• Elég csúnyán összeveszett a Diablo néven a Blizzard és a Fox Media
  • Utóbbi ugyanis le akarta védetni azt, mivel az egyik sorozatuk egy szereplőjét így hívják
  • A Blizzard ügyvédei természetesen azonnal megtámadták ezt a kísérletet

Nemrég debütált a Fox Media gondozásában egy HouseBroken című animációs sorozat, ami egy Honey nevű terápiás kutya kalandjait mutatja be nekünk. Ezzel eddig nem is lenne semmi baj, csakhogy a szériában feltűnik egy Diablo nevű karakter is, a Fox Media pedig nemrég megpróbálta levédetni ezt a nevet az USA-ban.

Talán mondanunk sem kell, hogy a kísérletre egyből ráugrottak a Blizzard ügyvédei, hogy minden lehetséges eszközzel megfúrják azt. Érvelésük szerint a Diablo név használata megtévesztheti és összezavarhatja a vásárlókat, ami most, hogy a nyakunkon a Diablo Immortals megjelenése (plusz a Diablo 4 fejlesztése is tart már egy ideje), enyhén szólva is problémás lenne a fejlesztőstúdiónak.

diablo-2-remastered-bejelentes-01.jpg