Közeledik az év vége és ahogy az ilyenkor lenni szokott, mind a kicsi, mind a nagyobb publicitással rendelkező oldalak összeállítják a maguk kis listáját, amiben általában az adott év legjobb filmjeit, játékait, vagy éppen zenei albumainak toplistáját állítják össze. Nos, a külföldi székhelyű TorrentFreak is összeállította a maga listáját, ám ők a warez ingoványos talaján lépkedve 2008 legtöbbet letöltött játékait szedték egy csokorba.

Ősszel attól volt hangos az internet, hogy a Spore-ba az EA figyelmeztetés nélkül helyzete el a sokak által utált SecuROM nevezetű másolásvédelmi programot, és miután ez kiderült, többen is megjósolták, hogy a játék minden bizonnyal előkelő helyen fog szerepelni a torrentoldalak listáján. Nos, akik ilyet állítottak, azoknak sajnos igazuk lett, ugyanis a TorrentFreak adatai szerint a játékot -- főleg a DRM miatt -- idén 1,7 millión töltötték le, és ezzel kiérdemelte a nem túl dicsőséges aranyérmet a listájukon. Második helyen a ma is töretlen népszerűséggel rendelkező Sims 2 futott be, míg a harmadik helyet a szintén nem mai gyerek Assassin’s Creed szerezte meg.

Érdemes még megjegyeznünk hogy a negyedik helyen a Crytek szeme fényét, a Crysist találjuk a maga 940 ezres letöltésével, és így talán már el is könyvelhetjük, hogy a Crytek nem fog többet PC-exkluzív címeket készíteni. A hatodik helyen pedig érdekes módon a GTA: San Andreas csücsül 740 ezer letöltéssel, de ami még ennél is érdekesebb -- és amiből sok kiadó és fejlesztő is tanulhatna --, hogy egyik Blizzard-játék sem kerül fel a listára, pedig nemrég jelent meg az új WoW-kiegészítő.

Íme a teljes lista:

1. Spore (1,700,000)
2. The Sims 2 (1,150,000)
3. Assassin's Creed (1,070,000)
4. Crysis (940,000)
5. Command & Conquer 3 (860,000)
6. Call of Duty 4 (830,000)
7. GTA: San Andreas (740,000)
8. Fallout 3 (645,000)
9. Far Cry 2 (585,000)
10. Pro Evolution Soccer 2009 (470,000)