Évek óta szurkolt már a magyar League of Legends közösség azért az eseményért, ami szeptember utolsó hétvégéjén megtörtént, Magyarország kiemelkedő League of Legends játékosa, Subicz „Bluerzor” Dániel csapatával, a Team Heretics-szel sikeresen megnyerte Európa második legrangosabb League of Legends bajnokságát, az Amazon European Masterst!

eumcup.jpg

Az Amazon European Masters kupája

Ahogy játékoskörökben nevezik, Bluerzor és csapata a francia Team BDS Academy játékosaival nézett farkasszemet, és egy igen szoros 3-2-es eredménnyel záruló szériában tudott diadalt aratni. A teljes adás visszanézhető itt.

Bluerzor 2017 óta játszik nemzetközi szinten, az évek során pedig többször is felállhatott a legerősebb nemzeti ligák dobogójának csúcsára, kétszer nyerte el a francia, egyszer pedig a spanyol liga aranyérmét. Utóbbit ráadásul az idei nyáron sikerült megugrania, erre érkezett rá most az Amazon European Masters (EUM) bajnoki címe. Az EUM a nemzeti és régiós ligák legjobbjainak versenye, olyan mint a futballban az Európa-liga.

teamheretics.jpg

Bluerzor (balról a második) és csapata a spanyol bajnokság idei, nyári döntő eseményén

Bluerzor a korábbi években is rendre részt vett az EUM eseményein, ám sosem sikerült ilyen messzire eljutnia a tornán. A döntőről részletes összefoglaló itt olvasható.

Az EUM bajnoki címe jó tárgyalási alapot jelenthet a 24 éves játékos számára, hogy karrierje új magasságba érjen és lehetőséget kapjon a versenyzésre az első számú európai bajnokság, a League of Legends European Championship (LEC) keretein belül. Az LEC franchise alapú működése miatt a kvalifikáció nem lehetséges, a bajnokságban résztvevő csapatok felé kell bizonyítani, hogy elég jó valaki ahhoz, hogy leszerződtessék. A verseny kiélezett, mindenki a legütőképesebb játékosokat próbálja megszerezni. A Team Heretics néhány hete bevásárolta magát az LEC-be, ám ez nem jelenti automatikusan azt, hogy Bluerzor is velük tart, ugyanis a szerződése november 21-én lejár. Kiemelkedő teljesítménye miatt viszot jó eséllyel pályázhat szerződése meghosszabítására, vagy a ligában szereplő másik csapattal való új szerződéskötésre, hogy Kiss „Vizicsacsi” Tamás után a második magyar játékost köszönthessük a top ligában.

Bár az európai bajnokságok januárig szünetelnek, szeptember 29-én kezdetét veszi a League of Legends idei évének utolsó nagy eseménye, a 2022-es világbajnokság, melynek ezúttal az Egyesült Államok ad otthont. Bár a mérkőzések későn kezdődnek, az Esport1 jóvoltából idén is magyar nyelven követhetik a League of Legends e-sport rajongók a verseny eseményeit.