2015. szeptember 30.-án világszerte új Need for Speed játék startolt el az EA jóvoltából mobil fronton, iOS és Android operációs rendszerekre. A Firemonkeys Studios berkeiben készült, nekik köszönhetjük a Real Racing sorozatot is. Korábban láthattunk róla játékmenet felvételeket, hiszen Tajvanon már 2015. januárjában, Hollandiában pedig februárban jelent meg a játék. Ez az első olyan NFS, ami mobil exkluzivitást élvez, az előző, erre a platformra szánt részek csak egyszerű adaptációk voltak, mint például a Most Wanted, Hot Pursuit, Undercover és a Shift. De vajon sikerült megugrania azt a lécet, amit a rajongók állítottak fel neki?

Veszélyes az út - hazafelé

Aki a sztoritól várta az áttörést, azt le kell, hogy lombozzam, mivel ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. Való igaz, hogy a Need for Speed sorozat nem RPG, és az is, hogy nagyon kevesen (szinte senki sem) játszanak a sztoriért. Véleményem szerint, ami vonzóvá teszi a szériát, az a kocsik testre szabása, a kreativitás kiélése, amire általában megfelelő keretet biztosít az adott soron következő NFS, továbbá a gyűjtögetés, és a teljesítmény összemérése a géppel vagy más játékosokkal. Itt nem beszélhetünk karakter jellemekről, mivel nincsen nekik, igazából körülírni sem lehet őket. A sablon már jól ismert, van a társ, aki jófiú módjára mindenben segít és vannak az egoista ellenfelek, akiket elmondásuk alapján nem tudunk legyőzni. A dialógusok középpontjában mindig a versenyek és a kocsik vannak, egyéb információra, vagy mélyebb karakterábrázolásra ne is számítsunk.

A kezelőfelület szép, letisztult. Valamelyest hasonlít a Worldre, valószínűleg azért, mivel mobilon ez a legáttekinthetőbb megoldás. Indítás után a képernyő tetején a menü fogad minket. Balról-jobbra haladva külön ikont kapott a térkép, a garázs, a beállítások és az achievement lista. Mellette a szint, pénz dollárban, arany, illetve az üzemanyag szintjelző – utóbbi kettőről lentebb írok bővebben. A térképen lehet kiválasztani a „sztori” főszálat „Undergorund” néven, illetve az egyéb versenyeket tartogató „Car Series” és „Tournaments” nevű lehetőségeket, ugyanakkor a játék nem tartalmaz szabad kóborló módot. Ezeken kívül láthatjuk még a garázs ikonját, a Modshopot, ahol a kocsit lehet testre szabni, ami úgynevezett látványpontokba kerül, amit egyes versenyek megnyerése után kapunk. Látható továbbá az online áruház, azaz a „Store”, ahol a prémium fizetőeszközt lehet megvenni – ennek szentelek majd egy külön bekezdést, a „Black Market”, ahol alkatrészeket, blueprinteket és egyéb dolgokat lehet beszerezni természetesen nagyrészt a prémium fizetőeszközből. Néha lehet olyan szerencsénk, hogy nem kevés verseny után megszerezhető játékbeli valutáért magunkénak tudhatunk egy ritka tárgyat. A „ Loading Dock”-ban dobozokat nyithatunk, 10 percenként lehet egyet kinyitni ingyenesen: ezek alkatrészeket adnak. A garázs menüpont alatt kiválaszthatjuk négykerekűnket, ezt követően pedig tuningolhatjuk. Első körben az alkatrészek csoportosítva vannak, ezek az alábbiak: motor, turbó, sebességváltó, kerék, ECU és nitro. Ezekre rákattintva találhatóak az alkatrészek, egy csoporthoz több tartozik.

A beállítások megfelelőek, nem kötelez arra a játék, hogy a képernyő tapintásával vezessek, több erre vonatkozó verziót kínál fel. Ha egy achievementet teljesítünk, akkor jutalmat kapunk érte: ez minden esetben kis mennyiségű prémium fizetőeszköz.

Nincs limits? Van limit!

Jöjjenek a fizetőeszközök. Az alap valuta a már említett dollár, ezt versenyek után lehet szerezni, lehet növelni drifteléssel, ha túl közel megyünk egy kocsihoz, de nem ütközünk neki és tökléletes indulásnál a verseny elején. Érdemes ezekre figyelni, ha sok zöld hasút szeretnénk szerezni. De azt már most el kell mondanom, hogy ezt csakis a belső tuningra, a Loading Dock-ban dobozokra lehet elkölteni, illetve esetlegesen a feketepiacon. Emellett található az arany, ez a játék prémium fizető eszköze. Mivel ez nem egy teljesen ingyenes, hanem „csak” egy free-to-play játék, így felesleges abban reménykedni, hogy korlátok nélkül lehet vele játszani. Természetesen a játék jutalmaz vele szintlépéskor és achievement-ek teljesítésekor, de ennek a mennyisége nagyon csekély. A legtöbb dologra megadták az esélyt, hogy ingyenesen, csupán idő befektetésével hozzájuthassunk, de ez elképesztő mennyiségű grind-olást jelent, a korlátok, amiket a fejlesztők állítottak arra irányulnak, hogy vásároljunk.

