• Három vezető szakember is távozhatott a ZA/UM-tól
  • Akik a 2019-ben megjelent Disco Elysiumot fejlesztették
  • Erről a ZA/UM Cultural Association egyik tagja, Martin Luiga beszélt

A 2019-ben PC-re, majd 2021-ben konzolokra is megjelent RPG, a Disco Elysium egy szempillantás alatt vált klasszikussá, amellett ugyanis, hogy a kritikusok odáig voltak érte, a közösség is nagyon szerette, köszönhetően egyedi megjelenésének és komplex szerepjátékos mechanikáinak. A folytatás hivatalosan még nincs bejelentve, de ha készül is, az valószínűleg már nem lesz ugyanolyan élmény, mint az első rész. A ZA/UM Cultural Association egyik tagja, Martin Luiga ugyanis arról írt nemrég, hogy a csapatot három kulcsfontosságú szakember, Robert Kurvitz, Aleksander Rostov, és Helen Hindpere is elhagyta még tavaly év végén, távozásuk pedig "önkéntelen" volt. A felsorolt tagok vezető tervező, művész és író pozícióban dolgoztak a stúdiónál, hiányuk tehát – ha csak nem találtak hasonló kvalitásokkal rendelkező szakembereket a helyükre – minden bizonnyal érezhető lesz a még bejelentés előtt álló második részben. A ZA/UM egyelőre nem erősítette meg ezeket az állításokat.