A közeljövőben megrendezésre kerül a Wargaming.net által hivatalosan is elismert 3. World of Tanks Magyar liga – Acél kupa. A verseny a Nemzetközi Harcászati és Military Fesztivál keretein belül első alkalommal élőben fog zajlani. Ezt a tornát a Magyar World of Tanks játékosok számára hirdetik meg, mint egyfajta közösségépítő versenyt. Sajnos a magyar World of Tanks társadalom sajátossága, hogy igen széttagolt, sok klán van, nemzetközi szinten igazán jelentős magyar klán kevés van. Ennek egyik fő oka, hogy a klánok nem ismerik egymást, akik meg igen, azok között sem túl jó a viszony. Ezen szeretnénk egy kicsit ezzel a versennyel változtatni a szervezők.

A verseny lebonyolítása 7vs7 rendszerben történik, gyakorlószobákban. Minden csapatban hét fő szerepelhet, a team pontértéke nem haladhatja meg az 42 pontot, a tankok pedig maximum tier 8 szintűek lehetnek. A versenyen a selejtező és a döntő mérkőzések is BO3 (Best of 3) rendszerben zajlanak. A versenyen induló összes csapat minimum hat csatát fog játszani, mert két ág lesz, az egyik a folyamatos győztes, a másik a vesztes (lásd a mintát). A vesztes ágról is fel lehet kerülni a győztesbe (például ha egy csapat a selejtezőmérkőzések bármelyikét elveszíti, a vesztes ágra kerül, de ez nem azt jelenti, hogy ő már nem lehet bajnok, csak erősen kell küzdenie, és az ág végén megnyílik előtte a lehetőség.) Mindkét ág szabályai megegyeznek.

Jelentkezni, nevezni 2014. május 20., 18:00-ig lehet, míg további információt a a www.wotmagyarliga.hu webcímen találhattok.