A 2018-ban PSVR-ra megjelent Firewall Zero Hour lényegében a PS4-éra legjobb shootere lett, ha a virtuális valóságot nézzük. 4v4 meccseket lehetett lenyomni benne kilenc igen jól felépített és a taktikázásra erősen kihegyezett pályán, maga a játék pedig eltért a Call of Duty vagy a Battlefield hangulatától, és sokkal inkább a Rainbow Six –féle megfontoltabb, taktikusabb játékmenet híveit csábította maga elé. A Firewall egy olyan játék, ahol nem szabad ész nélkül rohanni. A csapatmunka elengedhetetlen és ha akár csak egy társad is elkezd önfejű módon rambózni, akkor szinte biztos, hogy buktátok a küldetést. Az első résszel igen sokat játszottam annak idején, pláne, mivel támogatta az Aim-kontrollert is, amivel még valóságosabbnak hatott az élmény. A napokban megjelent a hivatalos folytatás, a Firewall Ultra, immár PS VR2-re.

Realisztikusság a köbön!

Ami egyből szembetűnik, az a grafikai fejlődés. Elképesztően szép a játék, az Unreal Engine 5 nagyszerűen teszi a dolgát. Megkockáztatom, hogy a fény-árnyék hatások eddig egyetlen PS VR2-re kiadott játékban sem hatottak még annyira realisztikusnak, mint a Firewall Ultra-ban. Tudom, hogy apróság, de számomra az is rengeteget dobott az élményen, hogy a karakterednek van teste és nem csak két, a levegőben lógó kézzel hadonászol. Ha lenézel, láthatod a lábaid vagy az övedre erősített tartozékokat, és arra külön rá lehet csodálkozni, hogy mennyire iszonyatosan jól néz ki például az egyik operátort széttetovált keze a lámpa fénye alatt. Csillog az izzadtság, kidudorodnak az erek, és mindezt tovább emeli az árnyékok továbbfejlesztése. Próbáld csak ki, hogy a zseblámpa elé tartod a kezed egy sötét helységben és mozgatod az ujjaid… rendkívül életszerű az élmény. Végre akad egy komplett lobby, amit be lehet járni, elvállalni missziókat (contracts), fejleszteni a fegyvereid, loadoutokat összeállítani és még egy lőtér is akad, ahol lehet szórni az ólmot, amíg össze nem gyűlik a teljes csapat és ha mindenki kész, indulhattok az éles bevetésre!

Elődjéhez hasonlóan a Firewall Ultra sava-borsát is a 4v4 PVP-meccsek adják meg. Lehet nyomulni kooperatívban botok ellen, de az nem az igazi. Pláne, ha két ismeretlennel dob össze a játék. A megjelenés első hetében sajnos beigazolódott az a gyanúm, ami a The Texas Chain Saw Massacre esetében is előjött, mégpedig, hogy egyszerűen nincsenek játékosok. Nagyon-nagyon hosszadalmas a matchmaking, ha idegenekkel játszol. Simán meglehet, hogy 5-10 perceket várakoztok a lobbyban, amíg végre elindul az adott meccs. Ez persze idővel biztosan javulni fog, amint egyre több és több játékos vásárolja meg a Firewall Ultra-t és biztos vagyok benne, hogy a Zero Hour magyar közössége itt is szépen ki fog épülni, viszont az első pár napban igazi szenvedés volt meccset találni, sőt, többször előfordult, hogy emberhiányban indult el egy-egy misszió – és nem a mi javunkra. 3v4-ben úgy mentem a másik csapat ellen, hogy a két totál amatőr társam az első másodpercben kiszaladt a pálya közepére, lényegében magukra aggatva az IDE LŐJETEK! táblát. De szerencsére nem ez a jellemző a Firewall közösségre és a legtöbb játékos tényleg segít, ha kilőnek, akkor felhúz és a kommunikáció is fontos. A voice-chat alapból be van kapcsolva és érdemes is használni.

