• A Dambuster Studios kezdetben mérgezett kehelyként vette át a Dead Island 2-t
  • Az újbóli leleplezés alapján viszont úgy gondolják jót tett neki a fejlesztői pokol

Már közel egy évtizede, 2014-ben jelentették be a Dead Island 2-t, ami azóta megjárta a Yager és a Sumo Digital műhelyét is, majd végül a Dambuster Studiosnál kötött ki, akik ha minden jól megy, 2023. április 21-én le is szállítják a kalandos utat megjárt alkotást. A stúdió munkatársai nemrég nem csak azt árulták el, hogy várhatóan milyen hosszú lesz a játék, de a VGC interjújában technikai művészeti igazgatója, Dan Evans-Lawes arra is kitért, hogy milyen volt átvenni egy ilyen projektet.

dead2emo.jpg

Evans-Lawes szerint kezdetben eléggé izgultak, mert olyan volt, mintha egy mérgezett kelyhet kaptak volna a kezükbe, azonban az újbóli leleplezést követően kellemesen meglepődtek a rajongók reakcióján, mivel azok a fejlesztői poklot megjárt játék múltjából kiindulva valószínűleg valami sokkal rosszabbra számítottak. Az alkotó azt is elmondta, hogy teljesen az alapoktól kellett kezdeniük a fejlesztést, viszont számos már korábban leleplezett elemét persze megtartották, köztük a helyszínt is, amit remek lehetőségnek éreztek, hogy őrült és változatos karakterekkel töltsenek meg.