A Doom 3 igen népszerű alapnak számított modkészítés terén, néhány éve még a The Dark Mod is csak egy volt a sok közül, viszont a készítők tettek róla, hogy ne tűnjön el játékuk a süllyesztőben. Még 2013-ban önállóan indítható játékká vált a mod a 2.0-s patch-csel, de a mostani 2.03-as frissítéssel még vonzóbbá válik a játék azok számára, akik még nem hallottak róla.

Először is, a The Dark Modot leginkább a Thief-sorozathoz lehet hasonlítani, itt is FPS nézetben kell minél észrevétlenebbül teljesítenünk az adott pályánál előírt feladatot, ami általában -- meglepő módon -- valamilyen tárgy ellopását jelenti. Ez még nem is lenne nagy szám, viszont megvalósítás terén kiemelkedő a játék, egy az egyben hozza a Thief-játékélményt, valamint egy halom közösség által összepakolt pálya is elérhető a játékhoz -- persze ez is teljesen ingyenesen.

Konkrétan az új frissítést szemügyre véve alakítgattak az AI rendszerén, például az őrök sokat okosodtak csoportos találjuk-meg-a-tolvajt akciók véghezvitelében. Egyúttal szépítettek a grafikán is, ami a már meglévő pályákon is szemügyre vehető, de olyan eszközöket és megoldásokat tettek elérhetővé, amelyekkel a jövőbeli pályák még pofásabbak lehetnek. Ezen felül több mint száz új nagyfelbontású modellt és textúrát pakoltak be a játékba.

Aki szereti a lopakodós, sötétebb hangulatú játékokat, annak mindenképp megér egy próbát, egy régebbi cikkünkben még pár pályatippet is találhattok magatoknak.