Szemesnek áll a világ

Most már nem csak egy meccs dönt mindenről, hanem legalább kettő. Az elsőben támadóként kell megtalálni és meghackelni egy laptopot, amit az ellenséges csapat természetesen megpróbál megvédeni. A második fordulóban neked és a társaidnak kell felvenned a védők szerepét és megakadályozni, hogy az ellenfelek elérjék a laptopot. Ha döntetlenre jön ki az állás, akkor egy harmadik meccs lesz a végső. Ez egyébként hasznos fejlesztés és a játékidőt is szépen kitolja, viszont a Firewall Ultra nem szórja két marokkal az XP-t és a pénzt. 5-6 óra játék után még mindig csak LVL 1-es szinten álltam benne és az árusnál sem tudtam normális cuccokat venni. Apropó, cuccok! Akadnak itt különféle lőfegyverek (puskák, pisztolyok), gránátok, ajtó-blokkolók, C4, aknák, meg minden egyéb finomság. A jammer immár más néven fut, ha valaki azt keresné, de például megint lehet zajkeltőket és egyéb hasznos holmikat lepakolni, amik megtéveszthetik az ellenséget. Ami piszok jó – és a Firewall Ultra legnagyobb újdonsága –, az a szemkövetés. Ez egy fontos feature a PS VR2-ben és a játék maximálisan kihasználja. Ha megnyomod a fegyverválasztás gombját, elég ránézned a kívánt eszközre és máris előkapja karaktered. Ha el akarsz dobni egy gránátot, elég a megfelelő irányba nézned, és oda fogod dobni. Ha célzol és becsukod az egyik szemed, a játék automatikusan zoom-módba vált (snipernél ez különösen hasznos!) és ami hatalmas poén, hogy ha dobnak egy flashbanget és gyorsan becsukod a szemed, akkor a villanás nem lesz rád hatással! A Firewall Ultra nagyszerűen alkalmazza a szemkövetés funkciót, de persze a PS VR2 összes többi tulajdonsága is visszaköszön benne, azaz bekerült a haptikus visszacsatolás és a headsetbe épített rezgés-funkció is. Ami elsőre fura volt, de egy online multiplayer játéknál végül is nagy segítség, hogy nem kell automatikusan tárazni – gombnyomásra megteszi a karakter. Az ajtókat sem kell a régi "fogd meg és húzd" módszerrel nyitni, hanem az L1 nyomvatartásával lehet nyitogatni őket.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Érthető, hogy a fejlesztők ezt a – csúnya szóval – lebutított rendszert alkalmazták, hiszen egy pörgős meccs közben igen sok fejfájást tud okozni, ha épp kifogysz a lőszerből, közelít feléd az ellenfél és manuálisan bénázol a tárazással. Persze a Firewall Ultra ettől még nem lett egy könnyű játék, sőt, rengeteget kell vele játszani, hogy az ember belejöjjön és ráérezzen a stílusára, de ezek, a mai gamer-szótárban életmódjavító-extráknak nevezett feature-ök hasznos újításnak bizonyulnak és sok új játékost vonzhatnak be. Sajnos bugok még előfordulnak, például jelenleg a meccsek végén az összesítő táblát olyan nézetből lehet látni, mintha guggolna az ember. Kissé unfair lépésnek tartom azt is, hogy ha nincs meg a 4v4 valódi játékosokkal, akkor emberhiánnyal indul el a meccs, holott ilyenkor igazán kipótolhatná a játék egy bottal a hiányzó tagot.

A Firewall Ultra egy korrekt online lövölde lett PS VR2-re. Bár a pályák lényegében ugyanazok, mint az előző részben, az Unreal Engine 5 segítségével nagyon szépen felturbózták őket grafikailag és a Sony headsetjének legjobb funkciója, a szemkövetés is tökéletesen lett implementálva a játékba. Néhány bugot ki kell még gyomlálni, illetve érdemes adni még LEGALÁBB 2-3 hetet a Firewall Ultra-nak, mire kiépül egy állandó játékosbázis köré, de amint ez megvan, nyugodtan be lehet ruházni rá.