz éve még nem került volna fel egy ilyen listára, de manapság, amikor a multiplayerért sikerrel kérhet pénzt a Microsoft, nem mehetünk el szó nélkül a kínálkozó lehetőségek mellett. Az már most biztos, hogy az Xbox Live profilunk Xbox One-on is élni fog, visszatér a gamerscore, átalakulva ugyan, de marad az achievement-rendszer, és természetesen a Free és a Gold előfizetés is fennmarad. Az árak változása egyelőre nem ismert, és a fent említett szolgáltatások korlátairól sem tudunk semmit. Lesznek viszont Arcade játékok, és a korábbi híresztelésekkel ellentétben az indie-fejlesztések is visszaköszönnek az Xbox One-ban -- persze csak szigorú feltételek teljesülése ellenében. Az igazat megvallva mi ugyanazt várjuk, amit az Xbox 360-nál is láttunk: exkluzív akciók a goldos Xbox One tulajdonosoknak, DLC-exkluzivitás (ez a Call of Duty: Ghosts esetében már most biztos), és persze villámgyors, a végletekig felhasználóbarát interfész. Az Xbox Live az Xbox One szerves része lesz, és bár a gép megy internetkapcsolat nélkül is, 24 óránként legalább egyszer fel kell csatlakoznunk a világhálóra.

PlayStation 4 - PSN-profil

A PlayStation 4–et e téren szintén nem ismerjük még. A PlayStation Networkön eddig ingyenes volt a multiplayer, fizetni csak a PlayStation Plus tagságért lehetett, mely azonban digitális ajándékként tett elérhetővé AAA-kategóriás játékokat -- köztük olyan nagyszerű alkotásokat, mint a Red Dead Redemption vagy a Darksiders. Kétségtelen tény, hogy a Sony játékosbarátabb politikát folytat: fizess, ha akarsz, nem muszáj, de cserébe egy csomó klassz dolgot adunk. Mivel pedig a PC Gurunál mi elsősorban játékosok vagyunk, muszáj meghajolnunk a japánok stratégiája előtt. Ám egyszersmind tény, hogy a PSN ezer évig tölt a PlayStation 3-on, a PlayStation Store néha masszívan túlárazza a termékeit, és az akciók sem olyan sokkolók, mint Xbox Live Marketplace-en. Vannak tehát dolgok, főleg a kényelmi oldalon, amiken nem ártanak fejleszteni a Sonynak, és akkor még az olyan rosszemlékű eseteket, mint a PSN több hetes leállása, nem is emlegettük fel. A labda viszont a japánoknál van, csak rajtuk áll, mihez kezdenek vele -- mi bizakodunk, az E3-on már biztos többet is elárulnak majd. Ugyanez igaz a független fejlesztők támogatására: biztos lesz, de hogy miként, rejtély. Egyelőre tehát az online aspektusból is az Xbox One áll nyerésre, de persze csak azért, mert a 360 politikájának folytatása sikeresebb jövőt vetít előre.

A cikk még nem ért véget, kattints a lapozáshoz!