A Wall Street Journal szerint a Critterz, amely a hivatalos leírás szerint „nagyrészt mesterséges intelligenciával készül”, 2026-ban kerül a mozikba világszerte. A film az OpenAI kreatív szakértője, Chad Nelson alkotása, és az OpenAI eszközeivel, például képalkotó modellekkel és a GPT-5-tel készül. A története erdőben élő lényekről szól, akik egy idegen miatt el kell, hogy meneküljenek a falujukból és hatalmas kalandra indulnak. A Critterz eredetileg egy 2023-ban készült rövidfilm volt, amelyet Nelson és a Native Foreign társalapítója, Nik Kleverov készített – ebből lesz most moziváltozat. Az eredeti kisfilmet egyébként alább meg tudjátok tekinteni:

A Critterz költségvetése 30 millió dollár, és a cél az, hogy körülbelül kilenc hónap alatt elkészüljön. A produkció mögött a Vertigo Films és a Native Foreign áll, illetve a Vertigo anyavállalata, a Federation Studios finanszírozza a projektet. A kész változat 2026-ban a cannes-i filmfesztiválon debütál majd – legalábbis ez az alkotók terve. A Paddington 3-ban részt vevő írók közül néhányan már csatlakoztak a projekthez, elemzők szerint pedig ha a Critterz sikeres lesz, az alapjaiban változtathatja meg a filmkészítést. Egy nagyrészt AI által generált animációs film olyan kapukat nyithat meg Hollywoodban, ami egyszerre lehet bíztató és elkeserítő egyben. Bíztató, hiszen megmutatja, hogy hol tart ma a mesterséges intelligencia a filmiparban, azonban egyúttal rávilágít arra, hogy alig pár ember és néhány AI-program már komplett egész estés filmeket képes összerakni a közönségnek, meglehetősen rövid idő alatt. Szép új világ?

Borítókép forrása: Creative Bloq