Mostani cikkünkkel főként azoknak szeretnénk kedveskedni, akik újonnan cseppennek bele az esportok világába. A terep hatalmas és szó szerint minden héten akad néznivaló azok számára, akik nem tudnak betelni egyetlen játékkal. Így aztán nem csoda, hogy pikk-pakk elvesznek a keresgélésben, de semmi gond, mert összeszedtük nektek azokat a tornákat, amikre megéri figyelmet szentelni.

Mivel rengeteg torna lesz ebben az évben is, ezért főként azokra fektettük a hangsúlyt, amelyek vagy több játékot sorakoztatnak fel vagy úgy prezentálnak egyetlen egyet, hogy annak komoly súlya legyen. Valamint azt is fontosnak láttuk, hogy csakis azok kerüljenek fel a listára, amik már előre be lettek jelentve, eltekintve attól, hogy van-e már hivatalos helyszín vagy kitűzött dátum. Tehát az említett tornának hivatalosan közzétettnek kell lennie.

Intel Extreme Masters Katowice 2017

  • Mikor?: február 25-26. és március 3-5.
  • Hol?: Katowice, Lengyelország
  • Mi?: League of Legends, Counter-Strike: Global Offensive és StarCraft 2

Az Intel Extreme Masters (IEM) egy globális méretű rendezvénysorozat, amely az ELS és az Intel kooperációjának közös gyümölcse. Versenyeik az egész világot átívelik a szó szoros értelmében. New Yorkon, Katowicén és Sanghajon át egészen Kjonggiig terjed a birodalmuk, azonban a felsorolt városok között a lengyelországi event a legkimagaslóbb.

Az IEM Katowice nem egy egyszerű esport bajnokság, igaz, az adja a rendezvény lelkét. Az esemény két nagy részre bontható: az egyik a világszerte százezrek által várt CS:GO, SC2 és LOL bajnokságok, a másik pedig a kiállítás. Amíg az utóbbit csak azok élvezhetik, akik kilátogatnak a helyszínre, addig az előbbi bárki számára elérhető köszönhetően a naphosszan át tartó élő közvetítéseknek.

iemkatowice-2016.jpg

A mostani idényben azonban az IEM szakít a hagyományokkal és az eddigi hosszúhétvégét 2 hétvégére cserélte. Mindezidáig egyetlen, 3 napos turné alatt pörgették végig a versenyek fő eseményeit (a selejtezők azt megelőző hónapokban zajlottak le, míg a csapatkörök az eventtel azonos héten érnek véget), most azonban változik a felállás. Először február utolsó hétvégéjén csakis a League-nek szentelik a nagyszínpadot, amit az azt követő héten a CS és a StarCraft 2 fog váltani.

A nagyszínpadon felül azonban további versenyek is helyet kapnak az expo területén. Ismét lesz női CS bajnokság, Heroes of the Storm és Heathstone torna is. Ha többet szeretnétek megtudni arról, milyen személyesen átélni a katowicei zsongást vagy éppen a kiállítás részletei érdekelnének, akkor irány a PC Guru Shop. Zsákoljátok be a 2016 áprilisi számot, amelynek hasábjain 4 oldalon keresztül olvashattok a legutóbbi IEM fontosabb momentumairól.

ESL One Cologne

  • Mikor?: július 7-9.
  • Hol?: Köln, Németország
  • Mi?: Counter-Strike: Global Offensive

Az ESL One egy szintén évek óta futó tornasorozat, amely az ESL saját termése és az IEM-hez hasonlóan szintén világméretű. Az ESL One azonban sok tekintetben különbözik az Intel versenyeitől. Mindössze egyetlen eleme akad, ami pedig az általuk említett Cologne esetében nem más, mint a Counter-Strike: Global Offensive. Nincs felesleges körítés, minden a játékról, a versenyzőkről és a közöségről szól. Az eseményt értelemszerűen az ESL szervezi és a németországi Kölnben kerül megrendezésre a nyár közepén a Lanxess-Arenában.