Vegyük sorra, hogy mit lehet belőle venni. Látványpontokat - ez a kocsi külső tuningolásához kell -, versenyek után (ritkán) tudunk szerezni, viszont egy óra játék alatt körülbelül egy kipufogóra futja. De az EA-nél gondoltak ránk, és megengedik, hogy az aranyat átváltsuk látványpontokba. A Black Marketen is el lehet költeni, 8 tárgyból 7 szinte mindig aranyért vehető meg. A „Loading Dock”-ban két fajta doboz nyitható, egyik a „classic” amit 10 percenként egyszer ingyenesen ki lehet nyitni, a további nyitás a játék alap valutáját csapolja meg, továbbá ott van a prémium doboz, amit szintén ki lehet egyszer nyitni ingyenesen, 46 óránként! Természetesen, ha nem bírunk várni, akkor fizethetünk arannyal.

Most jöjjön a legnagyobb és legidegesítőbb korlát, ami nem más, mint az üzemanyag. Erről azt kell tudni, hogy összesen maximum tíz egység szerezhető meg. Ezt a menüsor jobb szélső oldalán láthatjuk. Ha versenyezni akarunk (mivel ez egy ilyen játék), akkor levonásra kerül minden egyes futamnál pár egység. A játék elején ez még nem gond. Hogy miért? Mivel minden verseny csak egy egységet számít fel, gyorsan szintet lépünk, amiért a jutalom egy kis arany és az üzemanyag teljes feltöltése. Ám ahogy haladunk előre, úgy nő egy versenyért a levont mennyiség, és értelemszerűen fokozatosan nehezebb szintet lépni. Ez mit eredményez? Elfogy az üzemanyag, aminek következtében nem lehet versenyezni. De ez újra tud töltődni, tíz percenként mindössze egy egység! Persze lehet gyorsítani a folyamaton, mindössze harminc aranyba kerül… Hogy mennyit ér ez a harminc arany, azzal tudnám szemléltetni, hogy egy szintlépésért tizenöt, egy achievement-ért átlagosan három arany üti a markunkat.

Formás lökhárító és háromnegyed „libamáj”

A grafika nagyon szép, ez egy plusz pont a készítőknek. A fényvisszaverődés a kocsin, a modellek részletessége és a környezet teljesen lenyűgözött. Egy négy magos, Adreno 306-as grafikus chippel rendelkező telefonnal teszteltem a programot, de ennek ellenére tapasztaltam, hogy megakad, továbbá a töltési idő is bosszantó tud lenni néha, főleg, hogy egy átlagos verseny nem több egy percnél, töltőképernyőt látunk előtte és utána is. Az animáció minősége a többi mobil játékhoz képest jó. Amit még meg kell említenem, az a játék fizikája. Rengeteg ponton irreális, a versenyzők úgy tapadnak az aszfaltra, mintha 500G nyomná őket oda, a „civil” autók pedig hosszú métereket repülnek, ha nekik megyünk. De ezt már megszokhattuk a többi NFS játéknál is, szóval nem újdonság.

A zene jeles osztályzatot kap, egyéb hangok, mint például a kocsi motorja, hozza az elvártat.

A mesterséges intelligenciát illetően pedig az ellenfelek nem várnak be minket, hogyha elbaltázunk valamit, vagyis nem árt tökéletesen teljesíteni egy versenyt, mivel ha egyszer lehagynak, akkor már nem érjük be őket. Persze kivételek vannak, még az elején volt egy olyan alkalom, amikor egy ellenfél akkorát ütközött, hogy a játék mutatta is egy animáción, és az illető ott abbahagyta a versenyt, de ez nagyon ritka. A kocsi tud sérülni is, az ütközésekkor ezt egy piros csík mutatja nekünk, fizikailag annyi látszik, hogy megreped az üveg és lejön a festés, mint anno a Carbonnál. Esős és eső nélküli, illetve nappali és esteledő versenyek egyaránt vannak.

A versenyek után jutalom kártyákat kapunk, amik alkatrészeket, pénzt és blueprinteket adnak. Fontos tudni, hogy ha alkatrészt nyerünk, akkor lehetséges, hogy azt több csoportba is be lehet rakni, de mivel általában egy darabot kapunk, azt csak egy helyre lehet beilleszteni. Így ha látjuk, hogy egy sárga jel van például a motor és a kerekek felett, akkor érdemes eldönteni, hogy melyik a fontosabb, a gyorsaság vagy az úton tartás. A beszerelésükhöz - szerencsére - csak a játék alap valutájával kell fizetnünk. A másik jutalom, ami említést érdemel az a blueprint. Összesen harminc kocsi található a játékban, és ezeket úgy tudjuk megszerezni, hogy blueprinteket gyűjtünk, amit versenyek megnyerésével kapunk. Ha összejön a kellő szám, akkor egy kattintással miénk lehet az áhított autó.

A játék kellemes, de az előbb említett negatívumok mégis lehúzzák az élményt, ráadásul a program állandó netkapcsolatot igényel. A mikrotranzakciós rendszerrel rengeteg pénzt el lehet költeni, ha nincs időnk és látható eredményt akarunk. Ha nem lenne benne prémium fizetőeszköz és mindent az alap valutával lehetne megvenni, pár száz forintot megérne. Persze, ha nem számít a sztori és az a 770 MB.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!