A Blizzard és a konzolos Diablo 3

Bár konzolokra még mindig nem jelentették be, a Blizzard egy külön csapattal dolgozik a Diablo 3 kontrolleres irányításának kidolgozásán. Csak nem ez lesz az első olyan AAA Blizzard cím, ami a mostani játékgépeken is tiszteletét teszi? <br />

A játék fejlesztését dirigáló Jay Wilson az idei BlizzConon beszélt egy keveset a konzolos Diablo 3-ról. Persze ne essék félreértés, a program egyelőre csak és kizárólag PC-re van bejelentve, a fejlesztők azonban felállítottak egy csapatot, akiknek az a dolguk, hogy a Diablo 3 kontrolleres irányítására dolgozzanak ki minél barátságosabb kiosztásokat.

Diablo 3 JátékképekDiablo 3 JátékképekDiablo 3 Játékképek

"A mozgás már most jobb kontrolleren, a gond a célzással van. Nem szeretnénk továbbá, hogy a játék alatt váltogatni kellejen a lootolás és a támadás célpontja között. Na meg a mesterséges intelligencia is máshogy működik, mint a PC-s változatban."

Magyarán valószínűleg kész egy tesztváltozat konzolokra, de a srácok még nem akarnak ígérni semmit, mert félnek, hogy nem tartanák be.

Egyébként ha már Dio 3, ti örülnétek egy konzolos portnak?