1 millió forintos összdíjazással és nemzetközi kapcsolódással 2023-ban is elstartolt a K&H Egyetemi E-sport Kupa versenysorozat. 

A most felnövő generáció ma már új, digitális, innovatív lehetőségeket keres magának a sport és a szórakoztatás terén is. Mi ebben szeretnénk támogatni a fiatalokat az e-sport támogatásunkkal, ezért idén immár második alkalommal indult el 1 millió forintos összdíjazással a K&H Egyetemi E-sport Kupa. Márciustól nyolc egyetem csapatai mérettethetik meg tudásukat a sport leginnovatívabb, leggyorsabban fejlődő szakágában, illetve bizonyíthatják az elhivatottság, eltökéltség és kiváló teljesítményre való törekvésüket” – mondta el Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

k1.jpg

A K&H Egyetemi E-sport Kupa 2023. március 1. és 31. között zajló alapszakaszában két négycsapatos csoportban körmérkőzéses rendszerben zajlanak majd az összecsapások a League of Legends, a Valorant, valamint a Rocket League játékok platformján.  A továbbjutó négy csapat közül kettő jut be az offline lebonyolítású döntőbe és 2023. április 6-án a budapesti Gamerlandben bizonyíthatnak a fődíjért. 

A bajnokságban a nemzetközi kapcsolódás okán kizárólag hallgatói jogviszonnyal rendelkező és csak 16 éven felüli játékosok vehetnek részt. 

k2.jpg

Fontos kiemelni, hogy a K&H Egyetemi E-sport Kupa versenysorozattal egyúttal nemzetközi megmérettetésen való részvételt is biztosítunk. Az adott játékok győztes csapatai ugyanis az Amazon University Esports Masters 2023-as sorozatának Last Chance Qualifier szakaszába jutnak be, ahonnan sikeres szereplés esetén a verseny főtáblájára kerülnek. Az Amazon University Esports Masters egy olyan nemzetközi, egyetemi szintű versenysorozat, amelynek keretében európai szinten mérhetik össze tudásukat az intézmények legjobb csapatai. Tavaly 16 ország 952 egyeteme, közel 28 ezer játékos vett részt a megmérettetés valamelyik állomásán– hangsúlyozta Biró Balázs, a HUNESZ elnöke.

A K&H Egyetemi E-sport Kupa mérkőzéseit az Esport1 szakértőkből álló kommentátor gárdája közvetíti minden héten a portál Twitch- és YouTube-csatornáján, valamint Facebook-oldalán.