• A BioWare berkein belül folytatja pályafutását Mary DeMarle
  • Vezető narratív rendezőként fog dolgozni
  • Még kérdéses, hogy melyik frencsájz útját egyengeti majd

A Resetera fórumán jelezte valaki, hogy az írónő frissítette LinkedIn profilját, új munkahelyként pedig az EA esernyője alá tartozó kanadai csapatot adta meg. Mary DeMarle legutóbb a remekül sikerült Galaxis Őrzői játék elkészítésében játszott fontos szerepet, ő felelt ugyanis a program történetéért, valamint a teljes írói csapat vezetéséért.  Előtte pedig a Deus Ex: Human Revolution vezető írója és narratív dizájnere, majd később a hányatott sorsú széria narratív rendezője volt, de korábban dolgozott például a Homeworld 2-n is

Az egyelőre nem világos, hogy a megtépázott hírnevű fejlesztőcsapatnál a Dragon Age, vagy a Mass Effect univerzum bővítésében vesz e majd részt, legutóbbi munkája mindenesetre remek ajánlólevél, hisz a csapattagok közötti dinamika, a velük való interakció a Bioware „varázslatnak” is esszenciális része. Remélhetőleg hamarosan többet is megtudunk majd a stúdiónál betöltött pontos szerepéről, mi mindenesetre sok sikert kívánunk neki, és reméljük, hogy segít majd a stúdiónak visszatérni régi önmagához.