• Már megvásárolható PS4-re, Xbox One-ra és Switch-re a Doom első három része
  • Mindegyik játék tartalmazza a kiegészítőket is, ha vannak

Az idSoftware által fejlesztett legendás Doom a játéktörténelem meghatározó címe, amely a Wolfenstein 3D mellett elindította az FPS játékok fejlődését, és amely most megjelent PS4-re, Xbox One-ra és Switch-re is, ez volt a meglepetés, amit a Bethesda ígért a QuakeCon 2019-re. Öröm, boldogság, fanfárok, a Doom 1 és a Doom 2 egyaránt 5 dolláros áron vásárolható meg a konzolokra, amelynek eladásai pörögnek, sőt már a Doom 3 is kapható, mindkét kiegészítőjével, amiért a kiadó 10 zöldhasút kér

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Szerencsére az első két rész nem foglal el sok helyet, mindkét játék helyigénye 300 mega alatt van, a Doom 3 azonban már 8 gigát kér a háttértárból/memóriakártyából, de ez ugye nem gond a többszáz gigás sd-kártyák korában. Örvendetes tény, hogy egyre több játék jelenik meg a Nintendo új konzoljára is: a választék most három igazi klasszikussal bővült. Ti megvásároljátok a játékokat?