• Új stúdiót nyitott a Crystal Dynamics Bellevue-ben
  • Az új stúdió neve Crystal Northwest, először pedig az Avengers projektbe fognak besegíteni
  • Hosszútávon pedig különféle technológiai megoldásokon dolgoznak majd
  • A Crystal Nortwest vezetője két iparági veterán, Chad Queen és James Loe
  • A Redwood Shores stúdió is sok új neves taggal bővült

Újra terjeszkedésbe kezdett a Crystal Dynamics, akik a Washington államban található Bellevue városában nyitottak új stúdiót Crystal Northwest néven. Az új brigádot két iparági veterán, Chad Queen és James Loe vezetik, első projektjükként pedig a készülő Avengers játék munkálataiba fognak majd besegíteni. Hosszútávon pedig különféle technológiai megoldások kidolgozása lesz a feladatuk, hogy így könnyítsék meg a játékfejlesztést a Crystal Dynamics számára.

Azonban nem csak a Crystal Northwest megnyitásával terjeszkedtek a kaliforniaiak, hiszen Redwood Shores-i stúdiójuk is több új neves taggal bővült. A frissen érkezettek között szerepel Ben Wanat kreatív igazgató, aki segített megalkotni a Dead Space játékokat, David Ffifield, aki dolgozott a Halo és a Call of Duty sorozatokon egyaránt, valamint Vincent Napoli, akinek a neve a God of War kapcsán lehet ismerős. De rajtuk kívül is érkeztek új emberek többek között a Pixartól, az EA-től vagy épp a Naughty Dogtól, hogy tovább erősítsék az Avengers projekten dolgozók sorait.

square-enix-avengers-02.jpg