els-cologne-2016.jpg

Mivel a rendezvényről eddig igen kevés információ látott napvilágot, ezért csupán spekulációkba tudunk bocsátkozni azt illetően, hogy mi vár ránk 2017-ben. Az idei ESL One Cologne különösen érdekes lesz, mivel minden bizonnyal a Valve ritkítani fogja az évente megrendezésre kerülő CS majorök számát, és ha hihetünk a pletykáknak, akkor ez lesz a következő 2017-es idényi major. (Az első január végén került megrendezésre Atlantában, az Egyesült Államokban.) A bajokságon 16 csapat fog részt venni, amelyből 8 meghívott, a többiek pedig kvalifikációk során kerülnek be a megmérettetésbe. Az, hogy mely csapatok fognak kijutni egyelőre kérdéses, majd a szcéna akkori állásától fog függeni. Azonban annyi biztos, hogy a minőségi szórakozás garantált, hiszen egy ilyen magas színvonalú szérián csakis a legjobbaknak akad hely.

The International 7

  • Mikor?: augusztus
  • Hol?: ismeretlen
  • Mi?: Dota 2

Immáron 7. éve fog megrendezésre kerülni a világ legrangosabb esport bajnoksága, ami nélkül nem tartana ott az elektronikus sport, ahol ma áll. A The International (TI) első szezonja volt az első millió dolláros pénznyereményalappal rendelkező verseny, ami azóta csak növekedett. Tavaly a TI6 alatt (amelyről itt olvashattok részletesebben) a prize pool 20,7 millió dollárra rúgott és a finálé (a Track Dota adatai alapján) több mint 4 millió nézőt vonzott a képernyők elé az interneten.

A tekintélyes összdíjazás mellett arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy maga a közvetítés is évről évre egyre színvonalasabba válik, mivel az eseményt szervező Valve folyamatosan törekszik a fejlődésre. Minden évben előrukkolnak valami újjal, aminek köszönhetően a TI a világ vezető esport versenyévé nőtte ki magát, amit azoknak is látnia kell, akiknek nem kenyere a MOBA műfaj.

ti6-2016.jpg

Idén azonban olybá tűnik, hogy új szelek fognak fújni a The International körül és helyszínt fog váltani a rendezvény. 2012 óta minden egyes TI-t Seattle-ben rendeztek meg, 2014-től pedig az ottani KeyArena vált állandó otthonává a Dota szerelmesinek. Azonban a nemzetközi politikai helyzet és az aréna lebontása miatt úgy fest, hogy idén költözésre kényszerül az esemény. Ugyan ez nincs kőbe vésve és még a rendezvény pontos dátumáról sem tudunk semmit mondani, de a gyanú megalapozott. Annyihoz azonban kétség sem fér hozzá, hogy a TI 7. szezonjának fő eseménye augusztus első felében fog elrajtolni 16 meghívott, illetve kvalifikált csapattal, akik mindannyian az Aegis of Champions nevű pajzsalakú trófeáért sóhajtoznak. Mi pedig már most tűkön ülve várjuk.

League of Legends World Championship 2017

  • Mikor?: szeptember-október
  • Hol?: ismeretlen
  • Mi?: League of Legends

A World Championship esetében nagyjából ugyanaazt kell elképzelni, mint a fent említett The International esetében, csupán League of Legends kiadásban. Óriási, milliókat mozgat meg és a világ minden zugából érkeznek a legjobb LOL játékosok, hogy elnyerjék a Summoner’s Cupot. Azonban bejutni az elitbe cseppet sem egyszerű, a csapatok egyenes kvalifikáció helyett regionális LOL ligákon vesznek részt, mint amilyen az európaiaknak szánt EU League Championship Series (EU LCS) vagy a koreai League of Legends Champinoship Korea (LCK) és így tovább. A nyertesek automatikusan meghívásra kerülnek a soron következő Worlds-re, ahol milliók előtt meccselhetik le ki a legjobb (és eddig Korea toronymagasan vezet).

worlds-2015-finals.jpg

2017-ben a 7. szériával érkezik majd a World Championship szeptember végétől október elejéig 16 csapattal. A helyszín kérdéses, ám minden bizonnyal még ebben a hónapban bejelentésre kerül majd a Spring Slip kezdetekor. Vélhetően az idei Worlds keleten kerül megtartásra, Kínában vagy Dél-Koreában.

