• Új részleteket tudhattunk meg a Dying Light 2 második kiegészítőjéről
  • A Techland következő projektje nem a sorozat folytatása lesz, hanem egy fantasy akció-RPG

Az egyik legnépszerűbb zombis sorozattá nőtte ki magát a Dying Light, melynek sikerére újabb lapáttal tett rá tavaly februárban befutott folytatása, ami megjelenése óta számos újdonsággal bővült, és nagyban hozzájárult a széria legújabb mérföldkövének eléréséhez. A Techland ugyanis a Dying Light 2 első születésnapjának megünneplése alkalmából elárulta, hogy a nyolc évvel ezelőtt indult sorozat már 30 millió eladott példánnyal büszkélkedhet. A stúdió emellett közzétette fontosabb játékai felsorakoztató portfólióját is, mely alapján a Dying Light 2 után egy ideig nem számíthatunk újabb zombis kalandra, bár újdonságokban így sem lesz hiány, hiszen a Techland továbbra is tartja korábbi ígéretét, miszerint 5 évig támogatja majd a széria második részét.

A Techland helyette már nagy erőkkel dolgozik még tavaly leleplezett új, fantasy világban játszódó AAA akció-szerepjátékán a CD Projekt RED korábbi fejlesztőinek közreműködésével. A Dying Light 2 első évfordulója alkalmából kiadott videóban a fejlesztők a játékosok támogatásának megköszönése mellett összegezték, hogy milyen újdonságok érkeztek eddig a játékhoz, és mik várhatók később, melynek részeként pár koncepciós rajz kíséretében elárulták, hogy még az év vége előtt befut majd második kiegészítője. Ez az új sztori DLC állítólag egy még nagyobb, sosem látott területet nyit majd meg, valamint nem csak ismerős arcokat fog felvonultatni, de pár égető kérdésre is választ ad – és ez még csak a kezdet.