• A MachineGames csapata újabban egy Indana Jones játékadaptáción dolgozik
  • Ami egy teljesen új történetet mutat majd be
  • A fejlesztők továbbá a Lucasfilm Games csapatával is együtt dolgoznak

A svéd MachineGames nevét eddig leginkább az újgenerációs Wolfensteinek kapcsán ismerhettük, hiszen hozzájuk köthető többek közt a 2014-es The New Order és a 2017-es The New Colossus is. Most azonban nagyon úgy néz ki, hogy következő projektjükkel egy kicsit más vizekre eveznek majd, hiszen a frissen bejelentett játékuk egy Indiana Jones adaptáció lesz.

indiana-jones-machinegames-bejel-01.jpg

A programot a Bethesda leplezte le a mai nap folyamán egy rövid kis teaser bemutatásával. A kiadó továbbá azt is elárulta, hogy egy teljesen önálló és új történetet kapunk majd, a játék producere Todd Howard lesz, a fejlesztők pedig a frissen megalakult Lucasfilm Games embereivel is együttműködnek majd a játék készítése során. Ezen kívül túl sok mindent még nem tudni erről a készülő Indiana Jones adaptációról, és a Bethesda szerint a közeljövőben új hírekre sajnos nem is érdemes számítanunk.