Manapság teljesen megszokottá vált, hogy éves rendszerességgel jelenik meg egy-egy újabb Call of Duty -- ez csak úgy lehetséges, hogy a fejlesztési költségeket minimumra fogva, amit lehet, újrahasznosítva folyik a munka, s egyszerre több csapat is dolgozik az aktuális részen.

Ez a sorozat számára eddig nagyon jól bevált formula, ehhez a munkatempóhoz alkalmazkodott minden résztvevő csapat, egyszóval nekik ez működik. Az Infinity Ward első embere, Mark Rubin azonban egy friss interjúban kihangsúlyozta, hogy ez a munkamódszer egyáltalán nem való mindenkinek.

„Vannak cégek, amelyek másolták a formulánkat, és nem feltétlenül jártak sikerrel -- nem akarom megnevezni őket, hiszen úgy is tudjátok, kikről beszélek.

A Rockstar, vagy például a Skyrimhez hasonló játékok más formulát követnek; egyik megközelítés sem jobb, mint a másik, de a stúdióknak, vagyis inkább a kiadóknak meg kell tanulniuk, hogy a Call of Duty-formula nem mindenkinek való.”

Az interjúból továbbá megerősítést nyert, hogy ezt a tempót nem az Infinity Ward találta ki, hanem az Activision okolható azért, hogy ilyen ütemben kell a folytatásokat pumpálni: az IW és a Treyarch gárdájának két éve van arra, hogy előálljon a legújabb résszel, amivel szemben nagyon komoly elvárásai vannak a kiadónak.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!