2017 WCS Global Finals

  • Mikor?: november
  • Hol?: Anaheim, USA
  • Mi?: StarCraft 2

Ez a torna olyan, mint maga a StarCraft 2: elsőre egyszerűen látszik, aztán azt hiszed, hogy bonyolult, pedig csak át kell látnod ahhoz, hogy egyértelmű legyen. A WCS (World Championship Series) Global Finals 2017-es kiadása két másik SC2-es széria összesítő bajnoksága. Az első a WCS Korea Standings, a második a WCS Circuit. Azok, akik megnyerik valamelyik WCS tornát, azok automatikusan kvalifikálnak a WCS Global Finalsra, valamint azok, akik több Global StarCraft 2 League (GSL) vagy StarCraft 2 StarLeague (SSL) ligát zsebelnek be maguknak, szintén meghívást kaphatnak. Az utóbbi két verseny a WCS Korea Standings szezonjainak részét képezik.

wcs2016.jpg

A Global Finals továbbá arról is ismert, hogy a Blizzard szervezésében kerül megrendezésre, mégpedig nem máskor, mint a Blizzcon alatt. A helyszín az amerikai Anaheim lesz valamikor november első felében. Pontos dátummal még nem tudunk szolgálni, tekintve, hogy az esemény még szervezés alatt áll. A versenyen 16 résztvevő fog megmérkőzni egymással Best of 3 meccsekben, dual torna formában, ahol a játékosok párokba osztva haladnak a mezőnyben.

Dreamhack Summer és Winter 2017

  • Mikor?: június 17-20. és november 30 - december 3
  • Hol?: Jönköping, Svédország
  • Mi?: Counter-Strike: Global Offensive, Dota 2, StarCraft 2, Heroes of the Storm, Hearthstone

Ha azt hittétek nem létezik igazi számítógépes fesztivál, akkor fordítsátok tekinteteket Svédország irányába, ahol évente két alkalommal kerül megrendezésre a Dreamhack. A Dreamhack Summer és Winter, ahogy azt a nevük is indikálja, nyáron és télen rajtolnak el, s mindenki számára szolgálnak valamilyen csemegével.

dreamhackw2016.jpg

Az Intel Extreme Mastershez hasonlóan a Dreamhack is egy kiállításból és egy csokor esport versenyből áll, amelyek szintén élőben lehet követni világszerte. Azon felül, hogy a tornákon elsőrangú versenyzők és csapatok küzdenek meg egymásal, az expo is döbbenetes méretű, és a helyszínen a szó legszorosabb értelmében fesztivál hangulat uralkodik. 2016-ban összesen 23 425 darab egyedi készülék várta a látogatókat, akik a digitális kultúrát kívánták megünnepelni a jelenlétükkel. Valamint élő zene, koncertek, lézershow, megannyi vásár, cosplay és amatőr LAN verseny is várta a kíváncsiskodókat. Mindezt kórhatár nélkül.

A június végi nyári Dreamhack alatt HOTS, HS, SC2 és a digitális sportok európai királya a CS:GO lesz megtekinthető. A decemberi Dreamhack Winter tornái még bejelentésre várnak és ami azt illeti a felhozatal évente változik, tehát felesleges lenne az esetleges versenyszámokat találgatni. Az eddigi hagyományokat követve minden bizonnyal lesz Dota 2 és CS:GO LAN, illetve az sem kizárt, hogy visszatér a tavaly télen először látott LOL torna.

Ha úgy érzitek, kimaradt valami a felsorolásból, aminek mindenképpen a listán kéne szerepelnie, akkor ne habozzatok és írjátok meg nekünk kommentben.