• Átugorható lesz a kampány
  • Kérdés, hogy milyen módon
  • Sanszos, hogy fizetős opcióvá teszik

Már rengetegen várják a Diablo 4 érkezését, melynek története szerint Lilith, Mefisztó lánya és az egész emberiség "Áldott Anyja" ellen küzdhetsz meg. Lilithet üldözni fogod az egész Szentélyen keresztül, miközben gyűlölete felemészti az emberiség maradékát. A sztori kifejezetten sötét hangvételűnek és felettébb érdekesnek tűnik, azonban lehetőség lesz skippelni. Bár erre már októberben kiszivárgott screenshotok is utaltak, Adam Fletcher, a Diablo közösségi igazgatója megerősítette, hogy a Diablo 4-ben elérhető lesz a kampány átugrása – kérdés, hogy ez valódi pénzbe fog-e fájni?

Többen már most a Destiny 2-re mutogatnak, hiszen ott amikor a Lightfall kiegészítő megérkezett, sokan rácsodálkoztak, hogy az egész új kampányt át lehet ugrani… 20 dollárért cserébe. Most a Diablo-rajongók amiatt aggódnak, hogy talán a Blizzard úgy döntött, hogy a Destiny példáját veszik át és a Diablo 4-ben is fizetős fal mögé rejtik a kampány átugrásának lehetőségét. Joe Piepiora játékigazgató megerősítette, hogy a legtöbb játékosnak több mint 150 órára lesz szüksége ahhoz, hogy elérjék a 100. szintet, és akkor még nem is beszéltünk a Diablo 4 endgame tevékenységeiről. Ahhoz, hogy a kampányt skippelni tudd és ne kelljen több karakterrel is újra végigmenni rajta, egyszer mindenképp le kell nyomnod a történetet. Aztán ha megspórolnál magadnak egy második, harmadik vagy sokadik végigjátszást, akkor – a Blizzard mikrotranzakciós rendszereit ismerve – sanszos, hogy ki kell nyitnod a pénztárcád.

A Blizzard lőtt pár öngólt az elmúlt években, de a Diablo 4-gyel mindent kijavíthatnak. Ha érdekel a Diablo 4, megtalálod a Konzolvilág kínálatában.