Mostanra talán a játékot nem, vagy csak kevésbé ismerő olvasók is értesültek arról, hogy katasztrofális rajtot produkált a Leslie Benzies (a GTA-sorozat egykori producere) vezette Build A Rocket Boy első alkotása, a sci-fi lövöldék kategóriájában induló MindsEye. Nem elég ugyanis, hogy a TPS-nek szinte egyetlen eleme sincs normálisan befejezve (különös tekintettel a nem létező mesterséges intelligenciára), teljesítmény terén is súlyos problémákkal küzd az opusz, így aztán nem meglepő, hogy sokan a Cyberpunk 2077 hírhedt rajtjához hasonlítják a debütálást.
Ahogy azt mindenki tudja, a CD Projekt RED hosszú évek kitartó munkájával végül teljesen kikalapálta V történetét, a jelek szerint pedig a Build A Rocket Boy sem kívánja magára hagyni az első „gyermekét”, a cég ugyanis bejelentett egy olyan hotfixet, ami a tervek szerint még ezen a héten elérhetővé válik a PC-s játékosok számára, és múlt időbe tesz néhány olyan problémát, ami megkeseríti a csalódott felhasználók életét.
Ahogy az a MindsEye Redditjén is olvasható (köszönjük, Eurogamer!), a hotfix a tervek szerint javítja majd a CPU és a GPU teljesítményt, valamint memória terén is számíthatunk némi optimalizálásra. A fejlesztők emellett csökkentik a CPR minijáték nehézségi szintjét, kikapcsolhatóvá és módosíthatóvá teszik a mélységélességet (Depth of Field), emellett a MineHunter és a Run Dungeon minijátékok esetében sem kell többé bosszankodni a hiányzó vezérlők miatt.
A BARB nem győzte hangsúlyozni a posztjában, hogy amint lehet, a konzolosok is megkapják a hotfixet, amely egy hosszú út első állomása, és a jövőben rengeteg olyan frissítésre számíthatunk, ami javít az élményen. Már amennyire ez lehetséges, hiszen a technikai problémák mellett magával a játékkal is akadnak problémák, ezek módosítása pedig egy „cseppet” nehezebb mutatvány, ráadásul könnyen lehet, hogy nem is nagyon lesz rá igény – a 3302-es csúcs Steamen legalábbis eléggé árulkodó.
A borítóképek forrása: Build A Rocket Boy