• Egy ideje már nem kaptunk új Wolfenstein játékot
  • És azt se tudni, hogy a MachineGames egyáltalán dolgozik-e a franchise következő részén
  • Pete Hines szerint azonban semmi ok az aggodalomra

Az idei E3-on a Microsoft és a Bethesda elég nagy erőkkel képviseltette magát, hiszen másfél órás prezentációjukban összesen harminc játék szerepelt, köztük olyan címekkel, mint a Starfield vagy az itt bejelentett Forza Horizon 5. Akadt azonban egy belsős stúdió, ami nagyon látványosan hiányzott a felhozatalból, ez pedig nem más, mint a Wolfenstein játékok mögött álló MachineGames csapata.

Sok rajongó kicsit csalódott is emiatt, ugyanis a rendezvény előtt lehetett olyan pletykákat hallani, hogy a stúdió az E3-on jelenti majd be a Wolfenstein 3-t, ez azonban végül elmaradt. Aggodalomra azonban semmi ok, legalábbis Pete Hines szerint: a Bethesda vezető beosztású munkatársa egy interjúban megnyugtatott mindenkit, hogy a Wolfenstein jövője abszolút biztos, már csak azért is, mert ő maga is nagyon szívesen látna egy harmadik részt a szériához.

machinegames-portre-01.jpg