Néhány héttel ezelőtt belekukkantottam egy Call of Duty: Black Ops 7 streambe, amit nemcsak azért kellett kikapcsolnom úgy 30 perc után, mert egyáltalán nem tetszettek a látottak, hanem azért is, mert már-már az epilepsziás roham kerülgetett a követhetetlen sebesség miatt. Mindezt úgy, hogy egyelőre még nem őszül a halántékom, éppen ezért el tudom képzelni, mit éreztek azok a Battlefield veteránok, akik a Battlefield 6 óriási érdeklődést kiváltó bétájába belépve az Activision szériáját idéző tempóval és össze-vissza ugráló játékosokkal találkoztak.
A Battlefield Studios szerencsére hallgatott az építő jellegű kritikákra, és még a lövölde polcokra kerülése előtt módosított az ugrás és a csúszás közbeni lövöldözésen, valamint a sebességen, amivel viszont azoknál a felhasználóknál szerzett fekete pontot, akiknek bejött a próbakörben látott mozgás. Ahogy arra az IGN is felhívta a figyelmet, a Z generáció (avagy „zoomer”) és az idősebb korosztály (melynek tagjaira a „battledad” jelzőt aggatták az ifjoncok) tagjai között a megjelenés óta megy az adok-kapok annak kapcsán, hogy melyik megoldás volt a jobb, a DICE egyik fejlesztőjének néhány nappal ezelőtti tweetje pedig csak olajat jelentett a tűzre, mivel úgy fest, a csapat mindkét félnek igyekszik a kedvében járni.
„Keressük azokat a módosításokat, melyekkel megtalálhatjuk az arany középutat. Már vannak is bizonyos változtatások, amiket elkezdtünk kidolgozni, és folyamatosan figyeljük a visszajelzéseket” – fogalmazott Florian Le Bihan vezető tervező, aki egy későbbi írásában kiemelte, hogy a bétában látott mozgáshoz egészen biztosan nem fognak visszatérni, ugyanakkor garantált, hogy módosítanak egy-két dolgon. Akárhogy is nézzük, a 22-es csapdája tipikus esetével van dolgunk, hiszen ha túl sok dolgon változtat a brigád, az öreg motorosokat haragítja magára, ha pedig alig lesznek észrevehetőek az újítások, a fiatalok mondják azt, hogy inkább elmennek Black Ops 7-ezni. Kíváncsian várjuk tehát, hogy mi sül ki az ígérgetésből, hiszen egy ennyire látványos indulás után nem lenne szerencsés elveszíteni a játékostábor egy részét. Szerintetek jó a jelenlegi mozgásrendszer, vagy változtatnátok néhány dolgon?
A borítóképek forrása: EA/Battlefield Studios