Bár került néhány homokszem a gépezetbe (a menetrend szerint érkezett csalók mellett a Rush játékmódon is van még mit csiszolni), az emberek többnyire elégedettek voltak a Battlefield 6 nyílt bétáival, ami az érdeklődés mértékén is megmutatkozott. Az ilyen próbakörök leginkább azt a célt szolgálják, hogy a fejlesztők elegendő visszajelzést kapjanak a végső csiszolások elvégzéséhez, éppen ezért számíthatunk néhány változásra az október 10-én érkező multiplayer FPS-ben. Az Insider Gaming számolt be CharlieIntel X bejegyzéséről, amelyből megtudhattuk, hogy többek között a mozgást is alaposan átszabja a négy csapatból (DICE, Motive, Criterion, Ripple Effect) álló Battlefield Studios, így aztán örülhetnek azok, akik szerint a bétában túlságosan is a Call of Duty-szériát idézte a pixelkatonák terelgetése.
Az Electronic Arts közleménye szerint a lövölde immár tradicionális Battlefield élményt kínál azok számára, akik a kezdetek óta állják a sarat a harctéren, így aztán senki sem fog többé előnyhöz jutni a csúszásból történő ugrás segítségével, sőt, az egymást követő ugrásokért is súlyos büntetés jár – egészen konkrétan csökken a magasság. Véget ért tehát a gumilabdaként pattogó játékosok kora, ráadásul az ugrás és becsúszás közben leadott lövések is pontatlanabbá váltak, ergo rá leszünk „kényszerítve” arra, hogy szó szerint két lábbal álljunk a földön.
A mozgás mellett az ejtőernyő fizikáján is módosítottak a szakik, melynek köszönhetően nagyobb ráhatásunk lesz a légi manőverezésre – ennek leginkább az óriási pályákon fognak örülni az emberek. Jól látható tehát, hogy a fejlesztők nem koktélt szürcsölgetve várják a debütálást, hanem gőzerővel dolgoznak azon, hogy valóban a Battlefield 6 legyen a sorozat csúcsa – ti örültök az imént ecsetelt módosításoknak?
A borítóképek forrása: Electronic Arts