• Új Trónok harca spinoff készülhet
  • Méghozzá a Batman folytatásának írójával a fedélzeten
  • A sorozat Aegon véres hódítására fog koncentrálni
  • Tehát a Sárkányok háza előzménye lesz

Noha 2019-ben véget ért a George R. R. Martin regényeiből készült Trónok harca (bár messze nem úgy, ahogy azt a rajongók remélték), a széria sikere miatt lényegében egyértelmű volt, hogy számos alkalommal visszatérhetünk még ebbe a világba. Ennek első fecskéje volt a remekül sikeredett Sárkányok háza, melynek idén nyáron kezdődik a következő szezonja, emellett pedig egyéb spinoff szériákat is betervezett már az HBO – állítólag akár nyolc produkció is fejlesztés alatt állhat, köztük néhány animációs alkotással. Ami már biztosan zöld utat kapott, az a Dunk and Egg történeteken alapuló, száz évvel a Trónok harca eseményei előtt játszódó Knight of the Seven Kingdoms: The Hedge Night, amely az író kedvenc karakterét, Ser Duncant állítja majd a cselekmény középpontjába. Nagyon úgy fest viszont, hogy egy másik olyan toldalék is érkezhet, amely a múltba kalauzolja majd a fantasy kedvelő nézőket.

tronokharcaspinoffsarkanyokhazaaegon.jpg

A The Hollywood Reporter értesülései szerint ugyanis az HBO már javában dolgozik a Sárkányok háza közvetlen előzményén, amely Aegon véres és brutális hódítását mutatja be. A szóban forgó Targaryen (avagy Hódító Aegon) ugyebár arról lett ismert, hogy uralma alá hajtotta Westeros-t, méghozzá a testvérei (és egyben feleségei), Rhaenys és Visenya, valamint persze a sárkányok hathatós segítségével, sikeresen egyesítve ezzel a Hét Királyság hat tagját – egyedül Dorne volt képes ellenállni. Ez a sztori már papíron is felettébb izgalmasnak hangzik, szóval reménykedjünk benne, hogy végül lesz is valami a projektből. Már csak azért is, mert a THR értesülése szerint Mattson Tomlin, a Batman folytatásának társírója (emellett ő írja a Mega Man-film forgatókönyvét, valamint a Keanu Reeves nevével fémjelzett BRZRKR munkálataiból is kiveszi a részét) is a fedélzetre lépett, szóval már most akad egy ismert név a csapatban. Az HBO egyelőre nem kommentálta a hírt.